2. fejezet - bezzeg ő tudja...

Hali! :* bocsi, hogy nem hoztam tegnap részt, de este 9-kor értem haza, és azután már nem volt erőm kitenni! :/ ne haragudjatok! de most itt van a 2. rész, és remélem tetszeni fog :) bár egy kicsit elcsépelt, mert a fiúk még nincsenek benne, de majd a következőben :D na puszi :*
ui.: hihetetlenül köszönöm a 11 feliratkozót, már az elején :$ és beállítottam, hogy lehessen névteleünl komizni :) DE CSAK AKKOR KOMIZZATOK NÉVTELENÜL, HA ÍRTOK A VÉGÉRE EGY NEVET, VAGY HOGY "BY: XY..". KÜLÖNBEN TÖRLÖM!

Flóra Emődi: köszönöm :) és most előbb hoztam :D
Kingucy Tomlinson: örülök a visszatérésednek :33 szeretek meglepetéseket okozni, és köszönöm :)) köszönöm :) és nem kellett olyan sokat várnod :* <3
Petra Pozsonyi: itt is van *.* köszönöm <33
Óffi07: okos vagy te Zsófi :) az jó, csak mi ketten <3 köszönöm, és nem értettem szó szerint ^^ nem baj az <3 #tudomdeénis :DD <3
kriszti: ejj de rondán beszél valaki :) de azért köszönöm :$ és nem kellett sokat várnod:)
Pal Bianka: jézusod! xd örülök neki, mert én valahogy nem így érzem! :/ igyekszem mindennap hozni *o* okéé :) hogy hívják? :) amúgy beállítottam, hogy lehessen névtelenül komizni :)) itt van! :$
Barbara Pistai: nincsmit.! :)) hoztam, és ne légy szomorú! rosszul értesültél mert ezt igyekszem happy-re írni *-*
gumicukor:*: uram isten! :) köszönöm ^^ :D nem, happy end lesz.. hahaha:3 köszönöm, siettem :* 

*Summer*
-Hogy mi van? - kérdezte kicsit hangosabban George a kelleténél.
-Jól hallottad... - suttogtam halkan.
-De-de honnan... honnan tudod? - kérdezte lesokkolva.
-Ma voltam orvosnál te idióta! - nevettem fel, de ő még mindig komor volt. Jogos, hogy nem kéne ennyit nevetnem, főleg nem ilyenkor. -Szóval a doki mondta, hogy trombózisos vagyok.
-De az nem feltétlen hal.. - kezdte, de belevágtam. Beletörődtem, hogy halálos beteg vagyok, de beszélni és hallani nem akartam róla. Olyan furcsa, hogy élem a kis átlagos életemet, de egy betegség belerondít. Mindent tönkre tesz...
-Az én esetemben igen! - mondtam és felkeltem, itt lezártam a témát. Még csak most kezdődött el a tanév, még csak ősz eleje van.. nem úgy éltem meg az idei nyaramat, ahogy kell. Nem készültem fel rá, hogy ez lesz az utolsó. Már most remegek, ha belegondolok, hogy halál lesz a vége. Nem félek attól a bizonyos sötét alaktól... csak a szeretteimet gyötri meg a halálom.
-Biztos lehet tenni valamit! - ölelt át hátulról George.
-Nem, és ezzel lezártam! - fordultam felé idegesen. -Ne haragudj... - temettem fejemet a vállába.
-Sziasztok! - léptek be a szüleim mosolyogva. Azt szerettem bennük, hogy nem kérdezték meg, hogy járunk-e. Az ő szülei sem. Mindig is beletörődtek abba, hogy ilyen jó barátok vagyunk, mintha csak testvérek lennénk.
-Hello! - köszöntünk vissza mosolyogva, majd segítettünk anyuéknak kipakolni a kocsiból, ugyanis megint nagy bevásárlást végeztek.
-Anya.. nem adtál listát a holnapi est fellépőiről. - szóltam anyura, hiszen nagyon kíváncsi voltam.
-Nem, valóban nem! - mosolygott sejtelmesen. Kezdek félni mostanában az anyámtól, olyan furcsa.
-De miért? - húztam fel a szemöldököm értetlenül.
-Kicsikém... azért, mert csak egy fellépőnk lesz egész este, és azért, mert meglepetés, hogy ki! - pöckölte meg az orrom nevetve. Na igen, szeretlek anya! Vállat rántottam, és az ajtóban álló Georgehoz siettem, aki elmenni készült.
-Szia! - öleltem meg, majd egy puszit nyomtam az arcára.
-Szia! Holnap reggel kereslek. - kacsintott, én pedig bólintottam, majd elment. Ezek után már csak a vacsorázáshoz és a fürdéshez volt erőm. Este fáradtan dőltem be az ágyba.
Másnap reggel a nap heves sütésére ébredtem. De tényleg nagyon sütött, szinte már féltem, hogy áttöri az ablakot. Nyöszörögve keltem ki az ágyból és az ablakhoz lépkedtem. Elhúztam a függönyt, így teljesen besüthetett a nap. Imádtam, ha süt. Furcsa ez egy ilyen városba, hiszen itt mindig rossz idő van. Becsuktam a szemem és így élveztem a forróságot, ami még a csukott ablakon keresztül is élvezhető volt.
-Kicsim! Gyere enni! - kiáltott fel anyu, mire sóhajtva lementem.
-Jó reggelt! - nyomtam puszit anyu, majd apu arcára is. Leültem az asztalhoz, és csendben elfogyasztottam a reggeli kakaós csigámat, míg anyuék a pénzügyeket firtatták. Mindig azt mondják, hogy aki gazdag, annak mindene megvan. De ez nem így van... egy dolog hiányzik az életemből. A szeretet. Nem éppen szülői szeretetre gondolok, mert az nekem is megvan... szerelemre! Gondolkozásomat a tányérom kiürülése zavarta meg.
-Köszönöm. - mosolyogtam anyura.
-Egészségedre! - kelt fel az asztaltól, majd elvette előlem az üres tányért. Felrohantam a szobámba és egyből a fürdőbe mentem. Beálltam a zuhany alá és közép hosszú, göndör hajamat is megmostam. Mikor mindennel végeztem, felöltöztem, feltettem egy kicsi sminket. Ekkor a mobilom rezegni kezdett. Nagy nehezen megtaláltam a telefont a párnám alatt, de az a bizonyos ember, aki ismeretlen számról hívott, már letette. Pár pillanat múlva üzenetem érkezett.
"A London Eye-nál cica! Most!  :)
-G"
Elolvastam az üzenetet, majd elnevettem magam. Imádtam a George  által adott beceneveimet, amik között a cica is szerepelt. Előhalásztam a sok táskám közül egyet, amibe belefér a telefonom és még pár dolog. Hatalmas sebességgel baktattam le a lépcsőn, aminek megvolt a következménye is. Apuba ütköztem bele, és én is, ahogy ő is seggre estem.
-Bocsi apu. - nevettem fel, mire elmosolyodott. Gyorsan felálltam, nyomtam egy puszit a még mindig földön ülő apukám arcára, és egy "Majd jövök" kíséretében rohantam a London Eye-hoz, ami majdnem a szomszédságunkban volt.
-Szi-szia... George! - lihegtem, mikor megláttam barátomat, aki egyből elnevette magát.
-Nem kellett volna ennyire sietni! - mosolyodott el, majd megölelt. Az egész délelőttöt együtt töltöttünk, és nagyon jól szórakoztam. Aminek a legjobban örültem, hogy George nem hozta fel a tegnapi témát... nem akartam, hogy már most gyászoljanak az emberek, annak ellenére, hogy akár holnap is meghalhatok.
-Együnk! - rángatott be egy étterembe. Egzotikus étterem volt, pedig nem nagyon bírom az ilyen kaját, de egyszer ezt is meg tudom enni.
-Megjöttem! - kiáltottam fel, mikor beléptem a házajtón. Anyuék nem, de Stacy otthon volt.
-Hát te? - kérdeztem értetlenül, majd megöleltem.
-Megyek veled a jótékonysági estre! - vigyorodott el, mire értetlenül néztem. Stacy nem igazán bírja ezeket az esteket. Egyetlen egyszer jött el, de akkor is megfogadta, hogy nem jön többet. Georgeval sincs igazán jóba, mert nem annyira ismeri.
-Nem is szoktál... - szólaltam meg pár pillanat múlva.
-De én már tudom, hogy kik lesznek a mai fellépők. - mosolygott sejtelmesen. Persze, bezzeg ő tudja..
-Mondd el, mondd el, mondd el! - kértem hevesen, de megrázta a fejét és 'lakatott tett a szájára'. Egy kicsit szórakoztunk, majd nekiálltunk öltözködni, mert mát öt óra volt, az est pedig hatkor kezdődött. Tudni kell rólam, hogy nem vetem meg a szoknyákat és a magassarkúkat, de a nadrág és a tornacipő sem áll tőlem messze. Az ilyen estékre inkább elegánsan szoktam felöltözni, ami most sem volt másképp. Egy rózsaszín masnis szoknyát választottam egy fekete inggel.

-Gyönyörű vagy! - mosolyodtam el, mikor megláttam a barátnőmet, aki egy kék szoknyát választott, fehér felsővel.

Előre féltem, hogy kik lesznek a fellépők, mert akiket Stacy szeret, azokat én utálom vagy közömbösek számomra. És akinek a barátnőm ennyire kicsípi magát, nem igazán tartozik az 'én nagyon bírom' részlegbe.
-Te beszélsz? - kérdezte nevetve, majd megölelt. 
-Na de már menjünk! - toporzékoltam. Bármennyire is féltem a fellépők személyiségének felfedésétől, még így is kíváncsi voltam. Nagy nehezen elindultunk gyalog a nagypapám villája felé.

1. fejezet - kezdetek

Hali! :* meghoztam az első részt, és örömmel látom, hogy már most van 7 (!!!) rendszeres olvasóm, és újak és a régiek is követnek :) na itt az első rész :D nem tudom mikor jön a következő, mert nem akarok belezavarni a húsvéti ünnepkörökbe :3 mondjuk hétfőn itthon leszek, mert apukám dolgozik :/ xd szóval maximum kedden hozom, de akkor biztos :)

kriszti: köszönöm! :)) örülök neki :D 
Pal Bianka: BIA KOMI! *-* :DD<3 köszönöm :) örülök neki :D még nem tudom :$ gyorsan hoztam xd igen, és nem csak kriszti *o* siettem! :3
Petra Pozsonyi: örülök neki *...* köszönöm :3 siettem :* 
Barbara Pistai: köszönöm *-* belinkelem, de az már be van fejezve, és az nagyon rosszra sikeredett :/ de happy end és csak 45 részes :)) www.loveisifriendship45.blogspot.hu
gumicukor:*: köszönöm ^^ ennek biztosan happy end lesz :3 hát mondjuk igaz... siettem :) 
Óffi07: Zsófiiii<3 örülök neki :) ennek is örülök :33 igen új is *o* nem is akarok! <3 pussz:* #visszatérőZsófijaajdejóó *-* ugye ezt a blog végéig folytatni fogjuk? :)) már mint ezt a kettős keresztes izét ... xd   
Lia: nem, ez teljesen más lesz :) örülök neki :D siettem :*

*Summer*
Az ujjaimat szorongatva vártam egy hosszas, orvosi kivizsgálás után az eredményeket. Az egészségi állapotom az elmúlt időben romlott, de ez a személyiségemen egyáltalán nem észrevehető. Mindig mosolygok, de én sem értem miért. Kiskoromban sokan dicsérték a mosolyomat, ezért sokat mosolyogtam akkor... talán azóta az arcomra ragadt.
-Ms. Smith! - szólt ki az ajtón a nővér. Én voltam a következő, aki bemegy a kórterembe. Anyuval az oldalamon lépkedtem be az orvos kis birodalmába, a rendelőbe. A doktor felállt, mikor meglátta, hogy bejöttünk. Kezében szorongatta a nagy sárga levelet, amelyben a leleteim voltak. Látszólag jobban izgult, mint én, hogy mégis mi vár rám abban a borítékban. Biztatóan rá mosolyogtam, mire kicsit megkönnyebbülve csúsztatta ki a papírt. Nem volt rokonom az orvos, de mindig is nagyon bírtam, főleg mert szívén viseli a betegei sorsát. Amint kihúzta a leleteket, egyből olvasni kezdett. Arcát próbáltam fürkészni kisebb-nagyobb sikerrel, ugyanis lehajtotta a fejét.
-Sajnálom! - nyújtotta anyu felé a papírokat. Édesanyám tekintete komor lett, hiszen nem értett belőle semmit, csupán egy szót.
-Trombózis... - suttogta halkan. Anyu és én is tisztában voltunk a trombózis tüneteivel és következményeivel.
-Halálos? - kérdeztem már én, hiszen ez ennél a betegségnél nem feltétlen az.
-A te esetedben igen... sajnos azt sem tudom megmondani, mennyi időd van hátra. Napok, hetek, talán hónapok. - tájékoztatott, én pedig szemrebbenés nélkül hallgattam végig. Nem válaszoltam, csak kisétáltam az ajtón, anyu pedig jött utánam. Felvettem az iskolatáskámat a földről, ugyanis az egyik széknek volt támasztva. Anyuval csendben lépkedtünk ki a kocsiig, amibe egyből be is szálltunk.
-John, kérem vigyen az iskolához! - kérte anyu a sofőrt.
-Igen is asszonyom. - bólintott, majd a gázra taposott. Na igen... sofőr. A szüleim kő gazdagok, így ezt is megengedhetik maguknak. Azt becsülöm bennük legjobban, hogy a pénzt nem verik el minden badarságra. Jótékonysági esteket szoktak tartani abban a villában, amit még apu örökölt a nagypapámtól. Amikor csak idejük engedi, ezeket szervezik. Szeretek ezeken az esteken részt venni, mert sok híresség is megfordult már azon a színpadon. Köztük az Union J is... azon az estén tettem szert a legeslegjobb barátomra, George Shelleyre.
-Megérkeztünk Ms. Smith! - szólt hátra John.
-Köszönöm szépen. Szia anya! - köszöntem el anyutól, majd még egy puszit nyomtam az arcára és bementem az épültbe. Mivel a tanítás már javában folyt, a folyosók üresek voltak. Egy lélek sem volt kint a pedelluson kívül. De mit is vártam, ő mindig a folyosókon mászkál! Pár perc alatt -sietve- beértem az osztályterembe, ahol a második óránk, a kémia folyt.
-Jó reggelt! - köszöntem illedelmesen, majd leültem barátnőm mellé.

*Stacy*
-Summer, várj már meg! - futottam lihegve barátnőm után. Mikor beért a suliba nagyon furcsa érzés fogott el, tudtam, hogy valami baj van.
-Igen? - fordult felém mosolyogva. Imádom a mosolyát, mindig felvillanyoz. Szeretem benne, hogy mindig tud mosolyogni, még a legrosszabb körülmények között is.
-Mi történt az orvosnál? - kérdeztem rá. Láthatóan beletapintottam a lényegbe, ugyanis barátnőm arcáról eltűnt a mosoly. Egyből felvette az a komor képet, amit egyszer láttam csak az arcán... a nagypapája temetésén. Akkor is ki volt bukva, de nem mutatta. Nagy valószínűséggel most sem fogja elmondani, hogy mi volt az orvosnál. Úgy ismerem, mint a tenyeremet..
-Semmi. - tért vissza az a jól megszokott mosoly az arcára, de láttam rajta, hogy hazudik.
-Értem.. - rántottam vállat, nem akartam erről faggatni.
A mai nap is gyorsan eltelt, ahogy a többi is általában. Summerrel elindultunk hazafelé, de a suli előtt egy hatalmas kocsi állt, amit ezer közül is felismernék. George kocsija volt. Mikor kiszállt, valóban megbizonyosodtam róla, hogy ő az. Summer ez sajnálkozó pillantást vetett felém, mire csak mosolyogva legyintettem. A barátnőm elindult George felé, én pedig egyenesen haza mentem.

*Summer*
-George! - ugrottam egyenesen legjobb barátom nyakába. Hetek óta nem láttam, mert folyton próbája van, vagy pont én ne értem rá. Olyan furcsa, hogy a karjai közt mindig biztonságban érzem magam és benne megbízok. Ő az egyetlen, aki tud rólam mindent, talán még Stacynél is többet.
-Úgy hiányoztál. - szorított magához. Miután elengedtük egymást, beültünk a kocsiba, és egyenesen a házunk felé vettük az irányt.
-Gyere be! - kértem, vagyis inkább parancsoltam, mikor megálltunk a házunk előtt. Bólintott, majd kiszállt a kocsiból, én pedig követtem a példáját. Anyuék nem voltak itthon, ugyanis péntek van és nagypapa házában szorgoskodnak, mert jön a hétvége, ergo jön egy jótékonysági est.
-Na és most kik lesznek ott holnap? - huppant le mellém a kanapéra George, célozva ezzel a holnapi estre.
-Nem tudom.. - válaszoltam furcsállva a dolgot. Mindig én kapom meg először a meghívott énekesek listáját anyutól, majd végül apu is átnézheti. De most nem adta oda, én magam sem tudom miért.
-Értem! - válaszolt a barátom, majd mosolyra húzta a száját.
-Mit mosolyogsz? - kérdeztem nevetve. Tekintete a derekamra csúszott. -Meg ne próbáld! - próbáltam felkelni a kanapéról, de visszahúzott és csikizni kezdett.
-Fe-fejezd... fejezd be! - próbáltam kipréselni magamból a szavakat. Nem hagyta abba, nekem pedig véletlenül kicsúszott valami a számon. -Meg fogok halni! - mondtam teljes komolysággal. George egyből elengedett és rám kaptam a tekintetét.
-Hogy mi van? - kérdezte, hangja pedig felemelkedett.
-Jól hallottad... 

Köszöntés és szereplők

Helloka! :) Végül nekiálltam immár a 3. blogomnak, ami remélem ugyanolyan sikeres lesz, mint az előző kettő :D Egyenlőre csak annyit, hogy prológust nem szeretnék hozni, tehát a következő bejegyzés már az 1. fejezet lesz, amit este felé osztok meg veletek :) És akkor jöjjenek a szereplők! :3

Summer Smith:
 




Summer az a mindig életvidám, 17 éves lány. Ezt a boldogságot még egy hosszas kivizsgálás utáni rossz eredmény sem változtatja meg annak ellenére, hogy halálos beteg lesz. A lány szülei kő gazdagok, így majdnem minden hétvégén egy jótékonysági estet szerveznek, ahol híresebbnél híresebb emberek fordulnak meg. Így ismerte meg az egyik legjobb barátját is.






Stacy Roberts:
 





Stacy pedig az a tipikus legjobb barátnő. A suli 'rossz kislánya', ugyanis sem a tanulmányai, sem a viselkedése nem mutat jó irányba. Ennek ellenére egy remek barátnő, méghozzá Summer legjobb barátnője.







George Shelley:
 



Na igen.. George az Union J egyik tagja. Ő Summer legjobb barátja. Pont egy jótékonysági est hozta össze őket, mivel az Union J is fellépett egy ilyen estén. Itt ismerkedtek meg, és ekkor lettek legjobb barátok, de csak és kizárólag barátok.








One Direction:
 


Szerintem őket nem kell bemutatnom :) De azért név szerint: 
Liam Payne, Louis Tomlinson, Zayn Malik, Harry Styles és Niall Horan.