2. fejezet - bezzeg ő tudja...

Hali! :* bocsi, hogy nem hoztam tegnap részt, de este 9-kor értem haza, és azután már nem volt erőm kitenni! :/ ne haragudjatok! de most itt van a 2. rész, és remélem tetszeni fog :) bár egy kicsit elcsépelt, mert a fiúk még nincsenek benne, de majd a következőben :D na puszi :*
ui.: hihetetlenül köszönöm a 11 feliratkozót, már az elején :$ és beállítottam, hogy lehessen névteleünl komizni :) DE CSAK AKKOR KOMIZZATOK NÉVTELENÜL, HA ÍRTOK A VÉGÉRE EGY NEVET, VAGY HOGY "BY: XY..". KÜLÖNBEN TÖRLÖM!

Flóra Emődi: köszönöm :) és most előbb hoztam :D
Kingucy Tomlinson: örülök a visszatérésednek :33 szeretek meglepetéseket okozni, és köszönöm :)) köszönöm :) és nem kellett olyan sokat várnod :* <3
Petra Pozsonyi: itt is van *.* köszönöm <33
Óffi07: okos vagy te Zsófi :) az jó, csak mi ketten <3 köszönöm, és nem értettem szó szerint ^^ nem baj az <3 #tudomdeénis :DD <3
kriszti: ejj de rondán beszél valaki :) de azért köszönöm :$ és nem kellett sokat várnod:)
Pal Bianka: jézusod! xd örülök neki, mert én valahogy nem így érzem! :/ igyekszem mindennap hozni *o* okéé :) hogy hívják? :) amúgy beállítottam, hogy lehessen névtelenül komizni :)) itt van! :$
Barbara Pistai: nincsmit.! :)) hoztam, és ne légy szomorú! rosszul értesültél mert ezt igyekszem happy-re írni *-*
gumicukor:*: uram isten! :) köszönöm ^^ :D nem, happy end lesz.. hahaha:3 köszönöm, siettem :* 

*Summer*
-Hogy mi van? - kérdezte kicsit hangosabban George a kelleténél.
-Jól hallottad... - suttogtam halkan.
-De-de honnan... honnan tudod? - kérdezte lesokkolva.
-Ma voltam orvosnál te idióta! - nevettem fel, de ő még mindig komor volt. Jogos, hogy nem kéne ennyit nevetnem, főleg nem ilyenkor. -Szóval a doki mondta, hogy trombózisos vagyok.
-De az nem feltétlen hal.. - kezdte, de belevágtam. Beletörődtem, hogy halálos beteg vagyok, de beszélni és hallani nem akartam róla. Olyan furcsa, hogy élem a kis átlagos életemet, de egy betegség belerondít. Mindent tönkre tesz...
-Az én esetemben igen! - mondtam és felkeltem, itt lezártam a témát. Még csak most kezdődött el a tanév, még csak ősz eleje van.. nem úgy éltem meg az idei nyaramat, ahogy kell. Nem készültem fel rá, hogy ez lesz az utolsó. Már most remegek, ha belegondolok, hogy halál lesz a vége. Nem félek attól a bizonyos sötét alaktól... csak a szeretteimet gyötri meg a halálom.
-Biztos lehet tenni valamit! - ölelt át hátulról George.
-Nem, és ezzel lezártam! - fordultam felé idegesen. -Ne haragudj... - temettem fejemet a vállába.
-Sziasztok! - léptek be a szüleim mosolyogva. Azt szerettem bennük, hogy nem kérdezték meg, hogy járunk-e. Az ő szülei sem. Mindig is beletörődtek abba, hogy ilyen jó barátok vagyunk, mintha csak testvérek lennénk.
-Hello! - köszöntünk vissza mosolyogva, majd segítettünk anyuéknak kipakolni a kocsiból, ugyanis megint nagy bevásárlást végeztek.
-Anya.. nem adtál listát a holnapi est fellépőiről. - szóltam anyura, hiszen nagyon kíváncsi voltam.
-Nem, valóban nem! - mosolygott sejtelmesen. Kezdek félni mostanában az anyámtól, olyan furcsa.
-De miért? - húztam fel a szemöldököm értetlenül.
-Kicsikém... azért, mert csak egy fellépőnk lesz egész este, és azért, mert meglepetés, hogy ki! - pöckölte meg az orrom nevetve. Na igen, szeretlek anya! Vállat rántottam, és az ajtóban álló Georgehoz siettem, aki elmenni készült.
-Szia! - öleltem meg, majd egy puszit nyomtam az arcára.
-Szia! Holnap reggel kereslek. - kacsintott, én pedig bólintottam, majd elment. Ezek után már csak a vacsorázáshoz és a fürdéshez volt erőm. Este fáradtan dőltem be az ágyba.
Másnap reggel a nap heves sütésére ébredtem. De tényleg nagyon sütött, szinte már féltem, hogy áttöri az ablakot. Nyöszörögve keltem ki az ágyból és az ablakhoz lépkedtem. Elhúztam a függönyt, így teljesen besüthetett a nap. Imádtam, ha süt. Furcsa ez egy ilyen városba, hiszen itt mindig rossz idő van. Becsuktam a szemem és így élveztem a forróságot, ami még a csukott ablakon keresztül is élvezhető volt.
-Kicsim! Gyere enni! - kiáltott fel anyu, mire sóhajtva lementem.
-Jó reggelt! - nyomtam puszit anyu, majd apu arcára is. Leültem az asztalhoz, és csendben elfogyasztottam a reggeli kakaós csigámat, míg anyuék a pénzügyeket firtatták. Mindig azt mondják, hogy aki gazdag, annak mindene megvan. De ez nem így van... egy dolog hiányzik az életemből. A szeretet. Nem éppen szülői szeretetre gondolok, mert az nekem is megvan... szerelemre! Gondolkozásomat a tányérom kiürülése zavarta meg.
-Köszönöm. - mosolyogtam anyura.
-Egészségedre! - kelt fel az asztaltól, majd elvette előlem az üres tányért. Felrohantam a szobámba és egyből a fürdőbe mentem. Beálltam a zuhany alá és közép hosszú, göndör hajamat is megmostam. Mikor mindennel végeztem, felöltöztem, feltettem egy kicsi sminket. Ekkor a mobilom rezegni kezdett. Nagy nehezen megtaláltam a telefont a párnám alatt, de az a bizonyos ember, aki ismeretlen számról hívott, már letette. Pár pillanat múlva üzenetem érkezett.
"A London Eye-nál cica! Most!  :)
-G"
Elolvastam az üzenetet, majd elnevettem magam. Imádtam a George  által adott beceneveimet, amik között a cica is szerepelt. Előhalásztam a sok táskám közül egyet, amibe belefér a telefonom és még pár dolog. Hatalmas sebességgel baktattam le a lépcsőn, aminek megvolt a következménye is. Apuba ütköztem bele, és én is, ahogy ő is seggre estem.
-Bocsi apu. - nevettem fel, mire elmosolyodott. Gyorsan felálltam, nyomtam egy puszit a még mindig földön ülő apukám arcára, és egy "Majd jövök" kíséretében rohantam a London Eye-hoz, ami majdnem a szomszédságunkban volt.
-Szi-szia... George! - lihegtem, mikor megláttam barátomat, aki egyből elnevette magát.
-Nem kellett volna ennyire sietni! - mosolyodott el, majd megölelt. Az egész délelőttöt együtt töltöttünk, és nagyon jól szórakoztam. Aminek a legjobban örültem, hogy George nem hozta fel a tegnapi témát... nem akartam, hogy már most gyászoljanak az emberek, annak ellenére, hogy akár holnap is meghalhatok.
-Együnk! - rángatott be egy étterembe. Egzotikus étterem volt, pedig nem nagyon bírom az ilyen kaját, de egyszer ezt is meg tudom enni.
-Megjöttem! - kiáltottam fel, mikor beléptem a házajtón. Anyuék nem, de Stacy otthon volt.
-Hát te? - kérdeztem értetlenül, majd megöleltem.
-Megyek veled a jótékonysági estre! - vigyorodott el, mire értetlenül néztem. Stacy nem igazán bírja ezeket az esteket. Egyetlen egyszer jött el, de akkor is megfogadta, hogy nem jön többet. Georgeval sincs igazán jóba, mert nem annyira ismeri.
-Nem is szoktál... - szólaltam meg pár pillanat múlva.
-De én már tudom, hogy kik lesznek a mai fellépők. - mosolygott sejtelmesen. Persze, bezzeg ő tudja..
-Mondd el, mondd el, mondd el! - kértem hevesen, de megrázta a fejét és 'lakatott tett a szájára'. Egy kicsit szórakoztunk, majd nekiálltunk öltözködni, mert mát öt óra volt, az est pedig hatkor kezdődött. Tudni kell rólam, hogy nem vetem meg a szoknyákat és a magassarkúkat, de a nadrág és a tornacipő sem áll tőlem messze. Az ilyen estékre inkább elegánsan szoktam felöltözni, ami most sem volt másképp. Egy rózsaszín masnis szoknyát választottam egy fekete inggel.

-Gyönyörű vagy! - mosolyodtam el, mikor megláttam a barátnőmet, aki egy kék szoknyát választott, fehér felsővel.

Előre féltem, hogy kik lesznek a fellépők, mert akiket Stacy szeret, azokat én utálom vagy közömbösek számomra. És akinek a barátnőm ennyire kicsípi magát, nem igazán tartozik az 'én nagyon bírom' részlegbe.
-Te beszélsz? - kérdezte nevetve, majd megölelt. 
-Na de már menjünk! - toporzékoltam. Bármennyire is féltem a fellépők személyiségének felfedésétől, még így is kíváncsi voltam. Nagy nehezen elindultunk gyalog a nagypapám villája felé.