Utoljára..

Sziasztok! :) mègsem az elõzõ bejegyzés volt az utolsó.. jelentkezem most is, hiszen sokan kértétek a facebook linkemet. Hát most ITT van :) akinek majd kell a folytatás, az írjon! :D puszi mindenkinek:*

Rettenetesen sajnálom.

Sziasztok! Azt hiszem most írok nektek utoljára... nem megy nekem ez a blogos dolog. Soha nem bírnám befejezni az írást, hiszen ezt a sztorit is be fogom fejezni. De határidõre nem megy... nagyon ritkán tudnák mostanában részt hozni, így a blogtól elálltam.. akit még nagyon érdekel a hátralévõ pár rèsz, az keressen facebook-on.. (írjatok):
Bogii Nagy.
Köszönöm,  aki eddig velem volt!♥ :*

42. fejezet - try again

Rettenetesen sajnálom, hogy ennyi ideig nem jelentkeztem, még akkor is, amikor megígértem... :c de most itt vagyok :) mindenesetre remekül éreztem ebben a pár napban, és legalább a barátnőm sem unatkozott :3 de lehet, hogy jövő héten megint nem leszek itthon, egészen vasárnapig, de ez még a jövő :D én személy szerint semmi változást nem vettem észre a Google Reder-en, ugyanis a feliratkozóimat is látom, és valószínűleg itt is meg tudjátok majd nézni a frissítéseket :) na jó olvasást! :* 

Névtelen: köszönöm szépen :) és majd most meglátod :3
Lili: meg volt már írva.. xdd :D és szerencséd kis hölgy :* ^^ köszönöm szépen <3
Barbara Pistai: na igeen, véégre *-* :) remélem még most sem felejtett el senki :$ hát mit szeretnél? :) a főszereplőknél megtalálod őt is :D
Deni Darling: köszönöm szépen ... megint ^^ a főszereplők fülön te is megtalálsz róla egy kisebb jellemzést :) 
Sky: sziaa! :) és nem, eddig még nem írtál, de nem kell sajnálni, semmi gond :3 ez nagyon jól esett, köszönöm szépen, aranyos vagy ^^ itt is van :) és siettem :D ui.: nagyon szépen köszönöm :) ki is tettem a díjak fülre :3 
Kingucy Tomlinson: semmi gond :) köszönöm szépen :D és hát igen, szeretek meglepetéseket okozni :$ majd megtudod most :* :DD <33
Regina Gáspár: woah:) húú hát, ha ennyit, akkor remélem jót jelent :3 <3 köszi, itt is van a kövi :D xxx<3

*Summer*
Leültem Niall mellé, de ő nem szólt egy szót sem. Féltem, hogy örökre icipicire nőttem a mai viselkedésemmel az ő szemében, hiszen a viselkedésem, valljuk be ribancos volt. Féltem, hogy örökre elveszítem őt, még ha nem is az enyém... már nem.
-Nem kellesz nekem egy éjszakára Summer... - suttogta, majd félem fordult. -Én nem egy éjszakát akar veled eltölteni, ami pár óra, és bár élvezetes, de nem. Én egy életet akarok veled eltölteni, ami végtelen egymásnak szánt időből áll. Úgy gondolom az a legnagyobb ajándék, amit valakinek adhatsz, ha az időd nagy részét vele töltöd, mert az visszaadhatatlan. - mosolyodott el a végére. A lényegét sem értettem annak, amit mondani szeretett volna, mert bár teljes figyelmem rajta volt, elég későre járt már és fáradt voltam, na meg a víz nem az össze alkoholt tünteti el a szervezetedből.
-Szóval... elég volt belőlem, igaz? - kérdeztem egy cinikus mosollyal, ugyanis én ezt szűrtem le belőle. Niall felnevetett, majd közelebb csúszott hozzám.
-Vissza akarlak kapni... örökre. De te elhagytál, ami fájt, és gondolom nem is szeretnél újra belefolyni egy olyan kapcsolatba, ami állításod szerint nem neked lett teremtve. Tudod Summer, egy embernek több csoda is juthat... nem csak egy! És én amúgy sem vagyok csoda, csak egy átlagos em... - kezdte, de félbeszakítottam. Lábamat a dereka köré fontam, miközben mosolyogva szólaltam meg:
-Kussolj és csókolj meg! - morogtam és ajkaira tapadtam.

Meglepődve, de visszacsókolt, miközben kezeit a derekamra vezette le, én pedig arcát fogtam össze a kezeimmel. Hosszú percek óta tartó csókolózásunkat a levegő hiánya szakította félbe.
-Szóval... akkor megpróbálhatnánk.. izé... újra? - vakarta a tarkóját zavarában, mire nevetve döntöttem hátra az ágyon.
-Akár még ezerszer is! - mosolyogtam rá és egy utolsó csókot nyomtam ajkaira elalvás előtt. Percekkel később már egymás karjaiba burkolózva aludtunk el... azt hiszem ez az, ami annyira hiányzott nekem 8 hónapon keresztül.

*Niall*
Reggel fáradtan és hatalmas fejfájással ébredtem. Az éjszaka minden egyes pillanata újra lepörgött előttem, mintha csak egy gyors film lenne. Óvatosan húztam ki zsibbadt kezeimet barátnőm alól, ugyanis azokkal öleltem körbe vékony derekát. Próbáltam nem felkelteni, ami nagy nehezen sikerült is. Felvettem egy nadrágot, majd kimentem a konyhába, hogy igyak egy pohár kávét. Töltöttem magamnak az ébren tartó frissítőből és leültem az asztalhoz. Hamar megittam, majd betettem a mosogatóba és a konyhapultnak dőlve gondolkoztam a tegnap történteken. Akkor mi most kibékültünk....?
-Jó reggelt! - jött ki mosolyogva Summer, testét pedig csak egy rövid póló és egy francia bugyi takarta.
-Szia kicsim! - mosolyogtam vissza rá, majd mikor közelebb ért, megcsókoltam. Kezemet a pulton támasztottam, ő pedig derekamra fonta hideg kezeit, mire felszisszentem és elváltak ajkaink. Nyakát hintettem be apró puszikkal, mire nevetve tolt el magától.
 
-Nem eszünk valamit? - kuncogott fel, mire bólintottam és elővettem két tányért a szekrényből, míg ő kenyereket rakott a pirítóba és elővette a lekvárt. Percekkel később már az asztalnál ültünk és nevetgélve fogyasztottuk el a pár szelet lekváros pirítóst.
-Ez nem a te telefonod? - kérdezte nevetve Summer, mikor már szinte élvezni kezdtem a zenét, ami hallok. Ekkor jöttem rá, hogy ez valóban az én telefonom, ami a nappaliból szólt. Elmentem a telefonért és meg sem nézve ki az, felvettem és a fülemhez emeltem a készüléket.

41. fejezet - funny stuff (+16)

Na megjöttem egy talán kicsit izgalmasabb résszel és sajnos egy rossz hírrel is.. a baj -nekem nem az :) - a következő: valószínűleg holnap hozok egy utolsó részt, majd egy kis kihagyás lesz, mert hétfőtől nem leszek itthon csütörtökig, péntekre pedig le vagyok foglalva :$ szóval lehet, hogy egy ideig nem lesz rész, de holnap mindenképpen, a komik számától is függetlenül hozok egy részt :3 na jó olvasást! :* 

Névtelen: hát... ez sajnos még nem talált xd :)
Kittus Barabás: nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon szépen köszönöm :3 a kövi pedig már is itt van :D örülök neki, csak Bloglovin-ról kicsit húzósabb lesz olvasni... ._.
Deni Darling: köszönöm szépen :)
Lili: hát persze, ez így jó :3 milyen reklám? xdd te hülye vagy drágám <3 :'D
Regina Gáspár: köszönöm szépen ^^ itt van a kövi :) xxx <3
Barbara Pistai: mit végree? :D hát majd meglátod :$ itt is van*-* 

*Summer*
-Hölgyeké az elsőbbség! - mosolygott Niall, mikor kiálltuk azt a hosszú sort, ami a Funky Buddha bejárata előtt várt a bejutásért. Köszönésképp nyomtam egy puszit a fiú arcára, majd beléptem. Mikor ajkaimat meleg arcára nyomtam, valami furcsa érzés járta át a testem, mintha mindent újra és újra élnénk. Mint két szerelmes tinédzser -bár azok vagyunk-, úgy húztuk egymás agyát az este folyamán: apró érintésekkel, másokkal táncolással. Én szomorú voltam, és kimutattam féltékenységemet, mikor egy-egy szerencsés ember a nyakába kapaszkodva táncolt Niallal, s ő ezt direkt élvezte. Ő látszólag féltékeny volt, mikor egy srác a derekamnál fogva húzott magához közelebb, vagy keze lejjebb vándorolt és ez mosolyt csalt az arcomra. Szomorúságát mindig egy pohár alkoholba fojtotta, így én is ezt tettem.
-Táncolunk? - nyújtotta kezét, mikor ott hagyott egy lányt, ugyanis lassabb szám következett. Leborítottam az utolsó csepp alkoholt is a poharamból, majd mosolyogva fogadtam el a kezét. A táncparkett közepére álltunk, kezeimet a nyakán fontam össze, ő pedig derekamba kapaszkodott és közel húzott magához. Egyszerre ringattuk a derekunkat a ritmusra, miközben egymás szemébe mosolyogva figyeltük a másikat. Niall közelebb hajolt és egy puszit nyomott a nyakhajlatomba, mire nevetve temettem fejemet a vállába, mert elpirultam. Ő csak egy elégedett nevetést engedett ki száján, majd még közelebb vont magához és úgy táncoltunk tovább. A következő szám pörgősebb volt, így megfordultam, és háttal Niallnak kezdtem ringatni a csípőmet. Az alkohol tengett a véremben, és nem tudtam volna leállni még akkor sem, ha Ő kéri.. de nem tette, nem kérte, hogy fejezzem be, amit csinálok.
-Gyönyörű vagy... még most is! - húzott közel magához, ágyékát pedig fenekemnek nyomta, mire felszisszentem. Mosolyogva fordultam vissza felé, és a nyakába haraptam.
-Muszáj ezt itt? - nevettem el magam, mire nemet intett a fejével, s a tömegen áthúzva mentünk el a bejáratig. Mivel már mind a ketten nagyon sokat ittunk, így gyalog indultunk el Niall saját lakosztályára, miközben beszélgettünk a külön töltött 8 hónapról. Rájőve, hogy nagyon megbántottam őt azzal, hogy eljöttem, megbántam amit tettem. Rájöttem, hogy hiba volt ott hagyni Niallt egyedül, pedig neki köszönhetem az életemet.
-Sajnálom, hogy ennyire megbántottalak... - suttogtam, de ő csak lehajtott fejjel, zsebre dugott kézzel ment mellettem. Nem szólt semmit, ami kicsit idegörlő volt... fájt, hogy nem reagál arra amit mondok, s rosszul esett érezni, hogy megbántottam. De pár másodperc múlva elillant a gondolatomból a megbánás fájdalma, mikor kezem után nyúlt és rám mosolygott. Amint elértünk a szállodai szobája elé, kinyitotta az ajtót és beengedett rajta. Éppen megszólaltam volna, de nem hagyta, ugyanis becsapta maga mögött az ajtót, és nekinyomva a falnak, megcsókolt.
-Ez vicces volt... - nevette el magát, mire én is nevetésben törtem ki. Józanon nem értettem volna meg, hogy ezen mi olyan vicces, de részegen ez sem érdekelt.
-Tudod mi lenne ennél is viccesebb? - kérdeztem, mire még mindig nevetve felhúzta a szemöldökét. Most én estem ajkainak és én toltam őt a falnak, majd szép lassan levettem róla a pulcsiját. -Ez... ez vicces lenne! - morogtam a fülébe, miközben a hálószoba felé húztam őt magam után. Nevetve bólintott és már ő tolt be a szobájába, egészen az ágyáig, ahova leestem, ő pedig felém mászott. Kezeit a fejem két oldalán támasztotta meg, majd közelebb hajolt és nyakamat kezdte szívni. Közben lábammal lerugdostam egymásról a cipőimet, amik halk koppanással estek a földre. Niall végül elhagyta nyakamat és kibújtatott a szoknyámból, majd végigpuszilta a lábamat, ahol még mindig látszottak a műtét hegei. Amint ledobta a cipőm mellé a textil anyagot, fordítottam helyzetünkön, és ráültem a fiú ágyékára.
-Szent szar... - sziszegte, mikor dudorodó férfiasságát érintettem. Önelégülten vigyorogtam, mint egy idióta, majd levettem a pólóját és a nadrágját is.

*Niall*
Az alkohol túltengett a véremben, és felemésztett, mint valami méreg, aminek hatása rettenetesen lassan következik be, és rettenetesen lassan foszt meg tőled mindent, lassan öl meg. Nem tudtam gondolkozni, mikor Summer kikapcsolta a melltartóját, s elém tárultak tökéletes idomai.
-Ne... nem... nem akarlak.. kihasználni... - morogtam, mikor Summer végigpuszilta felsőtestemet, s ujjait a boxerem szélébe akasztotta. Fejét felkapta és megbánóan pillantott rám. Kezébe vette a mellettem elhelyezkedő takarót és magára tekerte. Az alkohol mintha egy szempillantás alatt mosódott volna ki mindkettőnk szervezetéből.
-Elmehetnék lezuhanyozni? - kérdezte lehajtott fejjel, mire bólintottam, a lány pedig szinte rohant az említett helyiség felé. Féltem, hogy megbántottam őt az elutasítással, de én még szeretem. Nekem nem kell holmi egy éjszaka, ami csak pár órán át tart.. nekem egy életre kell, mely végtelen időt vesz igénybe, amit a másikkal tölthetünk. Felvettem egy pólót, és visszafeküdtem az ágyba, és csak a plafont bámultam a fejem alá tett kezekkel. Gondolkoztam a Summer nélkül eltöltött 8 hónapon, ami számomra a pokolt jelentette, most pedig itt van velem, mégis rosszabb, mintha nem lenne itt, hiszen tudom, hogy már soha nem lehet az enyém. Az ajtó nyitódását hallottam, ahonnan kilépett a lány egy hosszított pólóban, amiben a saját kedvenc felsőmet ismertem fel.
-A szárogatón volt, remélem nem baj! - mutatott a háta mögé, a szárogató felé, mire elmosolyodtam. A póló éppen csak annyit takart tökéletes combjaiból, amennyit kellett, mégis remekül állt neki.
-Dehogy baj.. ez a kedvenc felsőm! - mosolyogtam, majd felültem az ágyra és magam mellé mutattam, kérvén, hogy üljön le mellém. Bólintott és ledobta a törölközőt az egyik fotelba, majd elhelyezkedett mellettem az ágyban, és teljes figyelmét nekem szentelte, mire beszélni kezdtem. 

40. fejezet - his voice, his smile

Hali! :3 tudom, hogy a szokottnál korábban érkeztem, de ma nem leszek itthon, így csak most tudtam meghozni a 40. fejezetet :) ez sem a legizgalmasabb részek közé tartozik, de úgy gondolom, hogy a kiteljesedéshez ilyen is kell :D szóval akkor jó olvasást! :*

Deni Darling: köszönöm szépen :)
Barbara Pistai: hát az még egy kicsit messze van, de reménykedjünk azért benne :D hát az az igazság, hogy ez nem lesz egy nagy mű... igazából csak szóban lesz benne, esetleg az utolsó részben lesz jelenték teljes szerepe :3 itt van *-*
Névtelen: uuuu! nem éppen... xd még egy kicsit halogassuk azt... :) köszönöm Reni ^^
Névtelen: köszönöm :)) persze :$ igazából megírnom ugyanitt kell.. nektek kell eldönteni, hogy olvassátok-e, ugyanis ez csak Bloglovin-on keresztül fog majd menni... bár nem értem mi értelme van, ugyanis itt fog megjelenni az olvasnivaló ugyanúgy... -.-
Kittus Barabás: köszönöm! :3 és igen, természetesen folytatom az írást, ha lesz rá még vevő :3
Kingucy Tomlinson: hát szerintem még ez is unalmas lesz.. xd neked minden nagy dolog :$ miféle őrült? miért szidod magad ember? xd köszönöm :DD <3

*Summer*
-Miért nem mondtad előbb, hogy te vagy az? - rántott magához Louis, akinek ajtót nyitottam. Vagyis mindenki az ajtóban állt, de Louis volt az első aki reagált. Nevetve toltam el magamtól, majd egy puszit nyomtam az arcára és a fülébe suttogtam:
-Rejtély vagyok... - mosolyodtam el, majd szóltam Georgenak, hogy mehetünk és már be is ültünk a fiúk kocsijába. Niallal szemben ültem, ugyanis itt egymással szembe fordított ülések voltak. Volt, mikor ő nézett rám, volt, mikor én rá. Amikor egyszerre pillantottunk a másik felé, egyből elkaptuk a tekintetünket, nehogy bármelyikünk is észrevegye. Egy ideig vicces játék volt, majd frusztrálni kezdett, hogy nem ölelhetem meg csak úgy, nem csókolhatom meg, és nem mondhatom el neki ezerszer egy nap, hogy szeretem. Nem tehetem, hiszen ő nem az enyém... nem is lesz már soha.
-Megérkeztünk! - kiáltott Niall, majd egyből kiugrott a kocsiból, kezeit pedig nekem nyújtotta, segíteni akart kiszállni. Elmosolyodtam és kezemet az övéibe helyeztem, így léptem ki az autó ajtaján. Kint már elég sötét volt, a tűz pedig már égett egy elhagyatottabb partszakaszon. Rengeteg rönk helyezkedett el az égő láng körül, melyekre le tudtunk ülni. Liam kivette a kocsi hátuljából a pillecukrot, ami meg fogunk sütni, Niall pedig a gitárját hozta ki.
-Szerintem kezdhetünk sütni! - mosolyogtam, mikor mindenki kényelmes helyet talált egy-egy farönkön. Én Georgeval ültem egy rönkön, ugyanis az egy nagyon széles fa maradványa lehetett. Megbontottunk több zacskó pillecukrot is és sütni kezdtük.

******

-Nagyon fázol? - kérdezte George a fülemhez hajolva, ugyanis elég hideg volt és így is már egy pokróc volt kettőnkre terítve. Egy apró puszit nyomott a fülem mögé, mire felkuncogtam, de hirtelen valami miatt előre néztem.

Niall szúrós szemekkel meredt ránk, majd mikor észrevette a tekintetemet, inkább oldalra fordult és kezébe vette a gitárját. Mindenki a fiúra emelte a tekintetét, aki lassan kezdte el pengetni a húrokat, majd halkan dúdolni kezdett, végül elkezdte énekelni a Moments-et. Az a hang, amit mindig is imádtam. Az a hang, ami oly csilingelő, mint egy csengő, amit egy-egy vacsora előtt ráznak meg az előkelőségek. Az a hang, ami Niall Horan torkából szalad ki, amikor egy hangot is kiejt a száján... csodálatos volt. Miután egyedül elénekelte a közös számukat, a fiúk elismerően mosolyogtak, én pedig egy hatalmas mosolyt küldtem felé, mire viszonozta a kedvességemet. Akkor éreztem egyfajta bizsergést, egyfajta reményt... még van esély?

*Niall*
Az a mosoly, amibe beleszerettem. Az a mosoly, amit mindig is úgy imádtam. Az a mosoly, ami mindenkinek az arcára egy percnyi boldogságot varázsol. Az a mosoly, ami az övé, és nem másé. Az a mosoly elképesztő. Mindig imádtam, ha az emberek mosolyognak, de amikor Summer mosolygott őszintén, az felbecsülhetetlen volt.
-Mennünk kéne... - szorította megint magához George a lányt, ugyanis látszólag eléggé vacogott. Elmosolyodtam, mikor Summer szorosan hozzábújt barátjához, bár tudtam, hogy semmi nincs köztük, mégis egy kicsit féltékeny voltam. Mégsem én ülök ott mellette és ölelem magamhoz, és óvom a hidegtől... hanem George.
-Én még maradok! - mondtuk ki egyszerre Summerel, mire mindenki felnevetett, mi ketten pedig kicsit elpirultunk. Louis eloltotta a tüzet, míg Liam próbált megszólalni a hangos hahotázásból.
-Akkor ti ketten maradtok, mi viszont megyünk... - mindenki bólintott, majd percekkel később már csak ketten ültünk egymással szemben a sötétben, s nem szóltunk semmit, csak mosolyogva figyeltük a másikat. Én gyönyörködtem a lányban, hogy még így is milyen gyönyörű, ő pedig csak mosolygott.
-Hihetetlen, hogy mennyit változtál.. egyre gyönyörűbb leszel! - nevettem fel, miközben felálltam és közelebb mentem hozzá. Mikor a farönkhöz értem, ő is felállt, és egy "köszi.." -t formált a szájával, majd megölelt. Váratlanul ért meleg ölelése, mely érezhetőleg sok szeretettel volt teli, mégis visszaöleltem és szorosan húztam magamhoz. Még csak este 10 óra volt, így ugrott be egy nagyon jó ötletem. Eltoltam magamtól és mosolyogva szólaltam meg. -Menjünk el bulizni! - ajánlottam, mire végignézett magán. Ruhája alkalomhoz illő volt, ugyanis egy tütüt viselt, melynek a teteje testhez simuló és fekete, az alja pedig rózsaszín és rövid volt.

-Legyen! - egyezett bele, mire mosolyogva ültünk be a kocsiba, ugyanis két kocsival jöttünk, így az egyik itt maradt. 20 csendes perccel később a Funky Buddha nevű szórakozó helyen kötöttünk ki, s előre féltem, hátha valami baj lesz közöttünk... nem éppen tévedtem sokat. 

39. fejezet - ha szeretnél...

Sziasztok! :) meghoztam a 39. fejezetet, és csak néztem, hogy ilyen hamar összegyűlt az a sok komment :3 hihetetlenek vagytok ^^ ez egy kicsit unalmas rész lett, mert összekötő fejezet a következő, fontos részekhez :) na de nem is kertelek itt sokat, jó olvasást! :* 
ui.: itt is köszönöm Grétának, hogy kitette az ezelőtti részt! :* 
ui2.: Lili komi válaszában a kiemelt, piros részt MINDENKI olvassa el a SAJÁT ÉRDEKÉBEN! :) 

Lili: szia miaa :D xd te megkomolyodni? soha nem fogsz.... :$ köszönöm <3 és megpróbáltam elmagyarázni fb-n, de akkor a lényeg: július 1-jén, szombaton, ha belépsz a Blogger-be, akkor nem lesznek meg a feliratkozóid, ezért kell minden olvasónak és minden írónak Bloglovin-t csinálni, hogy tudják követni a blogod:) ha ezt megcsinálták, akkor csak rá kell keresnetek a blog címére amit olvasni akartok, és ott rákattintani a 'follow' gombra :D ott kihozza a frissítéseket és ugyanitt megnyitja :) ennyi :D köszönöm, itt a kövi :$
Névtelen: ejj te, ez direkt így van :D attól függ.. ha levágatod a hajad, az arcod lehet, hogy kerekebbnek esetleg vékonyabban látszik :) köszönöm Reni :3
Barbara Pistai: köszönöm :3 én pedig szeretek meglepetést okozni ^^ itt is van *-*
Flóra Emődi: nee xdd :D mekkora fordulat, mi? :) köszönöm :$ itt van :D
Deni Darling: sajnálom, ne haragudj :c itt is van :)
Regina Gáspár: köszönöm :$ majd hamarosan meglátod mi lesz itt :D itt is van xxx <3
Kingucy Tomlinson: ugye? :) te meg a gondolkozás... <3 xdd köszönöm szépen, de annyira nem lehet jó :) szóval így akart lenni: (normális vagyok)? xddd (én is ám...) köszönöm szépen, meg is hoztam hamar a részt ^^ <3

*Niall*
Nem tudtam egy szót sem szólni. Nem tudtam mit kezdeni a felém nyújtott kézzel. Ő lenne az... tényleg Ő? Ezért volt ismerős az az ábrázat, az a mosoly, az a hang és nevetés.
-Miért mentél el? - kérdeztem ridegen, mire sóhajtva vette el a kezét. Pár pillanatig nem is szólt semmit, és nekem ez a pár pillanat napoknak tűnt. Napoknak, mikor nem hallhatom a hangját, a nevetését.
-Te is tudod Niall... a sok szeretet, amit nekem adsz! Nem érdemlem meg.. hát nem érted? Az életemet mentetted meg! Nincs erre elég hála.. - suttogta, mire felemeltem a fejemet és megfogtam a kezét.
-Nekem az lenne a hála, ha szeretnél! - néztem mélyen a szemébe, ahonnan az első könnycsepp útnak indult, s leszánkázott a lány arcáról, mint télen a kisgyerekekkel teli szánkó a hódombról.
-Szeretlek Niall, de akkor sem lehetünk együtt.. neked egy jobb lány kell! - törölte le könnyeit, majd közelebb hajolt és egy apró puszit nyomott a számra, majd felállt és kifutott a szoba ajtaján, én pedig egyedül maradtam a gondolataimmal. Valóban Summer volt... de nekem mit kellene tennem? Keressem őt, vagy próbáljam meg elfelejteni? De az nem menne...

*Summer*
Napokkal később sem keresett Niall, amiért hálás vagyok neki. Reménykedem benne, hogy már nincsenek New York-ban.
-Éééééééééés... hogy csókol? - nevette el magát Jo. Nálunk üldögéltünk a kanapén, ugyanis George nincs itthon, mert valamilyen próbájuk van a bandával. Elmeséltem barátnőmnek minden egyes kis apró részletet arról, hogy elmondtam az igazat Niallnek. Én is elnevettem magam, majd felidéztem az első csókunkat, ami kicsit elhamarkodott volt az első randin.
-Imádom a csókját... olyan édes. - nevettem fel a végére, látva, hogy Jo mindjárt röhögni kezd. Ekkor megcsörrent a telefonom, ami az éjjeliszekrényen volt.
-Ki az? - bújt a képernyőre a barátnőm, mire felnevettem.
-Louis, de nem tudom mit akarhat! - gondolkoztam el pár percre, majd felálltam a kanapéról és elsétáltam a nappaliból a saját szobámba, végül pedig felvettem a még mindig csörgő telefont.
-Szia Louis! - köszöntem. Tudtam, hogy azért keres, mert Niall és Harry a többieket is beavatták arról, hogy ki vagyok valójában, de ez egy cseppet sem aggasztott.
-Szia Summer.. itt vagyunk mind az öten, és tudjuk a titkod! - mondta Louis és egy ördögi nevetést csapott a végére, mire felnevettem.
-Mit szeretnél Lou? - kérdeztem mosolyogva, mire hatalmas nevetés hangzott a vonal másik végéről és egy hatalmas kiabálás: Superman is here! Elnevettem magam és továbbra is vártam a választ, de nem Louis szólalt meg.
-Szia, Niall vagyok. Csak azt akartuk kérdezni, hogy este nem jössz-e el velünk a partra tüzet rakni? - hallottam a fiú hangján, hogy mosolyog, és azt hiszem kiverte a fejéből a tegnapi dolgokat. Elgondolkoztam pár percig, majd belementem a dologba azzal a feltétellel, hogy George is ott lehet. Erre már a többiek is visszajöttek és végül, közös megegyezés alapján beleegyeztek.
-Akkor majd megyünk értetek, szia Summer! - köszöntek egyszerre a fiúk, és meg sem várva a válaszomat, letették a telefont. Visszamentem Johoz, aki nem sokkal később haza is ment, George pedig megjött, így közöltem vele az esti tervünk, majd nekiálltunk öltözködni és vártuk a fiúkat.

38. fejezet - nem kell jobb, nekem Ő kell!

Sziasztok! :) Mint az ezelőtti rész elején megtudtátok a blog írója költözésen megy keresztül. Épp ezért engem kért meg, hogy a már meg írt részt kitegyem illetve válaszoljak az érkezett kommentekre. Megpróbálok hasonlóan képen választ adni, ahogy ő is tenné. Jó olvasást:*

Dendi Darling: Igyekeztem :) Köszii a komid:*
Barbara Pistai: Köszönöm :) Semmi baj a kifejezésért, és itt is a kövi:*
Kingucy Tomlinson: Itt is a folytatás. Nem baj az. Lényeg, hogy bele tudod élni magad. Köszönöm <3
Flóra Emődi: Köszönöm:*
Névtelen: Direkt úgy lett megírva, hogy Niall nem ismeri meg, de ebben a részben megtudod miért. Köszönöm:*

*Summer*
Csak álltam megdermedve, mint aki szólni sem tud. Abban a helyzetben tényleg nem tudtam egy szót sem kipréselni a számon, bár meg akartam védeni magam, de nem tudtam még egyszer hazudni neki.
-Miből jöttél? - kérdeztem végül egy nagy sóhaj kíséretében, mely feladásnak bizonyult. Harry még mindig csak mosolygott magában, mint egy idióta, majd kisvártatva megszólalt.
-A nevetésed, a mosolyod... a hangod! - nevetése halvány, fakó mosolyra húzódott. Két kérdés terjengett csak bennem, melyek szinte felemésztettek, s választ nem is várhattam rá: ennyire felismerhető volnék? De akkor Niall miért nem ismert meg?
-Elfelejtett már? - eszméltem fel hirtelen, mire Harry szomorúan hajtotta le a fejét és nemet intett.
-Bár elfelejtett volna... az élete romokban hever, semmi életkedve nincs! - suttogta halkan. Nem tudtam mit kellene tennem, de azt tudtam, hogy nekem kell cselekednem. Én hagytam ott, így nekem kell kimentenem az életkedvét a csávából.
-Mit csináljak? - meredtem magam elé a legnagyobb kérdéssel, melyet most feltudnék tenni. Harry csak széttárta kezeit, jelezve, hogy nem tudja mit kéne tennem. Sóhajtva öleltem meg a fiút, aki először meglepődött, majd visszaölelt.
-Azt hiszem mennem kell... neked pedig beszélni Niallal! - kacsintott, majd intett egy utolsót és kilépett az üzlet ajtaján. Beszélnem? Miről? Mondjam el neki, hogy én vagyok az? És mégis hogyan? Sóhajtva kaptam fel a táskámat, amibe beledobáltam a cuccaimat, majd menni készültem, de megláttam egy telefont az asztalon, ami nem az enyém. Közelebb mentem, és akkor jöttem rá, hogy ez valószínűleg Niall telefonja, hiszen egy régi közös képünk van a hátterén. Feleszmélve a meglepettségből, siettem bezárni a szalont, s egyből elindultam a Louisiana hotel felé, ahol a fiúk szálltak meg. Ezt a fontos adatot még Zayn kotyogta ki, és szerencsére nincs messze a szálloda sem, így tíz perc múlva már ott is voltam.
-Jó napot kívánok, Niall Horant keresem! - mosolyogtam kedvesen és próbáltam nem úgy kinézni, mint egy őrült rajongó, és féltem, hogy nem engednek be. De a recepciós egy kedves, korombeli lány lehetett, hiszen megmondta a fiú szobaszámát, ami a hetvenhetes volt. Mikor elértem az ajtóig, nagy levegőt vettem és bekopogtam. Szerencsémre, vagy éppen nem szerencsémre, de Niall nyitott ajtót.
-Szia! Ne haragudj, de ezt ott hagytad a fodrászatban. - nyújtottam a kezébe a telefont, ami éppen ekkor csörrent meg, és megjelent a képernyőn egy üzenet, ami még nagyjából el tudtam olvasni.
"Drágám... felejtsd már el őt! Az az álom nem jel volt, hanem csak egy álom...!"
Nem tudtam kiről lehet szó, de nem is gondolkoztam ezen sokáig. Már épp köszönni akartam, de Niall előbb szólalt meg.
-Gyere be egy kicsit, ha már fáradtál visszahozni a telefonom. - nyitotta ki mosolyogva előttem az ajtót. Ellenkeztem volna, de kezemet megfogva húzott beljebb, mikor látta, hogy nem vagyok biztos a bemenetel szándékában.

***

-Aranyosak vagytok együtt... - erőltettem az arcomra egy műmosolyt, mikor Niall önszántából mutatta meg a háttérképét. A fiú egy elszontyolodott mosolyt ejtett, mire felkaptam a fejemet. -Akarsz róla beszélni? - kérdeztem, mire aprót bólintott, így minden erőmmel rá koncentráltam. Niall elmesélte az egész történetet mindeddig, beleértve az álmát is, amit az a lány említett az SMS-ben.

*Niall*
-Szereted még? - kérdezte Summer. Furcsa volt vele beszélgetni, valami olyasmi fogott el, mint a hiányérzet és a mérhetetlen fájdalom.
-... nagyon is. - suttogtam halkan, majd lehajtottam a fejem. A lány a kezemre tette apró kezeit, és végig simított a karomon. Összerezzentem érintése miatt és hirtelen felé kaptam a tekintetem.
-Hidd el, hogy találsz nála jobb lányt! - mosolygott őszintén, mire megráztam a fejem.
-Nem kell jobb, nekem Ő kell! - erősködtem, mire nagy meglepődést láttam rajta. Mintha végigvezetett volna minden lehetséges reakciót arra, amit mondani fog, mintha egy mérföldkő esett volna át a szívén, úgy fehéredett ki arca.
-Hadd mutatkozzam be még egyszer Niall! A nevem Summer Smiht... az a Summer Smith! - nyújtotta felém a kezét, én pedig lefagytam... az a Summer Smith?

Bloglovin? WTF?

Sziasztok! :) gondolom ti is hallottatok arról, hogy meg fog szűnni a Blogger-es blogolás. Úgy tudom, hogy itt megírom a részeket, és ti az általam regisztrált Bloglovin oldalon látjátok. A baj csak az, hogy én nem tudtam erre az email-címre Bloglovin-t csinálni, vagyis nem látjátok a további frissítéseimet, a Blogger pedig még július 1.-jén meg fog szűnni. Nem tudom, hogy befejezem-e végleg az írást (természetesen előttetek), vagy megpróbálkozok a Bloglovin-nal. Egyenlőre még nem tudom.. ha július másodikán is látni fogjátok, amit kiteszek, akkor nem szűnik meg, de erre esély sincs.. majd meglátjuk :)
megtalálni pedig itt fogjátok a frissítéseimet:
http://www.bloglovin.com/dreamgirl720

37. fejezet - felismert és csőbe húzott..

Sziasztok! :) na megjöttem egy szerintem hosszú résszel, de majd meglátjuk nektek milyen hosszú :D mindenesetre most nincs sok időm, így nem fogok kertelni, szóval csak annyi, hogy nem tudom mikor lesz következő rész... ugyanis holnap költözök és nem tudom, hogy ott mikor lesz beszerelve a wifi, de amint megtudom, értesítelek titeket :3 na jó olvasást:*

Kingucy Tomlinson: jaaj, de jó :) na minő fordulatok? :'D igazából ő jutott először eszembe, ugyanis régen nagyon imádtam :$ igen, méghozzá egy helyen *ördögi vigyor* <3
Barbara Pistai: ez gonosz volt :( köszönöm ^^ itt is a kövi :*
Regina Gáspár: waaa*-* köszönöm :) semmi gond, lényeg, hogy most itt vagy :3 itt is van <3
Kittus Barabás: semmi gond, te is itt vagy most :D még várhatsz kicsit a lényegre :) köszönöm <3
Névtelen: igyekeztem olyanra írni :) örülök neki :3 és semmi gond, van ilyen :*
Lili: ennek nagyon örülök :) igen, ebbe én is belegondoltam utólag, de majd átírom Miley-t :D köszönöm szépen, ez nagyon jól esett :3 bár szerintem tehetségem nincs ahhoz a bizonyos íráshoz, egyre rosszabbul megy, inkább csak álmodom arról, hogy legyen hozzá :$ köszönöm azért<3
Mrs. Horan: örülök neki *-* hát mégis kell bele valaki :$
Deni Darling: köszönöm :) hát azért nem... ^^

*Niall*
-Niall, kelj fel! - hallottam egy hangos kiabálást, ami felkeltett az álmomból. Furcsa álmot láttam, amiben Summer és én szerepeltünk, még pedig egy párként. Egy nagy városban lehettünk egy fodrászatban, de nem tudom, hogy pontosan hol.
-Megyek... - motyogtam, miután letöröltem az apró izzadtságcseppeket a homlokomról, majd gyorsan a fürdő felé vettem az irányt, ahol hamar lezuhanyoztam és felöltöztem. Leballagtam a lépcsőn egészen a nappaliig, ahol a fiúk már javában falatozták a reggelinek szánt palacsintát.
-Gyere Niall, tök jó lett a palacsinta! - mosolygott Louis szinte teleszájjal. Megráztam a fejem, miszerint szokáshoz híven nem vagyok éhes. Summer elvitte magával már több, mint nyolc hónappal ezelőtt az étvágyamat is, de a kedvem sincs már a toppon egy ideje.
-Inkább bepakolom a cuccaimat! - tettem hozzá és visszamentem az emeletre, ahol előhalásztam az ágyam alól egy bőröndöt, majd beledobtam a fontosabb cuccaimat, amiket nem szívesen hagynék itthon. Fél óra múlva már egy taxiban ültünk, ami a reptér felé tartott, így hamar odaértünk. A repülőgép pontosan, 10:04-kor szállt fel, ezért nem is kellett sokat várnunk a felszállásra. A magánrepülőgép leghátuljába ültem egyedül, s a fülhallgatómat a fülembe dugva gondolkoztam el. Vajon soha többet nem látom Summert? Vagy csak még kell egy kis idő? És mit jelenthetett az az álom?
Órákkal később, mikor leszálltunk a New York-i repülőtéren, valami furcsa érzés fogott el... a lány iránt érzett hiányom mintha enyhült, vagy teljesen lecsillapodott volna.
-Merre van a hotel? - fordultam Paul felé, aki előre mutatott. Pár méterre a reptértől, magasan emelkedett ki egy ötcsillagos szálloda, ahova mentünk. Nem sokkal később már a 13. emelet hetvenhetes szobájában pakoltam ki a cuccaimat. Két szobába kerültünk a fiúkkal, én Harryvel voltam egy kétágyas szobában, a többiek pedig egy négyágyasban Paullal.
-Gyerekek indulnunk kéne a fodrászatba, ugyanis háromra van időpontunk! - kiáltott át Paul, mire az órámra néztem, ami fél hármat mutatott. Összeszedtük minden cuccunkat, majd elindultunk New York egyik leghíresebb fodrászatába.

*Summer*
Reggel nagyon fáradtan ébredtem, mivel elég későn hajtottuk álomra a fejünket Georgeval. Amint kinyitottam szemeimet, az éjjeliszekrényen lévő órára tekintettem, ami 10:01-et mutatott, vagyis már egy perce a szalonban kellene lennem. Villámsebességgel ugrottam ki az ágyból, majd a fürdőszobába mentem, ahol gyorsan megmosakodtam és fogat mostam. Végül a szekrényemből egy fehér hosszú ujjú inget vettem elő, egy hozzáillő pink szoknyával, amit egy fekete masnis övvel dobtam fel. Belebújtam aranybarna magas sarkú topánkámba, majd kezembe véve a táskámat, amibe egy telefont és egy lakáskulcsot tettem, elindultam a munkahelyemre.

Szinte pillanatok alatt értem oda, hiszen nagyon siettem. Aggódtam a vendégek miatt, noha nincs is senki beosztva három óra előtt.
-Szia Summer! - ölelt agyon Jo.

Nem értettem, hogy a lány mit keres itt, hiszen ma nem is dolgozik.
-Szia, mit keresel itt? - kérdeztem, de mikor lebiggyesztette ajkait -gondolván, hogy zavar engem-, elnevettem magam.
-Gondoltam az orrod alá dörgölöm, hogy nekem bizony nem kell dolgoznom! - nyújtotta ki a nyelvét, majd helyet foglalt mellettem. -De nyugodj meg, örülni fogsz te a vendégeidnek! - motyogta halkan egy sunyi mosoly kíséretében.
-Kíváncsi leszek... - nevettem el magam. Egészen háromig beszélgettünk, mikor öt srác és egy menedzsernek kinéző alak lépett be. Jo arcán máris megjelent az a bizonyos sunyi mosoly, s ekkor már én is felismertem az öt fiút a One Direction személyében. Barátnőm felé fordultam, de ő ekkor már a fiúk előtt állt.
-Sziasztok! A legjobb fodrászunkat választottuk hozzátok, így most csak ő van itt! Hadd mutassam be.. - kezdte, én pedig csak könyörögni tudtam, hogy a vezetéknevemet valami furcsa oknál fogva lehagyja. -Summert, az egyik fodrászunkat! - mosolygott, én pedig sorba fogtam kezet a fiúkkal.
-Megöllek! - sziszegtem, mikor Jo felé fordultam, de ő csak nevetve kacsintott, majd egy ölelés után távozott a szalonból. -Kivel kezdjük? - fordultam egy ál mosoly kíséretében a fiúkhoz. Harry mosolyogva jelentkezett, így ő volt az első, akinek göndör fürtjei kezem alá szorultak. Mikor Niallhoz értem -aki az utolsó volt- szinte elkapott a sírógörcs, s szinte remegve örültem, mikor kitették a lábukat a bejárati ajtón, de sajnos Harry visszajött.
-Szia! Ne haragudj, de elkérhetném a telefonszámod? Szívesen találkoznék még veled. - villantott egy ezer wattos mosolyt. Sóhajtottam és a seprűvel, amivel feltöröltem a padlót, elfordultam tőle, mert nem tudtam a szemébe hazudni.
-Ne haragudj, de van barátom! - szorítottam össze a szemeimet, végül mosolyogva fordultam vissza hozzá. Egy ideig nem reagált, így a helyére tettem a seprűt és összeszedtem a cuccaimat.
-Azt hittem még mindig szereted Niallt! - mondta egy sunyi mosollyal, és ekkor már két dolgot is tudtam: felismert és csőbe húzott.

36. fejezet - átlagos nap

Hali! :3 nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar összegyűlik ennyi komi, oldalmegjelenítés, és még egy feliratkozó :) nagyon örülök neki, hogy ilyen hamar hozhattam a következő részt :$ mint mondtam, nem lesznek újra számozva a részek, de vegyük ezt egy második évadnak, oké? :3 mindenesetre ehhez -és a többi- részhez is örülnék ennyi kominak, majd meglátjuk mennyi gyűlik össze:) a megtekintések tegnap 360 felett voltak, lehetne ennyi mindennap :33 na puszi:*
ui.: mint látjátok, ahogy említettem  a főszereplő már Miley Cyrus szerepében van, így lecseréltem a fejlécet és a főszereplők képét is :) de Stacy még benne van, ebből valamire lehet következtetni :3 

Barbara Pistai: ezt szerettem volna elérni :) hát majd meglátjátok mi lesz még itt :3 na és mi az? kíváncsi vagy ám rá ^^ 
Kingucy Tomlinson: de jó neked, én majd csak jövőre ballagok :/ na és milyen suliba mész tovább? :) áááá *-* azt majd megtudjátok már ebből a részből, de anyukámat idézve (xdd): ez még a jövő zenéje :3 hát mégis itt hagyta... :) Niall nem megy utána, ezt megsúgom! :DD <33 
Deni Darling: köszönöm ^^ majd meglátjátok mi lesz :) itt is van! :3 
Flóra Emődi: először is DEEEEEE DEEE és DEEEE xdd MEEERT xd oké, azt hiszem én is :33 ne sírj! :c és de, megtettem... hahahahaha xd itt is a kövi :$
Névtelen: hát most ez így lett :) "Az elmúlt két nap eseményeit nagyon tömören tudnám megfogalmazni." -----> két nappal a műtét után engedték ki :) egy barátnőmnek is nagyon súlyos műtéte volt, de három nap múlva már itthon volt :D nem kellett sokat várnod, most megtudod mit kezd New Yorkban :) de azt elárulom, hogy Georgeval nem jön össze, ugyanis nem fogom ezzel elrontani az egészet :3 :* 
Love Louis &amp;amp; Naill: köszönöm szépen :) nem hagyom abban, és nem várok heteket ^^ nyugi, nem hagylak megőrülni :D  
Gréta Pete: köszi.
Mrs. Horan: te szegény, azt ne! :o xd köszönöm szépen, hamar össze is jött :) 
Névtelen: de veled még csak 9 komi volt, de már megvan mindegyik :3 hoztam is! *--* 
DirectionerMRS: köszönöm :) kedves vagy, köszi :D

*Summer*
Nyár elejét tapossuk.. igen, már eltelt 8 hónap, mióta itt vagyok New Yorkban. Nem mondom hogy rossz hely, de természetesen szívesebben lennék otthon, a jól megszokott esős Londonban. Az életem szinte fenekestől felfordult, mikor egy házba költöztem a legjobb barátommal, Georgeval. Bár nem csak az életem lett más, hanem a külsőm is. Hajamat vállig érőre vágattam le, s ombre hajra festetettem. A hajamon kívül semmi nem változott, mégis felismerhetetlen lettem az eddig ismert emberek számára.

A tánccal próbálkoztam eleinte, de a lábam miatt, amit megműtöttek, nem táncolhatok versenyszerűen. A hegek örökké a lábamon maradnak, amiért hálás is vagyok, hiszen így nem felejtem el Niallt. A szüleim szerencsére nem haragudtak meg rám, hiszen megértették az akkori helyzetemet, így velük tartom a kapcsolatot.
-Nem kéne indulnod? - kérdezte a barátom, miközben kómásan kisétált a hálóból egy szál alsónadrágban. Éppen munkába készülődtem, ami a táncstúdió helyett a fodrászüzlet volt. New York egyik leghíresebb fodrászának alkalmazottja vagyok, ami hírességek hajának babrálásával jár. Nem mondom, hogy nem szeretem ezt a munkát, sőt nagyon is szívesen járok be reggelenként dolgozni. Imádom, hogy rengeteg új embert ismerhetek meg, akik nem mellesleg híres énekesek, színészek, táncosok.
-De George.. egy óra múlva! - nevettem el magam, és hozzávágtam egy farmernadrágot, amit tegnap este felejtett kint a nappaliban nagy szórakozásunk közepette. Apropó George... mint az eddig is tettük, most is meghúztuk a határainkat. Egy lépéssel sem léptük át a barátság vonalát, azt hiszem soha nem is fogjuk. Hamar elszürcsöltem a kávémat, amit nyugodtan iszogattam az étkezőasztalnál, majd bementem a szobámba és elővettem egy csipkés, átlátszó, fehér ujjatlan inget, egy szakadt farmernadrágot egy barna övvel, majd hozzácsaptam egy fehér tornacipőt.
-Én akkor megyek, majd este találkozunk! - nyomtam egy gyors puszit George arcára, miután magamra aggattam a barna kis táskámat és felvettem egy fekete napszemüveget.

Meg sem várva a fiú válaszát, egyből kiléptem a természetbe, mely nyár elején volt a leggyönyörűbb. Csodálatos környéken laktunk, hiszen amint kiléptem a közös családi házunk ajtaján, fák és bokrok tömkelege tárult elém. A fák közül rengeteg virágzott, s sok nőtte már édes, finom gyümölcsét. A szomszédok kedvesek voltak, és ezekbe az emberekbe az Union J maradék három tagja is beletartozott, hiszen a mellettünk lévő házban laktak ők hárman: JJ, Jamie, Josh.
-Jó reggelt Summer! - köszönt mosolyogva Josh, mikor meglátott. Intettem neki és a többieknek is, akik a ház teraszán iszogatták reggeli kávéjukat. Azt hiszem ez a 8 hónap sok mindenre volt jó nekem. Megtanultam, hogy a magam keresetéből éljek meg, és ne a szüleim tartsanak el. Ezen felül megtanultam magamban uralni az emberek hiányát, s rájöttem, hogy a mondás igaz: ha valakit szeretsz, azt elengeded. Niall hiánya néha már lassanként kicsinált és szétmarcangolt, de bele kellett törődnöm. Nem érdemeltem meg ezt a fiút, s ha mégis, akkor valahogy úgyis visszasodródik hozzám. Ha valakinek az életünkbe kell lennie, az előbb-utóbb visszajön. Ha pedig valakinek nem szabadna ott lennie, az végül elmegy. Ilyen volt Stacy.. már kiskoromban tudtam, hogy ő nem tartozhat egy magamfajta lányhoz, hiszen túl sok bajt hoztam a fejére. Így is tartjuk a kapcsolatot, és annak is örülhetek, hogy ő boldog. Megtalálta élete párját egy mexikói srác személyében, és az egyetemen is remek tanuló.. örülök a sikereinek.
-Szia Jo! - adtam két puszit a munkatársamnak -aki mostani legjobb, sőt egyetlen barátnőmmé küzdötte ki magát-, mikor beértem a fodrászszalonba.
-Szia Summer! - boldogan mosolyodott el, hiszen tudta, hogy leváltom, és nem kell itt dekkolnia. Elég nagy a forgalmunk annak ellenére, hogy egy kisebb, eldugottabb helyen van az üzlet.
-Ma délutánra kik jönnek? - kérdeztem, miközben lepakoltam a cuccaimat. Jo belepillantott a kis füzetébe, miközben Demi Lovato haját festette be apró tincsenként. Már hozzászoktunk mindannyian, hogy híres emberek vesznek minket körül, így a forgós székben ülő Miley sem volt kivétel.
-Britney Spears és Selena Gomez. Holnap pedig egész nap te leszel bent, mert fontos vendégeink lesznek! - kacsintott, én pedig némán tűrtem, és kicsit paráztam is attól, hogy milyen ostobaságot eszelt ki megint. Sokszor szívattuk már meg egymást 8 hónap alatt. Például ő egyszer kicserélte a hajfestékemet egy másik színűre, így lett Nick Jonas haja két hétig lila... nem kicsit lettem lecseszve akkor.

********

-Azt hiszem mára ennyi volt srácok! - tapsolt kettőt Joe, a főnökünk. Azt hiszem este 7 és 8 óra között lehetett az idő, de őszintén fogalmam sem volt. Egy dolgot tudtam csak, hogy haza akarok menni és bedőlni George mellé, a mi kis pihe-puha ágyikónkba. 

-Köszönjük Joe! - ölelte agyon Brandon, az egyik fodrász a főnököt, mire mindannyian nevetésben törtünk ki. Pár perc alatt összepakoltunk mindent és elindultunk haza.

-Megjöttem! - kiáltottam el magam, mikor beléptem a ház ajtaján. Nagy meglepetés fogadott, mikor George jelent meg előttem egy kötényben, lisztes arccal és ruhával. 

-Segíthetnél a sütésben! - emelte fel a kezét, ami két helyen meg volt égetve.  

-Úúúú... az fájhatott! - nevettem el magam és gyorsan ledobtam a cuccaimat, bekötöztem a barátom kezét és én is felvettem egy kötényt. Visszamentünk a konyhába és próbáltunk valamit kisütni a hozzávalókból, de mivel George tele dobálta liszttel a hajamat, ezért nem sikerült belőle semmi se. 

-Na jó, azt meg ne merd tenni! - toltam el magamtól a kezét, ugyanis egy tojást akart rányomni a fejemre. Szavaim semmit sem értek, hiszen a következő pillanatban egy nagy tojás törött össze a fejemen, s végig folyt a sárga tojáslé az egész felsőmön. 

-Na hadd öleljelek meg George! - mosolyogtam, s elindultam felé, de kezével erősen megtámasztotta a fejemet, így nem jutottam semerre sem. Végül feladtam és még George előtt indultam el lezuhanyozni. Hamar végeztem, ahogy ő is, így mindketten bebújtunk egymás mellé a pihe-puha ágyikóba. 

-Jó éjt George! - fordultam az oldalamra, miután egy gyors puszit nyomtam az arcára. 

-Jó éjt cica! - ölelte át a derekamat, és innentől kezdve beállt a csend, ami nálunk az alvást jelentette. Mindig egymás mellett, mindig így aludtunk. Úgy viselkedtünk egymással, mint két szerelmes, de egyikünk sem érezett egyebet a másik iránt barátságnál. Mindenki a szememre hányta, hogy milyen jó pasi és mégsem járok vele... Jo is mindig ezt mondja! De azt senki sem értheti meg, hogy a köztünk lévő viszony egy nagyon szoros barátság, melyet senki nem tud széttépni. 

Ilyesmi gondolatokkal aludtam el, és azon gondolkoztam még alvás közben is, hogy vajon milyen vendégeink érkezhetnek holnap, akiknek csak én segíthetek... de soha nem gondoltam volna, hogy kik lesznek azok!

*Niall*
8 hónap eltelt, mióta elment, itt hagyott, egyedül. Soha nem haragudtam rá azért, amit tett, hiszen az ő élete, nem tarthatom magam mellett. Sajnos az eszem okosabb, mint a szívem, ugyanis az eszem már régen elfelejtette a barna göndör fürtöket, míg a szívemet csak a tudat mardossa: soha többet nem ölelhetem, nem csókolhatom őt.
-Niall, nem jössz el a Nando's-ba? - nyitott be mosolyogva Liam a szobám ajtaján. Napjaim nagy részét a négy fal között töltöm, egyedül, miközben gondolkozom azon, hogy hol rontottam el valójában.
-Menjetek csak nélkülem! - intettem felé egy apró mosolyt, mire ledöbbenve nézett rám. Kihagyni a Nando's kaját egyfajta sértés, de nem volt kedvem kimozdulni a házból. Liam sóhajtva bólintott és kiment a szobából. Pár perc múlva hallottam, ahogy nagy nevetések között becsapódik a bejárati ajtó, így már csak egyedül maradtam a házban. Már este fele volt, vagyis a fiúk vacsorázni mentek. Távozásunk után pár perccel elnyomott az álom, hiszen tudtam, hogy holnap korán kel kelnünk, ugyanis kezdődik egy nyári Amerikai turnénk.

Már a második fejezetet is megtaláljátok :) aki még nem nézte meg, az a prológussal kezdje :)
www.ismerdmegazeleted.blogspot.hu

35. fejezet - túlvilági látogatás, kedves Niall!

Sziasztok! :) na itt az a bizonyos évadzáró rész :D bár a részek innentől is ugyanúgy lesznek számozva, mégis egy évadzárónak mondanám :) igazából ez nagyon hosszú rész lett, direkt ilyen hosszút szerettem volna :3 nem tudom kinek hogy tetszik, vagy mennyire lett jó, de a 36. (második évad első) részért 10 KOMIT, 10 000 OLDALMEGJELENÍTÉST, +1 (20) FELIRATKOZÓT (!!!) kérek. Tudom, kicsit soknak tűnik ez együtt mind, de nagyon sokat munkálkodtam ezzel a résszel, az új fejléccel (amit hamarosan láthattok) stb... azért remélem hamar meglesznek a kellő határok és hamar hozhatom a kövi részt :) na puszi :* 

Barbara Pistai: MAJD MEGLÁTJUK MERRE MEGY!!! xdd én a véleményekre leszek kíváncsi :3
Névtelen: majd meglátjátok :) most megtudhatod, de nem hiszem, hogy örülni fogsz :/ húú ennek örülök :$ 
Kingucy Tomlinson: semmi gond :) most ballagsz? :o köszönöm :) nyugi, innentől már csak pár rész lesz szomorú :) majd meglátjuk mik lesznek itt :3 Niall érdekében! <3 ^^  
Kata: sziaa:) semmi gond, hogy eddig nem komiztál :D és a komiddal sincs semmi baj :3 tudod ezen elég sokat gondolkodtam, de végül is arra jutottam, hogy lehet, hogy igazad van, de én be szeretném fejezni ezt a blogot akkor is, ha valakinek nem tetszik :$ azért köszönöm a blogodat ^^ 

*Niall*
Rettenetesen ideges voltam, mikor a barátnőmet betolták a műtőbe. Hamar cselekedniük kellett a kórház orvosainak, hiszen a műtéthez sok idő és jó szakemberek kellettek. Nem csak az én idegeim feszültek pattanásig, de a Smith szülők sem voltak nyugodtak. De hát már hogy is lennének nyugodtak, mikor lányuk a kórházi ágyon, kések és gépek között fekszik?
-Csak ne legyen semmi baja... - suttogtam összeszorított fogakkal. Nem voltam egy vallásos ember, de nem tudtam mit csinálni az imádkozáson kívül, noha az sem segít nagyon sokat. Idegesen járkáltam fel s alá, miközben Summer szülei csak ültek és egymás kezét fogva könyörögtek a másiknak a lányuk életben maradásáért.
-Ugye jól van? - rontottak be a műtő előtti váróba a többiek, név szerint most Perrie. Nem ismerték egymást Summerel, de a szőkeség úgy aggódott barátnőmért, mintha csak a legjobb barátnője feküdne a kések hadában.
-Nem tudom... nem tudom mi lesz vele... - suttogtam és egy könnycsepp gördült ki szememből, mire a fiúk közelebb léptek és egyszerre öleltek meg. A jelenlévő Eleanor és Perrie sem tétlenkedtek, apró mosollyal az arcukon csatlakoztak ölelésünkbe. Egy kis megnyugvást adott, hogy velem voltak a barátaim, de sajnos belül egyedüllétet és ürességet éreztem. A belül fakadó űrt csak Summer tudta volna legyőzni, de ő szinte a halálos ágyán feküdt, fél lábbal a sírban. Már órák óta ülhettünk a műtő előtt, mikor egy nővér jött ki a műtőből.
-Elnézést! Mi van a lányommal? - lépett elé egyből Mr. Smith, Summer édesapja. A nővér csak megrázta a fejét és hozzátette:
-A doktor úr mindjárt jön, majd ő elmondd mindent! - mondta és azzal gyors léptekkel távozott a helyiségből, mi pedig továbbra is tűkön ülve vártuk az eredményeket. Pár perc múlva egy fáradt, izzadt orvos lépett ki a műtőből, zihálva, gyorsan kapkodva a levegőt. Feltételezéseim szerint ő műtött.
-Hogy van a lány? - kérdeztem most én, hiszen tudtam, hogy az orvostól várhatok választ. mély levegőt vett és letörölt egy cseppecskét a homlokáról, majd elmosolyodott.
-Summer Smith életben van, az állapota stabil! - jelentette ki, mire hatalmas csapatölelésbe törtünk ki. De csak ezután közölték velünk a rossz hírt, miszerint a bénulásra sok esélye van.

*Summer*
A fényesség egyre jobban csillogott, a világosság elkápráztatott. Kórházi ruhában, mezítláb lépkedtem a sötét kavicsos úton, amik megszúrták a talpamat. A sötétség most a fény mellé kúszott, így két úgymond ajtó tárult elém. Választásom volt, de nem tudtam mit tegyek. Elindultam a világos ajtó felé, hiszen az csodálatos fényárban úszott, míg a másik komor, fekete sötétség volt. Már éppen az ajtó kilincséért nyúltam, mikor hangos kiabálást, gépek csipogását hallottam, a sötét ajtó pedig kinyílt és egyenesen magába szippantott.
-Meg kell mentenünk! - hallottam a kezelőorvosom hangját, majd valami vibrálót éreztem a mellkasomon, újraélesztettek. Meghaltam, de azt hiszem már élek.
-Nézzétek, de cuki! - hallottam egy éles női hangot, amint nevet. Ez volt az első hang, amit hallottam a túlvilági látogatásom óta.
-Psszt, felébreszted! - kuncogott egy hang. A hang pedig tisztán hallható volt, melyet ezer közül is felismernék. A hang tulajdonosa pedig a szívem elrabolója, Niall volt. Lassacskán nyitottam ki szemeimet és néztem az előttem elterülő világot. Akit először megláttam, az Niall és egy szőke, talán velem egykorú lány volt. Elképzelni sem tudtam, hogy a gyönyörű csoki barna szemek tulajdonosa ki lehet.
 
-Niall... - suttogtam, mire a fiú mellém lépett.
-Nincs semmi baj! - nyugtatott és egy puszit nyomott a homlokomra, mire visszaaludtam.

****

Az elmúlt két nap eseményeit nagyon tömören tudnám megfogalmazni. A műtét után pár órával már vígan beszélgettem a fiúkkal, sőt még Perriet, Zayn barátnőjét is megismerhettem. Arról is tudomást szereztem, hogy Niall fizette ki a műtétemet, amit normális esetben -sőt sajnos most sem- nem hagyhatok. Túl hálásnak kellene lennem, hogy megmentette az életemet. Nem fogok meghalni, nem vagyok már halálos beteg, és még le sem bénultam. Túl sok jót kaptam az élettől....

-Mehetünk? - kérdezte mosolyogva Niall, ezzel megzavarva gondolataimat. Már a saját, utcai ruhámban volt a kórterembe, s arra vártam, hogy a fiú visszatérjen a leleteimmel és a zárójelentésemmel, hogy végre szabadulhassak. Aprót bólintottam, bár már nem szívesen, hiszen ekkor már megvolt a tervem, mellyel az egész életemet megváltoztatom. A fiú elvette tőlem az utazótáskámat, amit egy puszival köszöntem meg neki. A kórház előtt parkoló autóba ültünk és egyenesen Niall saját lakására mentünk, hogy együtt töltsük az első szabad éjszakámat. 

*Niall*

-Niall! - suttogta Summer, miközben próbáltam mély álomba szenderülni, ahogy a lány karcsú derekát öleltem magamhoz, és édes parfümjének illatát lélegeztem be, miközben arcomat nyakába fúrtam. 

-Hmm? - kérdeztem kicsit fáradtan, de mosolyogva. El sem tudtam képzelni akkor, hogy rengeteg időnk van még, hiszen a mellettem fekvő fiatal, élettel teli, vidám lány egy jó ideig még életben marad. 

-Nem tudom neked ezt eléggé meghálálni! - simított végig arcomon, miután mondata közben felém fordult. 

-Elég, ha szeretsz... - nyitottam fel szemeimet, hogy az ő íriszeibe nézzek, majd egy apró csókot leheltem ajkaira. Elmosolyodott és csendesen hunyta le szemeit, így én is ezt tettem. Még egyikünk sem aludt, így pár perc múlva megint megszólalt:

-Mit tennél, ha elmennék, itt hagynálak? - kérdezte hirtelen, mire szemeimből kipattant az álom, de ő velem szemben még mindig csak csukott szemekkel, mosolyogva bámult. 

-Összetörnék! - suttogtam és még erősebben szorítottam magamhoz. Vajon ezt mire értette? Miért kérdezte ezt? Ilyen gondolatok közepette szenderültem nagyon, nagyon mély álomba.

*Summer*

Reggel 6 órakor keltem fel, hiszen tudtam, hogy Niall ilyenkor még húzza a lóbőrt. Soha nem leszek büszke erre a tettemre, de nem tudom neki igazán meghálálni, amit értem tett.. megmentette az életemet azzal, hogy megismertem. Amint kikeltem az ágyból és felöltöztem, magamhoz vettem egy papírt és egy tollat, s szorgosan körmölni kezdtem, miközben szinte az összes könnyemet elsírtam. 

"Kedves Niall!
Mikor ezt a levelet olvasod, én valószínűleg már New York felé repülök egy kicsit jobb élet reményében. Bár tudom, ezt nélküled nem kapom meg. Nagyon, de nagyon hálás vagyok, hogy megmentetted az életemet. De nem a műtét volt az amivel megmentettél a haláltól, hanem, hogy szerettél. Isten csak 7 csodát teremtett a világnak, de amint megismertelek, tudtam, hogy ez nem így van... Te vagy a nyolcadik. De azért szerencsére minden embernek is tartogatott egy csodát. Nekem az volt a csodám, hogy nem haltam meg, túl éltem a műtétet. Ha veled maradnék, az már egy második csoda lenne az életemben, ami nem lenne fer. Rád valaki más vár a világban, akit boldoggá kell tenned. Nem tudnám eléggé meghálálni, hogy a tiéd lehettem, hogy te az enyém voltál. Nem tudom eléggé meghálálni, hogy szó szerint megmentettél a pokoltól. A pokoltól, ahol nem lehetnék veled. Mégis úgy érzem, hogy el kell mennem... nyugodj meg, mindig szeretni foglak! És hidd el, találsz te egy nálam jobb lányt is! Csak arra kérlek, hogy élvezd az életedet nélkülem, hiszen még gyerek vagy...!"

Miután a levél végére értem, letöröltem a könnyeimet és tárcsáztam legjobb barátom számát.

-Kérlek gyere értem! - suttogtam szipogva a telefonba, mire George csak egy 'Aham...' féle morgással válaszolt. Gyorsan szedtem össze az összes itt lévő cuccomat és a saját lakásomra mentem. Anyuék is javában aludtak még, így írtam egy pár soros levelet nekik, amiben elbúcsúzok tőlük. 

"Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer eljutunk ide... de mindent el kell kezdeni, nemde? Tudnotok kell, hogy örökre hálás leszek azért, hogy felneveltetek egy magamfajta őrült gyereket, s szó nélkül tűrtetek minden ostobaságot, amit műveltem... tanultam belőle! De most el kell mennem, nem lehet örökre a fejeteken, ugye? Örökre szeretni foglak titeket! 

Summer"

Percekkel később, mikor a konyhapultra letettem a levelet, csengettek. Körbenéztem az elhagyott házban és egy utolsó levegővétel után, bőröndjeimmel együtt léptem ki a bejárati ajtón. 

-Akkor kezdjünk egy új életet! - mosolyogtam halványan a velem szemben álló Georgera. A mosolyom viszont nem volt őszinte, hiszen kinek is lenne az, amikor mindent és mindenkit maga mögött hagyva akar új életet kezdeni a legjobb barátjával egy más kontinensen? Hülyeség, nem? 

*****

-Biztos, hogy ezt akarod? - kérdezte meg utoljára a fiú, mikor már a repülőgépen ültünk, de még lehetőségünk lett volna a leszállásra. Aprót bólintottam, mert hazugságot nem tudtam volna kimondani.. csak el akartam felejteni a régi életemet... kivéve egy embert... Niallt! Vajon sikerülni fog ez New Yorkban, egy új élettel?




Tehát mint mondtam 10 komment, 10 000 oldalmegjelenítés és +1 feliratkozó, és már jön is az új rész :3 kíváncsi vagyok hány hétig tart ezt teljesíteni... mert valljuk be, mostanában nem megy a legjobban a blog...:/ 

34. fejezet - nagy a kockázat!

Hali! :3 na megjöttem egy új résszel, és a következő fejezet egyfajta évadzáró lesz :) remélem azért mindenkinek tetszeni fog ez, és a következő rész is :D ja és mindenkinek kellemes vakációt, jó nyaralásokat kívánok! :* és mivel 15.-e van, ezért itt van az ígért ÚJ BLOGOM! remélem ez is mindenkinek elnyeri tetszését! :) és még valami: kaptam egy új díjat, ha valakit érdekel a díjak oldalon megtekintheti :3 na puszi :*

Barbara Pistai: kell ilyen is :/ ennek örülök :3 itt is van ^^ hát, reméltem, hogy túlélted <3 :*
Névtelen: sajnálom :( az az igazság, hogy nem tudom belehozni a történetbe :/
Deni Darling: hát már nem sokáig lesz az, ezt megsúgom :$ folytatom, ha van kinek írni ^^
Regina Gáspár: sajnálom :( és köszönöm :) hoztam<3 :D xxx
Regi.Directioner: szia! nagyon szépen köszönöm <3 :$$
Névtelen: ha lesz olvasó, akinek tetszik, akkor belekezdek :)
Kittus Barabás: köszönöm! :3 :)

*Niall*
Reggel telefon csörgésre keltem fel. Tegnap este teljes csalódással érkeztem haza a saját lakásomra, mert nem volt kedvem a fiúkhoz.. most nem. Rettenetesen fájt az, amit az interjún láttam, de azt is megbántam, hogy nem hittem Summernek, hiszen teljesen biztos vagyok abban, hogy nem hazudna nekem. Mikor megláttam a képernyőn a barátnőm nevét, szívem szinte kihagyott egy ütemet, annyira örültem neki. Egyből megnyomtam a telefonom kijelzőjén virító zöld gombocskát, majd a fülemhez emeltem.
-Summer kérlek ne haragudj! Akkora hülye voltam, hogy nem hittem neked... rettenetesen sajnálom, kérlek ne lágy rám dühös! Hiszek neked és szeretlek.. nem akarok többet veszekedni! - szóltam egyből bele, nehogy valamit félbe szakítson édes hangjával. Azonban ezt a hangot sajnos nem hallottam meg, ugyanis a telefonba nem Summer szólt bele.
-Su-Summer... haldoklik... kó-kórházban... van! - sírta el magát Summer anyukája, mikor befejeztem monológomat. Kezemből a földre esett a telefon, én pedig egyből öltözni kezdtem. Amint magamra vettem egy nadrágot és pólót, ami a kezembe akadt, egyből indultam az autómhoz. Percek alatt a kórházba értem, hiszen a megengedett sebességet rettenetesen túlléptem, de ez érdekelt most a legkevésbé.
-Jó napot! Summer Smith! - mondtam be levegőhiánytól szaggatottan a nevet. A recepciós gyorsan kutatott az iratai között, majd elmondta, hogy melyik szobában találhatom a lányt. A 219-es számú helyiségbe siettem, hiszen ott feküdt Summer. A szoba ajtajánál megálltam, ugyanis meghallottam, hogy a lány szülei és az orvos tanácskoznak odabent.
-Sajnálom, de a lánya nagy valószínűséggel nem éli túl a holnapot... - hallottam meg azt a mondatot, amit soha, de soha nem akartam. Ekkor Summer anyja hangos zokogásban tört ki, én pedig már a kilincsért nyúltam, mikor megint megszólalt az orvos. -Egyetlen egy esélye lehet a túlélésre. - jelentette ki, mire beléptem.
-Mi az az esély? - kérdeztem, amint az orvossal szemben találtam magam. Pár pillanatig gondolkodott, hogy elmondja-e, hiszen gondolom nagy bajok is akadhatnak. Végül belelapozott az ágy végéről levett papírokba, majd megszólalt:
-Meg kell műtenünk a lábát, hiszen ide hatolt be a trombózis. Ha kiszedjük belőle a vérrögöket, akkor felépülhet. - suttogta halkan, de tudtam, hogy ennek van valami hátulütője is, hiszen nem közölné ezt a dolgot ennyire tragikusan, ha nem így lenne.
-Mi baja lehet? - kérdeztem félve. A doktor csak lehajtotta a fejét, Summerre pillantott, aki éppen mélyen aludt. Ekkor én is a lányra néztem, aki fal fehér volt, izzadt és ijedten mocorgott ágyában. Mindezek ellenére ugyanolyan gyönyörű volt, mint mindig.
-Lebénulhat... meg is halhat a műtétben. Nagyon kevés esélye van annak, hogy túléli... a műtét pedig nagyon drága, csak a legjobb orvosok végezhetik el. Nagy a kockázat Mr. Horan! - nézett mélyen a szemembe, a tudat pedig, hogy nem beszélhetek vele többet, még jobban eltántorított a megmentésétől. 
-Kifizetem... miénk lesz az a kis esély! - néztem a tanácstalan szülőkre, akik ebben a pillanatban nem ellenkeztek, inkább örömmel fogadták, hogy ennyire szívemen viselem lányuk sorsát.

*Summer*
Klór szag. Ez az egy, amit akkor éreztem, mikor felébredtem. Nagyon erős klór szag. Valószínűleg egy kórházban lehettem, hiszen ehhez a szaghoz már nagyon hozzá voltam szokva, így meg is jegyeztem. A szagon kívül csak lábam rettenetes sajgását éreztem, ami elviselhetetlen volt, de megszólalni sem tudtam.
-Kifizetem... miénk lesz az a kis esély! - hallottam meg azt az édes hangot, amibe beleszerettem. Niall itt volt a kórteremben, de nem értettem mit mondott.
-Niall! - nyöszörögtem, miközben próbáltam kinyitni szemeimet, ami hamar sikerült. Ekkor már csak négy aggódó tekintetet láttam, Niall pedig az ágyam mellé térdelt.
-Aludj, vigyázunk rád! - suttogta és egy puszit nyomott az arcomra.
-Ne haragudj rám... - próbáltam kipréselni magamból a szavakat. A velem szemben térdelő fiú csak nemet intett és egy apró csókot nyomott ajkaimra, mire álomba merültem. Nem tudtam, hogy mit csinálnak velem, de pár óra elteltével valami furcsát éreztem. Magam előtt hatalmas fényességet láttam és el akartam oda jutni, de valami visszahúzott. Aztán megint közelebb kerültem a fényességhez, de nem tudtam melyik helyet válasszam... 

33. fejezet - veszekedés(ek)

Sziasztok! :) sajnos tegnap nem tudtam részt hozni, de ma itt van! :D még mindig egyre csak csökken az oldalmegjelenítések száma... van értelme így belekezdeni egy "2. évadba"? :o eltűnt egy csomó rendszeres olvasóm és komizóm, mint például Netti, Bia, Óffi, gumicukor stb...  de ti tudjátok.. puszi:*

Barbara Pistai: kibírtad keddig is :* köszönöm, remek volt :) köszönöm *------* sajnos azt is kell :/
Kingucy Tomlinson: hát látod... :) örülök, hogy tetszett :3 majd meglátod mi lesz :D keddig is bírtál várni :) na sikerült remélem :* 
Kittus Barabás: köszönöm :) igyekszem :$ xxx <3
Regina Gáspár: waaa*--* köszönöm ^^ xxx<3
Mrs. Horan: ááááh*---* köszi:* itt is van :)

*Summer*
-Szia Stacy! - köszöntem nagy mosollyal a telefonba, mikor barátnőm sok csörgés után végre felvette a telefont. Soha nem kerestem még valakit olyan sok ideig, mint most Stacyt, aki kicsit zaklatottan szólt vissza a készülékbe.
-Szia... kérlek gyorsan mondd! - sürgetett, de lehetett hallani a hangján, hogy sír vagy sírt. Sóhajtva ültem le az ágyra, elképzelni sem tudtam, hogy mi baj történhetett.
-Nem tudnál átjönni? Régen beszéltünk... - mosolyodtam el egy régi emlékképen, ami hamar beugrott. Tényleg régen volt egy csajos beszélgetésünk, amikor mindenkit és mindent kibeszéltünk, csak azért, mert unatkoztunk. A vonal másik végéről egy dolgot hallottam, vagyis inkább nem hallottam: a csendet. Pár pillanat után megint megszólalt:
-Sajnálom, hogy nem szóltam előbb Summer, de nem tudtam.. nem voltam rá képes... - sírta el magát, mire egyre idegesebb és kíváncsibb lettem, és egyből rákérdeztem mi is történt valójában. -Felvettek Mexikóban egy egyetemre... a reptéren vagyok! El kell költöznöm Summer... nagyon sajnálom, hogy nem búcsúztam el, de nem ment volna... - nyomta ki a telefont egyből. Meg sem várta, hogy lekiabáljam a fejét vagy csak mosolyogva kívánjak neki sok sikert egy gombóccal a torkomban. Végül a telefon a padlón kötött ki, ahogy én is, mert egyből az ágy mellé zuhantam és összekuporodva sírtam. Örökre elveszítettem azt a lányt, aki mindig velem volt a bajban... bár az örökre nekem nem sokat jelent, mégsem leszek képes ezt az időt könnyen végigcsinálni nélküle.

Talán órákat is sírhattam, mikor hangos és sorozatos csengetésre figyeltem fel. Mivel senki nem volt már itthon, így én mentem le kinyitni az ajtót. Bár ne tettem volna, hiszen ezek után csak még többet sírhattam.

*Niall*
-Szeretettel köszöntöm önöket a Flyhits showban, a One Direction-nel együtt! - szólalt fel a műsorvezető hölgy, amit bekapcsoltak a kamerák. Egy hatalmas bőrdíványon ültünk, míg velünk szemben a harmincas éveiben járó műsörvezetőnő egy fotelban. A stúdión hatalmas öröm rivalgás söpört át, mikor integetve foglaltunk helyet a fiúkkal. Természetesen sok kérdést kaptunk, sokat beszélgettünk és sokat nevettünk. A nagy örömnek hamar vége lett, mikor tekintetemet a műsorvezető által mutatott képernyőre fordítottam, miközben fájdalmas szavait hallgattam.
-George Shelley a barátnőddel, kézen fogva? Mi ez, Niall? - kérdezte értetlenül, mire hatalmas csend lett a stúdióban, mindenki hitetlenkedve nézte a képet, melyet egy lesifotós készített. A képet, melyen barátnőm Georgeval sétálgat összekulcsolt kezekkel egy állatkertben. A képet, mely felforgatta az életemet egy kis időre. A képet, ami összetörte a szívemet abban a pillanatban apró darabokra.

-Csak egy barátja... nagyon jóban vannak már régóta! - próbáltam egy műmosolyt festeni arcomra, kisebb nagyobb sikerekkel, amit még egy hatalmas gombóc is fűszerezett torkomban. Saját magamnak nem hittem, mikor azt mondtam: 'csak egy barátja'. Ott volt a barát szó, amit a kép láttán már én sem hittem el. Az interjú második felében nem volt nagy életkedvem, s mikor kijöhettem a stúdióból, egyből Summerék házához vettem az irányt, meg szerettem volna beszélni vele a dolgokat. Hamar odaértem, ugyanis a két hely nem volt messze egymástól. Már este 7 óra volt, de igazából nem is nagyon érdekelt az idő. Csak látni akartam, hogy a szemebe mondja, hallani akartam, ahogy kimondja a szavakat: csak téged szeretlek.

*Summer*
Niall állt az ajtóban, s sajnos kicsit sem látszott jókedvűnek. Szemeit összeszorította, keze ökölbe rándult. Mikor meglátta kisírt szemeimet, izmai akkor sem rándultak meg. Egy ideig csak nézett, majd beljebb lépett és a nappaliba ment, magával húzva engem is. Nem szólt semmit sem, csak a tv képernyőre bámult, ahogy én is, hiszen most ismételték a nem rég felvett interjút, melyet valamiért látnom kellett.

-Ugye igazam volt? Ugye ő csak egy barátod? - tette fel szomorúan a kérdést, miután kikapcsolta a tv-t. Teljesen biztos voltam érzéseimben, így határozottan bólintottam, mire ő lehajtotta a fejét. Tudtam, hogy nem hisz nekem.
-Figyelj Niall! - tettem kezemet az övére, de ő egyből elhúzta onnan, így felsóhajtottam. -Rendben, én így is elmondom! - temettem vissza kezeimet az ölembe. -George egy olyan személy számomra, aki teljesen pótolhatatlan, de soha nem lennék neki több, mint egy barát... nekem csak te létezel, mint fiú... senki más! - suttogtam halkan, ő pedig csak felpillantott.
-Nem igazán győztél meg... - folyt ki egy könnycsepp az arcán, valószínűleg nagyon rosszul esett neki az a kép, amit látott.
-Hiába győzködlek.. el is mehetsz! - keltem fel és a hangomat is kicsit felemeltem, hiszen nem hittem el, hogy ezen ki tud akadni. Ő csak meglepetten bámult rám, majd pár másodperc múlva, mikor rájött, hogy nem szórakozok, felkelt és egyenesen kisétált az ajtón és elhajtott a kocsijával. Én egyből sírva dőltem le a földre, hiszen egy nap alatt elveszítettem a számomra két legfontosabb személyt... talán mindkettőt örökre.

32. fejezet - csodálatos zöld szemek

Sziasztok! :) ne haragudjatok, hogy most ide pofátlankodok nektek ennyi kihagyás után... bár a 10 komira nem kellett eddig várnom, de nagyon nincs időm így év vége felé.. tudjátok velünk még utolsó héten is dogát iratnak ._. na mindegy.. örülök, hogy meg lett a 10 komi és szívesen hoznám hamar a következő részt, de holnap 3 napra (péntek, szombat, vasárnap) kirándulni megyek, így maximum hétfőn lesz új rész.. addig is jó olvasást! :*
ui.: novellát még mindig rendelhettem, ha kell valakinek :) írtam egy egyet, kukkantsatok be! :*

Flóra Emődi: nos ennek örülök :'D 1. a feléig kb annyi van :) 2. köszönöm szépen! *--* 3. a megtekintés csak a nagy csavar előtt kell :3 4. igen, sajnos már a felénél :/ köszönöm ezt is xx
Barbara Pistai: köszönöm szépen :$ örülök neki, igyekszem *-*
Gwen: köszönöm szépen, de az írótól még messze állok... sajnos :/ köszönöm, talán meglesz :3 folytatom így, ahogy csak tudom ^^ 
Kingucy Tomlinson: húú hát köszönöm *-* sghfdjgfjdk *---* hahahahahahaha.... NO! xddd de azért köszönöm :D :* <3
Kittus Barabás: köszönöm *-* meglett :D 
Mrs. Payne: köszönöm! :D #komolyaaaan?:oo :* siettem, ahogy csak tudtam ^^ 
Regina Gáspár: igyekeztem <3 remélem menni fog így továbbra is, vagy esetleg jobban <3 xxxx <3 
Névtelen: *-* :) próbálom erről elterelni a figyelmeteket minél jobban, mert tudom, hogy nem jó, ha erre gondoltok... de hidd el, hamarosan minden jobb lesz! :) (ennek örülök :3) Renii<3 
Névtelen: áááá*--* ennek örülök :) hoztam <3
Mrs. Horan: húúú... hát ... izé... nem hiszem xd de nagyon szépen köszönöm <3 akkor valamit nagyon jól csinálhatok ^^ siettem :D

*Summer*
Ámulattal néztem az előttem elterülő utat. London szélén voltunk egy erdős részen, az erdő bejáratánál, ami egy kitaposott út volt. Az utat csak az előre elhelyezett  gyertyák világították meg, mivel már sötét volt, a csillagok pedig nem adtak sok fényt az útnak. Nem csak gyertyákat láthatunk az úton, ugyanis rengeteg rózsaszirom volt itt-ott elszórva, hol csoportokban, hol egyedül vergődve. Niall szorosan mögöttem állt, míg nyitott szájjal és ámulattal csodáltam az elém táruló látványt. Észre sem vettem, hogy Niall elém állt, csak mikor ajkait az enyémekre nyomta és lágyan megcsókolt.
-Csukd be, mert beleszáll a légy! - nevette el magát, célozva ezzel, hogy leesett az állam, mikor megláttam mindent.
-Ezt... ezt te csináltad? - vezetettem tekintetemet az útról a szemébe. Aprót bólintott, mire a nyakába ugrottam, lábaimat pedig derekán kulcsoltam össze, majd egy hatalmas mosollyal nyomtam egy puszit a szája sarkába.
-És még nincs vége! - tett le mosolyogva a karjaiból és összekulcsolt kezekkel vezetett a gyertyáktól világító, keskeny úton. Pár perc után elérkeztünk a végső állomáshoz, miközben igyekeztem kitalálni mégis mit tervezhetett ez a fiú mára. Szinte mindenre gondoltam, csak arra nem, hogy egy romantikus piknik keretében fogyasztjuk el a vacsoránkat a szabad ég alatt. Az erdő közepén volt leterítve egy pokróc, mellette pedig egy kosár díszelgett, amiben feltételezéseim szerint étel volt.
-Ez gyönyörű... - suttogtam, hiszen itt is csak a gyertyák világítottak. Niall büszkén elmosolyodott és leültetett a pokrócra és mellém ült. Nevetgélve fogyasztottuk el a finomabbnál finomabb ételeket, amiket Niall állítása szerint ő csinált. Friss gyümölcsöket is rejtett a kosár mélye.
-És miért pont engem választottál? - kérdezte mosolyogva. -Több ezer fiú él Londonban, te pedig engem választottál!
-Egyedül te vagy az, aki eltűr maga mellett egy haldokló tömegroncsot... és mert téged szeretlek! - csúsztam hozzá közelebb és egy epret tartottam elé, amit egyből mosolyogva fogadott, majd megcsókolt.

*Niall*
-Imádtam a mai napot! - mosolyodott el Summer, mikor az ajtójukban búcsúzkodtunk. Kezei a nyakamon voltak, nekem pedig a derekán állapodtak meg a mancsaim. Fejemet a nyakába hajtottam és magamba szívtam csodálatos parfümjének illatát.
-Muszáj hazamenned? - motyogtam fáradtan, mire eltolt magától és felhúzta a szemöldökét. -Mehetnénk hozzánk is... aludhatnál velem. - mosolyodtam el, mire bólintott és befutott a házba. Pár perc múlva ruhákkal a kezében tért vissza.

****

-Nem kéne már lefeküdnünk? - kérdezte egy ásítás keretében a barátnőm. Nem tudtunk aludni, így felmentünk a régi padlásomra és ott nézegettük a gyerekkori képeimet, amiken néha nagyot nevettünk.
-Nem tudom, én még szívesen maradnék itt! - néztem körbe a kis kori kuckómban. -De még nem is vagyok fáradt.. - mosolyogtam a barátnőmre, aki egészen közel állt hozzám. Kezemet a derekára helyeztem és megcsókoltam. Megéreztem magam mögött egy széket, amit majdnem felborítottam, így megfogtam és leültem rá, magammal húzva Summert. Lábait átvetette a csípőmön és az ölembe ült. Végigsimítottam fedetlen lábán, mire belemosolygott a csókunkba. 

-Tényleg ideje aludni! - nevettem el magam, mikor elváltak ajkaink. Barátnőm mosolyogva bólintott, így elindultunk le a lépcsőn, egyenesen a szobába.
-Jó éjt Niall! - nyomott egy puszit az arcomra Summer, majd az oldalára fordult.
-Neked is! - suttogtam a fülébe és egy puszit nyomtam az arcára, végül átöleltem a derekát és így aludtunk el.

*Summer*
-Jó étvágyat a világ legjobb barátnőjének! - tette az ölembe a tálcát Niall, mikor felültem az ágyban. A tálcán sorban sorakoztak a reggeli finomságok, péksütemények.
-Ezt mindet nekem? - kérdeztem nevetve, hiszen nekem ennyi étel egy egész napra elég lenne, nemhogy reggelire. Niall csak aranyosan bólintott, majd egy "Fel kell, hogy hizlaljalak!" mondat keretében befeküdt mellém. Elnevettem magam és falatozni kezdtem a süteményeket, néha pedig Niallnak is adtam egy-egy falatot, amit mosolyogva fogadott el. Bár a reggeli nekem lett szánva, inkább ő ette meg a nagy részét, amiért természetesen nem is haragudtam rá.
-Mennünk kellene! - sóhajtott, miközben egymáshoz bújva szuszogtunk, miután levittük a nappaliba a tálcát. Niall háza valami elképesztő módon boldoggá tesz. Nem tudom mi ennek az oka, de mikor itt vagyunk együtt, akkor nem gondolok semmi rosszra... nem gondolok a közelgő halálra és arra, hogy itt kell hagynom azokat az embereket, akiket mindennél jobban szerettem, köztük Niallt is.
-Hát menjünk! Mit csinálsz ma? - kérdeztem mosolyogva, miközben kibújtam Niall pólójából, amit éjszakára kaptam meg és felvettem a saját ruhámat.
-Interjúra kell mennem. - sóhajtott feladóan, hiszen ez is egy nap, amit nem tölthetünk együtt. Talán kicsit sok időt vagyok Niallal, de egy hónapom volt arra, hogy szeressem, hiszen nem is járunk régebb óta, és már érezem, hogy nem is lesz több közös, csodálatos hónapunk. Nem tölthetek vele egy nyarat, egy születésnapját, de még egy karácsonyt sem.
-Értem... - nyögtem ki végül, majd tovább öltözködtem.

*Niall*
-Holnap találkozunk! - húztam magamhoz Summert egy gyors ölelésre a kocsiban, ugyanis kicsit már most késésben voltam az interjúról.
-Remélem... - suttogta halkan, én pedig két kezem közé fogtam az arcát. Mélyen a szemébe nézett, majd elmosolyodtam.
-Imádom a zöld szemeidet! - nyomtam egy puszit a homlokára, ugyanis tényleg a szeme volt az, amibe először beleszerettem. -És ígérem neked, hogy fogunk még találkozni... - mondtam halkan, mire kicsit nyugodtabbnak látszott és bólintott, végül kiszállt a kocsiból. Megvártam, míg bemegy a bejárati ajtón, majd elindultam az interjú helyszínére, de sajnos jobb lett volna, ha ott sem vagyok.

31. fejezet - a közelsége megnyugtat

Szisztok!:3 bár kevés komit kapta ahhoz képest, hogy egyszerre két rész írtam meg, de azért itt a 31. :) hamarosan jön a nagy csavar, még körülbelül 3 rész, de lehet, hogy kicsit több :D majd meglátjuk, addig is itt vannak ezek! :* 

Regina Gáspár: woow! :3 köszönöm :)
Barbara Pistai: köszönöm *-* köszönöm :3 köszönöm :D köszönöm :$ xd és nagyon nagyon nagyon nagyon gyorsan hoztaaam :3
Flóra Emődi: wáóó *-* köszönöm :) itt a kövi :* 
Deni maci Deni: köszönöm :) és köszi megint <3
Kingucy Tomlinson: ohh *-* óóó hát tudom, hogy te mindig arra vártál.. xd köszönöm :)

*Summer*
Reggel fáradtan keltem fel, hiszen elég későn feküdtem le az este. Sokat forgolódtam még azután is, hogy fáradt testemet az ágyra helyeztem volna, ugyanis mostanában egyre rosszabbul érzem magam. Természetesen ezt senkinek nem mondom el, hiszen mindenki minden egyes pillanatban megkérdezné, hogy vagyok. Akkor hazudjak az emberek szemébe? Nem... inkább csak mosolygok! Ajtócsapódás hatására rezzentem össze és nyitottam ki a szemeimet. Kipattantam a kényelmes fekvőhelyemről, és rövidnadrágomra és trikómra, melyekben aludtam, egy selyemköntöst vettem fel, majd lementem a nappaliba. 
-Ki volt az? - kérdeztem értetlenül, mikor megláttam, hogy az ajtócsapódást egy a házból kimenő ember okozta. Anyu csak adott egy reggeli ölelést és a fülembe suttogott:
-Nem fontos... - mosolyodott el, mikor eltoltam magamtól. Szinte gondoltam, hogy megint az orvosom járt itt, mert ilyenkor ilyen titokzatosak apuval együtt. Még mindig értetlenül bólintottam és kimentem a konyhába, hogy egyek valamit. Elvettem egy lekváros kenyeret az előre elkészítettem reggelim közül, majd a csészémért nyúltam, amiből minden reggel iszok egy korty teát. Leemeltem a helyéről, de egy cetli esett ki belőle, amit egyből fölvettem.
"Csak csináld tovább, amit szoktál!" - állt a papíron, én pedig nem ismertem fel a kézírást, így nem is foglalkoztam vele. Összehajtva dobtam a pultra és megittam a teámat, majd tovább tettem, amit szoktam. Egyenesen a fürdőszobába vettem az irányt és lezuhanyoztam. Mikor felnyitottam a tusfürdő tetejét, megint a kezembe esett egy kis cetli.
"Ne lepődj meg, ha találsz még ilyet!" - olvastam fel hangosan, de még ekkor sem tudtam, hogy ki írhatta. Kezdtem megijedni, de elhessegetve rossz gondolataimat, inkább tovább folytattam a reggeli tevékenységeimet. Mikor fogat mostam, a csap szélén találtam rá a következő papírra, melyre ezelőtt is figyelmeztettek.
"Öltözz fel, de csak valami csinosat! Tudom melyik a kedvenc ruhád.." 
Kimentem a fürdőszobából és mivel nagyon kíváncsi voltam, ezért a gardróbomban a kedvenc szoknyámat kezdtem keresni, amit hamar megtaláltam.

A szoknya ujjába volt tűzve az utolsó papír.
"Utolsó állomás: csak egy SMS...!" - ez volt firkantva az utolsó papírra. Abban a pillanatban megszólalt a párnám alatt pihenő telefonom, jelezve ezzel, hogy SMS-em jött.
"Remélem nem ijesztettelek meg nagyon, hiszen nem ez volt a célom. És remélem nem haragszol, hogy felkeltettelek. Délben megyek érted, légy csinos!  
Szeretlek: Niall!" - nevetve olvastam el az üzenetet, miszerint barátom volt, aki járt reggel a házban, és hagyta nekem a cetliket. Nevetve vettem fel az előkészített szoknyát és a laptopom után nyúltam. Egész délelőtt zenét hallgattam és olvasgattam a furcsábbnál furcsább híreket Niallal kapcsolatban, hiszen nagyon hiányzott. Mikor feleszméltem, már fél 12 volt, így gyorsan magamra kaptam egy másik szoknyát és egy apró sminket tettem fel magamra, majd csengetésre figyeltem fel. Lassan lépkedtem le a lépcsőn, mikor már a fiú az ajtóban állt és rám várt.

*Niall*
-Mik voltak azok a reggeli cetlik? - kérdezte nevetve Summer, mikor beültünk a kocsiba és a Nando's-ba indultunk, hogy megebédeljünk.
-Nem is tudom... - nevettem fel. A lány mosolyogva hajolt közelebb és egy puszit nyomott az arcomra. Mivel pirosat kaptunk egy lámpánál, ezért végigsimítottam az arcán és megcsókoltam. Furcsa érzés járta át testemet, mintha ez más lett volna, mint a többi csók... Summer most félt valamitől, teste pedig remegett. Nem foglalkozva a bennem bujkáló bizsergető érzéssel, tovább mentem, mikor a lámpa pirosról zöldre váltott.
-Nem szeretem, ha egy lány nem szeret előttem enni.. - mosolyodtam el, mikor Summer beleharapott a rendelt gyrosába. Ő csak nevetve folytatta az evést, hiszen mégis csak a barátnőm, nincs mitől félnie. Hamar elfogyasztottuk az ebédet, majd visszaültünk a kocsiba.
-És most? Mit tervezel? - kérdezte mosolyogva. Én csak oldalra pillantottam és megráztam a fejem. Ebből neki is leszűrődött, hogy nem tervezem elmondani, hogy mi az, amit terveztem a mai napra. -Akkor rád bízom magam! - simított végig az arcomon, mire mosolyogva bólintottam. Percek múlva megérkeztünk a London Eye-hoz.

Summerel még egyszer sem ültünk fel, hiszen mikor alkalmunk lett volna rá, ő azt mondta fél a magasságtól.
-Neeem, én erre nem ülök fel! - rázta a fejét, én pedig nevetve nyúltam a keze után, mert elindult vissza, a kocsi irányába.
-Vigyázok rád, kérlek bízz bennem! - szorítottam magamhoz. Sóhajtott és mosolyogva bólintott. Összekulcsoltam ujjainkat és a jegypénztárhoz mentünk, majd jegyeket váltottunk, 5 perccel később pedig beszálltunk egy kabinba, amiben ketten voltunk. Leültünk az ennek tervezett lécekre, Summer pedig szorosan ölelt magához, miközben szinte az ölemben ült.
-Állj fel! - mosolyogtam pár csendes perc után, mikor már a legtetején voltunk az építménynek.
-Hülye vagy te? Megmozdulni is félek, nemhogy felállni és kimenni a szélére, mikor a legmagasabban vagyunk! - szorította még jobban a testemet magához. Nevetve keltem fel és megfogva a kezét, húztam magam után. Kiléptünk a burok szélére és mosolyogva csodáltuk a várost, ami innen is csodálatosan nézett ki. -Ez gyönyörű! - tette kezét a kabin üvegére, én pedig a derekán állapodtam meg, majd a fülébe suttogtam egy "Én megmondtam" -ot és egy puszit nyomtam a nyakára. Percekkel később már nyafogva durcizott, hogy le kellett szállnunk. Csak nevetve mentem mellette, miközben derekát öleltem kezeimmel, így szorosan magamhoz húzva. Imádtam a közelségét, és utáltam mikor több, mint egy lépés távolság van köztünk. Az olyan, mintha elszakítottak volna tőle, mintha mintha elvették volna a szívem egy apró darabját. Imádtam, hogy kezei tökéletesen illik enyémhez, imádtam, hogy kezem tökéletesen illik derekára, ajkaim pedig az övére. Imádtam azt érezni, hogy egymásnak teremtett minket Isten, mintha tudta volna, hogy egy hónap alatt mennyire megszeretjük egymást.

*Summer*
-Van kedved egy kicsit sétálni? - kérdezte mosolyogva Niall, mikor be akartam szállni az autóba. Boldogan bólintottam, hiszen a mai nap folyamán szinte nem is használtam még a lábam, ami nagy szó, ugyanis nagyon imádok sétálni. Hosszú sétánk alatt először a Tower-híd tetején kötöttünk ki, ahol nem csak egyedül voltunk, akik csodálták a híd alatt lévő mesésen hömpölygő folyót.

Rajtunk kívül még vagy 5 szerelmepár romantikázott körülöttünk, aminek megvolt a hatása természetesen ránk is. Szinte az ott lévő idő alatt el sem váltam Niall ajkaitól. Szerettem, mikor ilyen közel van hozzám az a fiú, akit tiszta szívemből szeretek, mert akkor nem gondolok a betegségemre. Nem gondolok arra, hogy nagyon nagy az esélye annak, hogy ezek az utolsó pillanataim, hogy nem kelek fel holnap. A közelsége megnyugtat...
-Most már csak egy helyre megyünk.. - mosolygott titokzatosan, mire bólintottam. Derekam után nyúlt és úgy húzott magához, ahogy én is az övére helyeztem a kezeimet, így sétáltunk. Szerintem több, mint egy órát sétáltunk, beszélgettünk és nevetgéltünk, mikor elérkeztünk valahova. Fogalmam sem volt, hogy hol vagyunk, de egyet biztosan tudtam... ez lesz életem egyik legszebb estéje, még akkor is, ha egyszer véget kell érnie.

Sajnálom, de megint nem fogok részt hozni 10 komi megérkezéséig, ugyanis nem látszik sem az oldal megjelenítéseken, sem sehol, hogy jobb lenne a blog... sajnálom, de egy kicsit bele kellene húzni :) a másik feltétel pedig: hozok még vagy 3 részt a blog felééig, és ott megvárom a 10.000 oldalmegjelenítést, addig nem hozok semmit sem... na puszi :* 

29. fejezet - beteljesült kívánság / 30. fejezet - két hét szabadság

Sziasztok! :) na megjöttem az ígért két résszel :D hamarosan megint le kell cserélnem a fejlécet, mert mint említettem főszereplőváltás lesz, de erről majd később :) a következő részt bármikor tudom hozni, ez már csak tőletek és a komik számától függ :D na jó olvasást! :* ui.: az előző bejegyzéshez komiban válaszoltam, nézzétek meg! :* 

Óffi07: <3 (remélem jót jelentett, mert semmilyen véleményt nem kaptam xd)
Barbara Pistai: az ám *-* örülök neki, most már elővehetitek a perverz fantáziátokat xd reméltem, hogy ettől kicsit feldobódtok :) <3 és köszönöm szépen :*
Névtelen: köszönöm :) majd legközelebb is lesznek még érzelmi leírások, legalább is igyekszem :D hát igyekszem izgalmasra írni a NAGY csavart is :) Reni<3 :3
Kingucy Tomlinson: ugye? *--* ki ne akarna ilyen helyre menni Niall Horan-nal? :o :$ köszönöm szépen a fghjfdksl dicséretet! :) xd ja és most már te is előveheted a perverz fantáziádat! :** <3
Regina Gáspár: köszönöm *-* <3 itt is van, nem kellett sokat várnod most! :)
Deni maci Deni: köszönöm *----* hát majd meglátod milyen is lesz az a bizonyos éjszaka :) köszönöm szépen, igyekszem minél jobban megírni :3 
Kittus Barabás: köszönöm :) és itt is van ^^

29. fejezet


*Summer*
Teljesen meglepődtem, mikor szinte egy egész lakás tárult elém, amint beléptem a motel egyik kibérelt szobájába. Mint említettem, ez inkább volt egy ház, mint szoba.
-Mit béreltél te, Niall? - kérdeztem nevetve, mikor ő is belépett az ajtón, majd kulcsra zárta azt. Körbenéztünk minden helyiségben, végigjártuk az egyszintes kis kuckót, ami mindennel fel volt szerelve.
-Nekem tetszik! - mosolygott, mikor a hálószobát kémleltem az ajtó küszöbéből. Elmosolyodtam  mikor éreztem meleg kezeit a derekamon, amik szinte forróságot adtak testemnek. Egy apró gondolat csúszott végig a fejemben: a kívánságom, ami a "Felejthetetlen éjszaka" volt. Niall felé fordultam, kezeimet automatikusan vezettem nyakára, testemmel pedig közel simultam hozzá.
-Nem mondtam, hogy nekem nem! - villantottam egy hatalmas mosolyt és közelebb hajolva megcsókoltam. Barátom egyből ajkaimra tapadt és visszacsókolt, majd idővel szinte már téptük egymás ajkait. Niall egyik kezét a csípőmre, másikat pedig az ajtófélfára vezette, így belökött a szobába, egyenesen neki a falnak. 


-Sajnálom! - kuncogott fel, mikor elváltak ajkaink. Nevetve legyintettem, majd pólójába akasztottam a kezemet és magamhoz rántottam egy következő csókra, amiből azt hiszem ma sok lesz. Keze bejárta testem szinte minden zugát, végigsimított oldalamon, így a felsőm felcsúszott. Nem is várt semmilyen jelzésre, pontosan tudta, hogy ugyanazt akarom, mint ő, így óvatosan vált el ajkaimtól és levette a fekete, szürke csíkos pólómat. 
-Niall... - húzódtam el tőle egy percre, a levegőt pedig kicsit szaporábban vettem. Aggódva pillantott az arcomra, én pedig csak intettem, mert visszanyertem egyensúlyomat, amit az előbb elvesztettem. Visszahúztam magamhoz, ő pedig már nem ajkaimat, hanem nyakamat kényeztette pillangópuszikkal. Lassan került le rólam a szoknyám és a cicanadrágom, miközben barátomon még az összes textil darab rajta volt. Ellöktem magamat a faltól, így az ágy felé kezdtünk közeledni, majd mikor nevetve estünk rá, én kerültem felülre. 
-Biztos ezt akarod? - kérdezte ijedten, miközben vigyorogva pillantottam szemeibe. Aprót bólintottam és óvatosan kezdtem el kigombolni ingét, ami végül lekerült róla. Kezem remegett, mikor megfogta azt és elmosolyodott. -Vigyázok rád! - örömmel díjaztam, hogy mennyire a szívén viseli a sorsomat, hiszen tisztában volt vele, hogy nekem ő az első. Már csak alsónadrágja volt rajta, mikor fordított helyzetünkön. Nedves puszikkal ajándékozta meg felsőtestem minden apró porcikáját, miközben az utolsó textil darabok is lekerültek mindkettőnkről. Niall hatalmas odaadással és gyengédséggel repített át egy éjszaka alatt egy sokkal romantikusabb, színesebb világba, ahol felhőtlenül voltam boldog... de ez sajnos csak egy éjszaka illúziója volt.. én soha többet nem lehetek boldog! De mindenesetre megadta nekem azt a felejthetetlen éjszakát, ami kívántam. 

*Niall*
Reggel fáradtan keltem fel, de mégis mosolyogva. Boldogságom még nagyobb lett, mikor kinyitottam szemeimet és megpillantottam a mellettem ébredező Summert. A kincset, amit kezeim közt tartottam és erősen magamhoz szorítottam.. a kincset, melyet talán nem becsültem meg eléggé, melynek távozására nem készültem fel teljesen... de mégis hamar bekövetkezett! 
-Boldoggá tettél! - suttogtam a fülébe, hiszen észrevettem, hogy felnyitotta szemeit és aranyosan hunyorított az besütő nap miatt.


Felém fordult és arcán levakarhatatlan mosoly jelent meg, majd megkaptam reggeli csókomat. 
-Köszönöm, hogy adtál egy utolsó, felejthetetlen éjszakát! - nyomott egy puszit a nyakamra. Az utolsó szó hallatán összeszorult a szívem és egy "Ne butáskodj!" csúszott ki a számon, miközben még szorosabban öleltem magamhoz. Bár tudtam, igaza van, hiszen nem lesz több alkalmunk egy közös éjszakához, mégis féltem belegondolni a tudatba, hogy ő nincs többé. Vajon ha ő nem lesz velem, akkor mit teszek? Elképzelem, akár egy szellemet, s beszélek hozzá, mintha élne? 
-Reggelizzünk! - zavarta meg gondolatmenetemet Summer és szó szerint kirántott az ágyból, magával húzva a konyhába, miután magára kapta tegnapi világoskék ingemet. A felszerelt hűtőből kenyeret és baracklekvárt vettünk elő, és lekváros pirítóst kreáltunk a pirító segítségével. Hamar megreggeliztünk, majd visszamentünk a szobába. 
-Köszönöm a tegnapot! - mormoltam nyakhajlatába, ahova pár pillanattal később egy apró csókot nyomtam. Felnevetett és tarkóm alá nyúlva húzott magához egyre közelebb. Azt gondoltam, hogy egy hónap nagyon kevés idő, hogy egymáshoz szokjunk és kellőképpen összehangolódjunk, de tévedtem. Egy hónap alatt rengeteg időt töltöttünk együtt és azt hiszem ez az egy hónap volt életem legszebb szakasza, még ha nem is tartott tovább. 
-Én köszönöm neked! - mosolyodott el, mikor combjánál fogva felültettem az éjjeliszekrényre, kezeimet pedig visszahelyeztem a lábára és végigsimítottam azon. Mosolyával együtt keze is csúszott, méghozzá állam alá, majd megcsókolt. 
-Ideje indulni! - motyogta a számba, mire bólintottam és elálltam előle, hogy le tudjon szállni a szekrényről. Bevonult a fürdőszobába készülődni, én pedig a hálóban vettem magamra a nadrágomat és egy pólót. 

*Summer*
A hazafelé vezető úton nagyon sokat nevettünk. Korainak gondoltam először a tegnapi éjszakát, de arra a következtetésre jutottam, hogy nem volt az. Talán Niall várt volna még, de sajnos én nem tudtam várni.. nincs időm a várakozásra. Az idő véges, és a vég nekem akár napokon belül is bekövetkezhet, ezt pedig ki szeretném használni... 
-Hölgyeké az elsőbbség! - nyitottam ajtót nevetve Niallnak, mikor a házunkhoz értünk. Ő csak nyelvét nyújtotta rám, majd kuncogva betolt az ajtón. Senki nem volt itthon, így boldogan romantikázhattunk a kanapén fekve, egy romantikus vígjátékot nézve. 
-Kinyissam? - kérdezte sóhajtva Niall. A film felénél jártunk és összebújva vártuk a jobbnál jobb jeleneteket, mikor csengettek. 
-Hagyd csak! - intettem és kiszálltam az öléből, majd zsibbadt végtagokkal indultam el a bejárat felé. Miután ajtót nyitottam, el sem tudtam képzelni, hogy valóban jól látok, és esetleg nincs-e szükségem egy szemüvegre.

30. fejezet

*Summer*
-Szia! - intett mosolyogva, mintha olyan természetes lenne, hogy életnagyságban, magam előtt láthatom és tapinthatom. Kettőt pislogtam és rájöttem, hogy valóban nem álmodom, valóban itt van előttem. Mikor erre rájöttem, sikítva ugrottam a nyakába, ő pedig egyből térdhajlatomba nyúlt és az ölébe vett.

-Annyira hiányoztál! - visítottam fel, és abban a pillanatban nem érdekelt, hogy hány -a házunk előtt elmenő- ember néz totálisan hülyének.
-Te is cica! - suttogta a nyakamba, majd egy puszit nyomott az arcomra. Végül letett, tekintettel arra, hogy Niall kijött a házból és szúrós szemekkel nézett a már mellettem álló Georgera. -Szia Niall! - nyújtotta a kezét, amit a barátom örömmel rázott meg, mikor kitisztult előtte a kép. George és én soha nem léptük át a barátság határát még egy apró szájra puszival sem, hiszen még megismerkedésünkkor véresküt tettünk erre. Pár perc múlva beinvitáltam Georget a házba, Niallnak pedig sajnos el kellett mennie.
-Vigyázz magadra, és hívj ha valami baj van! - szorított magához a fiú, miközben az ajtóban búcsúzkodott, pedig csak egy próbára indult.
-Nem lesz semmi baj! - mosolyodtam el és megcsókoltam, mire kicsit megkönnyebbülve hagyta el a házat, én pedig visszamentem a rég nem látott barátomhoz.

*George*
-Na, és hogy hogy itthon? - kérdezte mosolyogva Summer, én pedig csak ámulattal figyeltem minden egyes lépését. Elképzelni sem tudtam, hogy hogyan lehet valaki ilyen erős.. az utolsó napjait éli talán, de mégis mosolyog és boldog.
-Csak kaptunk két hét szabadságot két turnémegálló között. De veled mi újság? - érdeklődtem nagy örömmel, mikor leült velem szemben. Noha tudtam, hogy válasza nem lesz kecsegtető, mégis rákérdeztem.
-Megvagyok, amennyire egy trombózisos, haldokló beteg meglehet! - kacsintott, majd beleharapott a friss, piros almába, amit eddig kezében tartogatott.
-És Niallal hányadán álltok? - próbáltam a témát terelni. Summer csak egy sunyi mosolyt ejtett az arcára, amiből szinte tudtam a választ és nem is kérdezősködtem többet.
-És mégis mit szeretnél csinálni? - kérdezte a lány, mikor csend állt be. Azt hiszem mindketten azon gondolkodtunk el, hogy mivel tölthetnék el az időt.
-Régen voltam állatkertben! - nevettem el magam, hiszen nagyon sokat jártunk régen együtt állatkertbe. Summer csak elmosolyodott, majd bólintott, jelezve ezzel, hogy ő is szívesen menne most állatkertbe. Bár kint esett a hó, ez nem akadályozta meg a London területén elterülő beltéri kis kertet, ahol sok-sok állat él, melyek kibírják, hogy nem a természetben vannak.
-Gyönyörű vagy! - mosolyogtam, mikor Summer leért az emeletről, ahova átöltözni ment. Egy világosbarna nadrágot, egy virágos inget viselt, amit egy barna öv fogott össze vékony derekán. Lábán egy barna magas sarkút viselt, kezében pedig egy krémszínű kabátot és egy esernyőt tartott.

-Mehetünk? - jutalmazta egy mosollyal a dicséretemet. Bólintottam, így kiléptünk a hideg, havas, téli tájba, majd egyenesen az állatkert felé vettük az irányt.

*Summer*
-Szerintem a koala aranyosabb! - nevettem fel, mikor éppen két állat aranyossági szintjét vitattuk. George a kis tigriseket preferálta, én pedig inkább a koala felé húzódtam.

Nagyon sokat nevettünk a délután folyamán, de George más volt mint régen. Rosszul esett, hogy még azt sem hagyta, hogy én vigyem az esernyőt, mert állítása szerint abból is bajom lehet. Túlságosan vigyázott rám, és sajnos nem volt felszabadult mellettem.
-Na és milyen a turné? Milyen szinte a világ tetején lenni? - kérdeztem mosolyogva, mikor két futtató között sétálgattunk, kezünket pedig egymás mellett lóbáltuk, míg össze nem értek, George pedig összekulcsolta ujjainkat.

-Imádok utazni, de kicsit fárasztó az egész napos próba. Mindenesetre ha ez boldoggá teszi a rajongóinkat, akkor ennek örülök! - válaszolta boldogan. Bólintottam és tovább sétáltunk összekulcsolt kezekkel. Tudtam, hogy ez neki sem jelent többet, mint nekem. Csak és kizárólag Niallt szeretem, és ezt ő is tudja. Nálunk inkább egy megszokás a kézen fogva sétálás, mint jelképe bárminek. Még körülbelül fél órát maradtunk az állatkertben, majd visszamentünk hozzánk, George pedig elköszönt az ajtónál és elment. Megvártam, míg látótávolságon kívülre kerül, majd bementem, ahol már anyuék is otthon voltak.
-Kicsim, aggódtunk érted! - ölelt szorosan magához anyu, mire az órára pillantottam, ami a falon lógott. Ekkor tudatosult bennem, hogy már este 10 óra volt.
-Jól vagyok, nyugi! - válaszoltam kevésbé lelkesen, hiszen nem esik jól, hogyha ennyire féltenek. Mielőtt beteg lettem, szinte itthon sem voltak, és az esteken kívül nem is töltöttünk együtt sok időt, de azóta nagyon sokat törődnek velem. Nem mondom, hogy ez nem esik jól, de rettenetesen fáj, hogy mindenki úgy kezel, mintha egy kislány lennék, mindezt a betegségem miatt. Nagyon rossz, hogy már úgy kezelnek, mint egy halottat és már akkor gyászolnak, mikor még élek... mintha élve eltemetnének!