23. fejezet - miért?

Hali! :3 ne haragudjatok, hogy eddig nem hoztam részt, de nincs sok időm így év vége felé :/ viszont a következő részt igyekszem már holnap meghozni :) akkor jó olvasást! :*

Lili: te vagy az első, yeah *--* xd köszönöm :* :) igen, lesz még, de majd csak a vége felé :D te is szereted őket? :$ benéztem, imádooom <3 és hát semmi gond, köszönöm :) te kis két éves :3
Barbara Pistai: köszönöm! :) itt van :*
Névtelen: köszönöm *o* sehogy, mert nem jó :) hoztam, de sajnos nem valami gyorsan :/ Veraaaaa :)
Kingucy Tomlinson: szokásos szöveg *.* adfgfjdksiudrjhfdk xddd köszönöm :* ejj mi van a te kis jóslásoddal? mi az, hogy nem tudod ki az? ejj, majd mindjárt rájössz :)) siettem, ahogy tudtam :D annyira ne izgulj! és ne bántsd szegény Niallt! xd :** <33
gumicukor:*: ahhw *-* olvadozol? :$ xd köszönöm :* ui.: most ezt a komidat nem oda tette, szóval nem tudom :( mindenesetre majd azért figyelem a spam mappát is, és akkor majd megtalálom, ha esetleg odateszi a komidat :)
Netti: woo! köszönöm :* köszi <3 hát pedig eddig hiányoztak :( és én is nyugi :D de nem kell magadat hülyének érezni, az vagy te drágám anélkül is :* xdd örülök neki, remélem jó lesz :3 semmi gond, nem haragszom ^^ örülök, hogy egyre több rész végén olvashatom a komidat :$ wáááááááááááá ennyire jó lett? xd köszönöm :D and me too you :*  köszi a komit, de én kiszálltam annak az írásából! :) 
Óffi07: vártam, ugyanis időm sem volt írni xd :) Sialler :)) <3 és igen, azért lett ez a nevük, mert te mondtad ^^ visszakerestem azt a komit, mert akkor elfejetettem a nevet xd köszönöm, ha jót jelent xd :* #ellehet :)

*Summer*
Hitetlenkedve álltam az ajtó előtt. Akkora bűntudat lett rajtam úrrá, hogy azt kifejteni sem tudnám. Bűntudat, mely mardos, míg jobban nem érzed magad. Bűntudat, mely széttépheti az embert, ha nem tesz valamit ellene. Bűntudat, melyet senkinek sem kívánok.
-Miért? Miért Georgetól tudtam meg, hogy halálos beteg vagy? Miért az osztályfőnöktől tudom meg, hogy anyukád kiíratott a suliból? És miért egy pletykalapból tudom meg, hogy összejöttél Niall Horannal? Miért? - Stacy síró hangja és szavai lyukat égettek gyomromban. Tudtam, hogy teljesen igaza van. Soha nem voltam az a tipikus legjobb barátnő.. soha nem tudtam a legnagyobb titkaimat megosztani vele, pedig ő mindent elárult magáról. Félő volt, hogyha megszólalok, azt meg sem hallja, hiszen számat szólásra nyitottam, de egy hang sem jött ki rajta. Nem tudtam mit mondani.. hiszen itt egy "Nagyon sajnálom.." nem lett volna elég. A világ összes kincse sem lett volna ide elég.
-Kérlek, ne haragudj rám! - folyt ki egy könnycsepp a szememből.

Közelebb léptem hozzá, karjaimat széttártam, de eltolt magától. Ekkor fogott el egy rettenetesen rossz érzés. Olyan volt, mintha a saját nővérem taszította volna el magától ölelésem. Hiszen mindig is úgy tekintetettem Stacyre, mint a nem létező nővéremre, mert ő volt az idősebb.
-Gondoltál volna a bocsánatkérésre, mielőtt nem kerestél! - suttogta összeszorított fogakkal, majd ott hagyott. Nem pár percre hagyott ott, mint kiskorunkban, mikor elment egy homokozólapátért.. nem, ő most örökre hagyott egyedül! Pár perccel később idegesen csaptam be magam mögött a bejárati ajtót, majd mikor felszaladtam az emeletre, a szobaajtóm is ugyanúgy végezte. Sírva borultam le az ágyamra, és nem is lehetett volna akkor nyugtatni. Bár egyedül voltam, valamiért éreztem, hogy a nagypapám velem van. Furcsa, én mindig neki mondtam el, ha összevesztem a barátnőimmel, de most nem volt itt. Nem volt itt, hogy elmondhassam neki, hogy Stacyvel egy életre összevesztem.... örökre!

*****

Egész délután azon gondolkodtam, hogy vajon hol szúrhattam el a barátságunkat. Lehet, hogy már akkor, mikor megismertük egymást? Vagy ott, mikor nem mondtam el neki, hogy beteg vagyok? Fogalmam sem volt.. egy dologban voltam biztos, az pedig az, hogy egész délután sírtam  Szemem már mondhatni a könnyektől volt tiszta.
-Nyitom! - kiáltottam az emeletre, mikor meghallottam a csengő hangját. Délután öt óra volt, de anyuék még mindig nem voltak itthon, azt hittem ők lesznek. De nem ők voltak, ugyanis az ajtóban a szőke hercegemet pillantottam meg, aki eleinte mosolygott, majd mikor meglátta könnyes szemeimet, magához húzott és szorosan ölelt.
-Mi a baj Summer? - suttogta a fülembe, mire kicsit eltoltam magamtól. Szemei szomorúságot tükröztek, valóban érdekelte, hogy mi van velem. Apró mosollyal húztam vissza magamhoz, vállát pedig kicsi könnycseppekkel jutalmaztam. Így állhattunk egy ideig, az ajtóban ölelkezve, mikor elengedtem és elálltam az ajtó elől, hogy beljebb tudjon jönni.
-Stacy... - kezdtem, de elcsuklott a hangom. Leültetett a kanapéra, az ölébe húzott, ölelése pedig nyugtató volt. Pár csendes perc után halkan mesélni kezdtem mi történt, és egészen a mostani pillanatig meg sem álltam, csak kibeszéltem magamból, amit tudni akart.
-Ne sírj, szeretlek! - tűrt el egy tincset a szememből, majd megölelt.

-Köszönöm, hogy mellettem állsz! - mosolyodtam el és egy puszit nyomtam a szájára, amiből csók lett. Ekkor nagy nevetve jöttek be anyuék, de az ő kedvük sem taposta már az eget, mikor meglátták kisírt szemeimet. Mivel nem volt sok kedvem mesélni még egyszer, ezért úgy döntöttünk Niallal, hogy kimegyünk a Hyde Parkba.

*Niall*
-Ne azt tépd ki te idióta! - nevetett Summer, mikor pitypang helyett egy sárga virágot húztam ki a földből. A park egyik elhagyatott részén futkároztunk és pitypangokat fújogattunk el, mert ez tetszett Summernek. Jó érzés volt nevetni látni a lányt, akit tiszta szívemből szeretek. Az idő viszont már nem volt olyan szép, hiszen ősz vége felé közeledünk, inkább már téli időjárásnak megfelelően kellene öltözködni, de hó még szerencsére nincs.
-De hát ez is virág! - meredtem a kezemben tartott növénykére, mire Summer felnevetett és közelebb lépett hozzám.
-Nézd! Ezt nem tudod elfújni drágám! - mosolygott, majd kivette a kezemben lévő sárga virágot, eldobta azt, végül egy pitypangot fújt el az orrom előtt. Mosolyogva húztam magamhoz közelebb és megcsókoltam. Egyből visszacsókolt, kezeit pedig a nyakamra fonta, én pedig derekára csúsztattam sajátjaimat.

-Szeretlek Niall! - szólalt meg remegő hangon, mikor elváltak ajkaink. Mióta ismerem, azóta először tapasztaltam félelmet szemeiben. Nem tudtam, hogy a szerelemtől fél, vagy a haláltól. Megszorítottam a kezét, majd sétálni kezdtünk és beszélgettünk. Ha lehet még közelebb kerültünk egymáshoz.
-Mi az, amit a legjobb dolognak tartasz az életedben? Lehet ez személy, tett, vagy akár csak egy kis dolog! - mosolygott rám a barátnőm, mikor egy padon ültünk és kérdezősködtünk egymástól.


-Hmm.... te! - nyomtam egy puszit nyakhajlatába, amibe beleborzongott. Még mindig mosolyogva fordult felém és csókolt meg. Ekkor egy távoli hangot hallottunk, amint valaki Summer nevét kiáltja.
-Summer! - kiáltott, mi pedig automatikusan kaptuk a hang irányába fejünket, ahol Stacy alakja közeledett. Felálltam és egy puszit nyomtam barátnőm arcára.
-Maradj erős! - suttogtam a fülébe, hiszen tudtam, hogy nekem most nincs itt helyem. Aprót bólintott és ő is felállt, majd a barátnője felé kezdett közeledni.

*Stacy*
Nehezen mondtam ki a szavakat és nehezen hagytam ott barátnőmet. Tudtam, hogy nem ez a helyes viselkedés, hiszen ilyen alapon én is kereshettem volna őt. De fájt volna ezt tőle hallani..
-Summer! - kiáltottam, mikor megláttam a őt és Niallt, amint aranyosan romantikáznak. Valóban nehéz volt őket kizökkenteni egymás társaságából, de úgy éreztem egy utolsó beszélgetést még megér egy barátság. Mindketten felém kapták tekintetüket, majd Niall felállt és barátnőm fülébe intézett suttogás után elment. Summer is felállt a padról és elém lépett. Csendben álltunk egymással szemben, de egyikünk sem mondott semmit.
-Sajn.. - kezdtem, de félbeszakított, mégpedig egy öleléssel. Kezeim automatikusan ragadtak hátára, visszaöleltem.

-Inkább hallgass! - nevetett fel halkan, mire csak aprót bólintottam. Úgy éreztem nincs szükség szavakra ahhoz, hogy megértsük egymást. Ő is és én is levezettük idegességünket, megszűnt köztünk a harag. Ha összevesztünk telefonon, akkor másnap is pont úgy viselkedtünk, mintha semmi sem történt volna, idővel pedig mindketten elfelejtettük. Talán én voltam az, akiben egy-egy veszekedés tovább megmaradt, ugyanis Summer néha sokszor sértő tudott lenni, de tudom, soha nem gondolt komolyan semmit, amit idegességből vágott a fejemhez.
-Sajnálok mindent Stacy! Ne haragudj, hogy semmit nem mondtam el, de féltem... féltem, hogy a barátságunknak csak úgy vége lesz, ha megtudod, hogy haldoklom! - suttogta halkan az utolsó szót és fejét a cipőjére helyezte, mintha az olyan érdekes lenne.
-Akkora idióta vagy! - öleltem meg megint nevetve. Innentől kezdve szent volt a béke mindkettőnk részéről.