Bloglovin? WTF?

Sziasztok! :) gondolom ti is hallottatok arról, hogy meg fog szűnni a Blogger-es blogolás. Úgy tudom, hogy itt megírom a részeket, és ti az általam regisztrált Bloglovin oldalon látjátok. A baj csak az, hogy én nem tudtam erre az email-címre Bloglovin-t csinálni, vagyis nem látjátok a további frissítéseimet, a Blogger pedig még július 1.-jén meg fog szűnni. Nem tudom, hogy befejezem-e végleg az írást (természetesen előttetek), vagy megpróbálkozok a Bloglovin-nal. Egyenlőre még nem tudom.. ha július másodikán is látni fogjátok, amit kiteszek, akkor nem szűnik meg, de erre esély sincs.. majd meglátjuk :)
megtalálni pedig itt fogjátok a frissítéseimet:
http://www.bloglovin.com/dreamgirl720

37. fejezet - felismert és csőbe húzott..

Sziasztok! :) na megjöttem egy szerintem hosszú résszel, de majd meglátjuk nektek milyen hosszú :D mindenesetre most nincs sok időm, így nem fogok kertelni, szóval csak annyi, hogy nem tudom mikor lesz következő rész... ugyanis holnap költözök és nem tudom, hogy ott mikor lesz beszerelve a wifi, de amint megtudom, értesítelek titeket :3 na jó olvasást:*

Kingucy Tomlinson: jaaj, de jó :) na minő fordulatok? :'D igazából ő jutott először eszembe, ugyanis régen nagyon imádtam :$ igen, méghozzá egy helyen *ördögi vigyor* <3
Barbara Pistai: ez gonosz volt :( köszönöm ^^ itt is a kövi :*
Regina Gáspár: waaa*-* köszönöm :) semmi gond, lényeg, hogy most itt vagy :3 itt is van <3
Kittus Barabás: semmi gond, te is itt vagy most :D még várhatsz kicsit a lényegre :) köszönöm <3
Névtelen: igyekeztem olyanra írni :) örülök neki :3 és semmi gond, van ilyen :*
Lili: ennek nagyon örülök :) igen, ebbe én is belegondoltam utólag, de majd átírom Miley-t :D köszönöm szépen, ez nagyon jól esett :3 bár szerintem tehetségem nincs ahhoz a bizonyos íráshoz, egyre rosszabbul megy, inkább csak álmodom arról, hogy legyen hozzá :$ köszönöm azért<3
Mrs. Horan: örülök neki *-* hát mégis kell bele valaki :$
Deni Darling: köszönöm :) hát azért nem... ^^

*Niall*
-Niall, kelj fel! - hallottam egy hangos kiabálást, ami felkeltett az álmomból. Furcsa álmot láttam, amiben Summer és én szerepeltünk, még pedig egy párként. Egy nagy városban lehettünk egy fodrászatban, de nem tudom, hogy pontosan hol.
-Megyek... - motyogtam, miután letöröltem az apró izzadtságcseppeket a homlokomról, majd gyorsan a fürdő felé vettem az irányt, ahol hamar lezuhanyoztam és felöltöztem. Leballagtam a lépcsőn egészen a nappaliig, ahol a fiúk már javában falatozták a reggelinek szánt palacsintát.
-Gyere Niall, tök jó lett a palacsinta! - mosolygott Louis szinte teleszájjal. Megráztam a fejem, miszerint szokáshoz híven nem vagyok éhes. Summer elvitte magával már több, mint nyolc hónappal ezelőtt az étvágyamat is, de a kedvem sincs már a toppon egy ideje.
-Inkább bepakolom a cuccaimat! - tettem hozzá és visszamentem az emeletre, ahol előhalásztam az ágyam alól egy bőröndöt, majd beledobtam a fontosabb cuccaimat, amiket nem szívesen hagynék itthon. Fél óra múlva már egy taxiban ültünk, ami a reptér felé tartott, így hamar odaértünk. A repülőgép pontosan, 10:04-kor szállt fel, ezért nem is kellett sokat várnunk a felszállásra. A magánrepülőgép leghátuljába ültem egyedül, s a fülhallgatómat a fülembe dugva gondolkoztam el. Vajon soha többet nem látom Summert? Vagy csak még kell egy kis idő? És mit jelenthetett az az álom?
Órákkal később, mikor leszálltunk a New York-i repülőtéren, valami furcsa érzés fogott el... a lány iránt érzett hiányom mintha enyhült, vagy teljesen lecsillapodott volna.
-Merre van a hotel? - fordultam Paul felé, aki előre mutatott. Pár méterre a reptértől, magasan emelkedett ki egy ötcsillagos szálloda, ahova mentünk. Nem sokkal később már a 13. emelet hetvenhetes szobájában pakoltam ki a cuccaimat. Két szobába kerültünk a fiúkkal, én Harryvel voltam egy kétágyas szobában, a többiek pedig egy négyágyasban Paullal.
-Gyerekek indulnunk kéne a fodrászatba, ugyanis háromra van időpontunk! - kiáltott át Paul, mire az órámra néztem, ami fél hármat mutatott. Összeszedtük minden cuccunkat, majd elindultunk New York egyik leghíresebb fodrászatába.

*Summer*
Reggel nagyon fáradtan ébredtem, mivel elég későn hajtottuk álomra a fejünket Georgeval. Amint kinyitottam szemeimet, az éjjeliszekrényen lévő órára tekintettem, ami 10:01-et mutatott, vagyis már egy perce a szalonban kellene lennem. Villámsebességgel ugrottam ki az ágyból, majd a fürdőszobába mentem, ahol gyorsan megmosakodtam és fogat mostam. Végül a szekrényemből egy fehér hosszú ujjú inget vettem elő, egy hozzáillő pink szoknyával, amit egy fekete masnis övvel dobtam fel. Belebújtam aranybarna magas sarkú topánkámba, majd kezembe véve a táskámat, amibe egy telefont és egy lakáskulcsot tettem, elindultam a munkahelyemre.

Szinte pillanatok alatt értem oda, hiszen nagyon siettem. Aggódtam a vendégek miatt, noha nincs is senki beosztva három óra előtt.
-Szia Summer! - ölelt agyon Jo.

Nem értettem, hogy a lány mit keres itt, hiszen ma nem is dolgozik.
-Szia, mit keresel itt? - kérdeztem, de mikor lebiggyesztette ajkait -gondolván, hogy zavar engem-, elnevettem magam.
-Gondoltam az orrod alá dörgölöm, hogy nekem bizony nem kell dolgoznom! - nyújtotta ki a nyelvét, majd helyet foglalt mellettem. -De nyugodj meg, örülni fogsz te a vendégeidnek! - motyogta halkan egy sunyi mosoly kíséretében.
-Kíváncsi leszek... - nevettem el magam. Egészen háromig beszélgettünk, mikor öt srác és egy menedzsernek kinéző alak lépett be. Jo arcán máris megjelent az a bizonyos sunyi mosoly, s ekkor már én is felismertem az öt fiút a One Direction személyében. Barátnőm felé fordultam, de ő ekkor már a fiúk előtt állt.
-Sziasztok! A legjobb fodrászunkat választottuk hozzátok, így most csak ő van itt! Hadd mutassam be.. - kezdte, én pedig csak könyörögni tudtam, hogy a vezetéknevemet valami furcsa oknál fogva lehagyja. -Summert, az egyik fodrászunkat! - mosolygott, én pedig sorba fogtam kezet a fiúkkal.
-Megöllek! - sziszegtem, mikor Jo felé fordultam, de ő csak nevetve kacsintott, majd egy ölelés után távozott a szalonból. -Kivel kezdjük? - fordultam egy ál mosoly kíséretében a fiúkhoz. Harry mosolyogva jelentkezett, így ő volt az első, akinek göndör fürtjei kezem alá szorultak. Mikor Niallhoz értem -aki az utolsó volt- szinte elkapott a sírógörcs, s szinte remegve örültem, mikor kitették a lábukat a bejárati ajtón, de sajnos Harry visszajött.
-Szia! Ne haragudj, de elkérhetném a telefonszámod? Szívesen találkoznék még veled. - villantott egy ezer wattos mosolyt. Sóhajtottam és a seprűvel, amivel feltöröltem a padlót, elfordultam tőle, mert nem tudtam a szemébe hazudni.
-Ne haragudj, de van barátom! - szorítottam össze a szemeimet, végül mosolyogva fordultam vissza hozzá. Egy ideig nem reagált, így a helyére tettem a seprűt és összeszedtem a cuccaimat.
-Azt hittem még mindig szereted Niallt! - mondta egy sunyi mosollyal, és ekkor már két dolgot is tudtam: felismert és csőbe húzott.

36. fejezet - átlagos nap

Hali! :3 nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar összegyűlik ennyi komi, oldalmegjelenítés, és még egy feliratkozó :) nagyon örülök neki, hogy ilyen hamar hozhattam a következő részt :$ mint mondtam, nem lesznek újra számozva a részek, de vegyük ezt egy második évadnak, oké? :3 mindenesetre ehhez -és a többi- részhez is örülnék ennyi kominak, majd meglátjuk mennyi gyűlik össze:) a megtekintések tegnap 360 felett voltak, lehetne ennyi mindennap :33 na puszi:*
ui.: mint látjátok, ahogy említettem  a főszereplő már Miley Cyrus szerepében van, így lecseréltem a fejlécet és a főszereplők képét is :) de Stacy még benne van, ebből valamire lehet következtetni :3 

Barbara Pistai: ezt szerettem volna elérni :) hát majd meglátjátok mi lesz még itt :3 na és mi az? kíváncsi vagy ám rá ^^ 
Kingucy Tomlinson: de jó neked, én majd csak jövőre ballagok :/ na és milyen suliba mész tovább? :) áááá *-* azt majd megtudjátok már ebből a részből, de anyukámat idézve (xdd): ez még a jövő zenéje :3 hát mégis itt hagyta... :) Niall nem megy utána, ezt megsúgom! :DD <33 
Deni Darling: köszönöm ^^ majd meglátjátok mi lesz :) itt is van! :3 
Flóra Emődi: először is DEEEEEE DEEE és DEEEE xdd MEEERT xd oké, azt hiszem én is :33 ne sírj! :c és de, megtettem... hahahahaha xd itt is a kövi :$
Névtelen: hát most ez így lett :) "Az elmúlt két nap eseményeit nagyon tömören tudnám megfogalmazni." -----> két nappal a műtét után engedték ki :) egy barátnőmnek is nagyon súlyos műtéte volt, de három nap múlva már itthon volt :D nem kellett sokat várnod, most megtudod mit kezd New Yorkban :) de azt elárulom, hogy Georgeval nem jön össze, ugyanis nem fogom ezzel elrontani az egészet :3 :* 
Love Louis &amp;amp; Naill: köszönöm szépen :) nem hagyom abban, és nem várok heteket ^^ nyugi, nem hagylak megőrülni :D  
Gréta Pete: köszi.
Mrs. Horan: te szegény, azt ne! :o xd köszönöm szépen, hamar össze is jött :) 
Névtelen: de veled még csak 9 komi volt, de már megvan mindegyik :3 hoztam is! *--* 
DirectionerMRS: köszönöm :) kedves vagy, köszi :D

*Summer*
Nyár elejét tapossuk.. igen, már eltelt 8 hónap, mióta itt vagyok New Yorkban. Nem mondom hogy rossz hely, de természetesen szívesebben lennék otthon, a jól megszokott esős Londonban. Az életem szinte fenekestől felfordult, mikor egy házba költöztem a legjobb barátommal, Georgeval. Bár nem csak az életem lett más, hanem a külsőm is. Hajamat vállig érőre vágattam le, s ombre hajra festetettem. A hajamon kívül semmi nem változott, mégis felismerhetetlen lettem az eddig ismert emberek számára.

A tánccal próbálkoztam eleinte, de a lábam miatt, amit megműtöttek, nem táncolhatok versenyszerűen. A hegek örökké a lábamon maradnak, amiért hálás is vagyok, hiszen így nem felejtem el Niallt. A szüleim szerencsére nem haragudtak meg rám, hiszen megértették az akkori helyzetemet, így velük tartom a kapcsolatot.
-Nem kéne indulnod? - kérdezte a barátom, miközben kómásan kisétált a hálóból egy szál alsónadrágban. Éppen munkába készülődtem, ami a táncstúdió helyett a fodrászüzlet volt. New York egyik leghíresebb fodrászának alkalmazottja vagyok, ami hírességek hajának babrálásával jár. Nem mondom, hogy nem szeretem ezt a munkát, sőt nagyon is szívesen járok be reggelenként dolgozni. Imádom, hogy rengeteg új embert ismerhetek meg, akik nem mellesleg híres énekesek, színészek, táncosok.
-De George.. egy óra múlva! - nevettem el magam, és hozzávágtam egy farmernadrágot, amit tegnap este felejtett kint a nappaliban nagy szórakozásunk közepette. Apropó George... mint az eddig is tettük, most is meghúztuk a határainkat. Egy lépéssel sem léptük át a barátság vonalát, azt hiszem soha nem is fogjuk. Hamar elszürcsöltem a kávémat, amit nyugodtan iszogattam az étkezőasztalnál, majd bementem a szobámba és elővettem egy csipkés, átlátszó, fehér ujjatlan inget, egy szakadt farmernadrágot egy barna övvel, majd hozzácsaptam egy fehér tornacipőt.
-Én akkor megyek, majd este találkozunk! - nyomtam egy gyors puszit George arcára, miután magamra aggattam a barna kis táskámat és felvettem egy fekete napszemüveget.

Meg sem várva a fiú válaszát, egyből kiléptem a természetbe, mely nyár elején volt a leggyönyörűbb. Csodálatos környéken laktunk, hiszen amint kiléptem a közös családi házunk ajtaján, fák és bokrok tömkelege tárult elém. A fák közül rengeteg virágzott, s sok nőtte már édes, finom gyümölcsét. A szomszédok kedvesek voltak, és ezekbe az emberekbe az Union J maradék három tagja is beletartozott, hiszen a mellettünk lévő házban laktak ők hárman: JJ, Jamie, Josh.
-Jó reggelt Summer! - köszönt mosolyogva Josh, mikor meglátott. Intettem neki és a többieknek is, akik a ház teraszán iszogatták reggeli kávéjukat. Azt hiszem ez a 8 hónap sok mindenre volt jó nekem. Megtanultam, hogy a magam keresetéből éljek meg, és ne a szüleim tartsanak el. Ezen felül megtanultam magamban uralni az emberek hiányát, s rájöttem, hogy a mondás igaz: ha valakit szeretsz, azt elengeded. Niall hiánya néha már lassanként kicsinált és szétmarcangolt, de bele kellett törődnöm. Nem érdemeltem meg ezt a fiút, s ha mégis, akkor valahogy úgyis visszasodródik hozzám. Ha valakinek az életünkbe kell lennie, az előbb-utóbb visszajön. Ha pedig valakinek nem szabadna ott lennie, az végül elmegy. Ilyen volt Stacy.. már kiskoromban tudtam, hogy ő nem tartozhat egy magamfajta lányhoz, hiszen túl sok bajt hoztam a fejére. Így is tartjuk a kapcsolatot, és annak is örülhetek, hogy ő boldog. Megtalálta élete párját egy mexikói srác személyében, és az egyetemen is remek tanuló.. örülök a sikereinek.
-Szia Jo! - adtam két puszit a munkatársamnak -aki mostani legjobb, sőt egyetlen barátnőmmé küzdötte ki magát-, mikor beértem a fodrászszalonba.
-Szia Summer! - boldogan mosolyodott el, hiszen tudta, hogy leváltom, és nem kell itt dekkolnia. Elég nagy a forgalmunk annak ellenére, hogy egy kisebb, eldugottabb helyen van az üzlet.
-Ma délutánra kik jönnek? - kérdeztem, miközben lepakoltam a cuccaimat. Jo belepillantott a kis füzetébe, miközben Demi Lovato haját festette be apró tincsenként. Már hozzászoktunk mindannyian, hogy híres emberek vesznek minket körül, így a forgós székben ülő Miley sem volt kivétel.
-Britney Spears és Selena Gomez. Holnap pedig egész nap te leszel bent, mert fontos vendégeink lesznek! - kacsintott, én pedig némán tűrtem, és kicsit paráztam is attól, hogy milyen ostobaságot eszelt ki megint. Sokszor szívattuk már meg egymást 8 hónap alatt. Például ő egyszer kicserélte a hajfestékemet egy másik színűre, így lett Nick Jonas haja két hétig lila... nem kicsit lettem lecseszve akkor.

********

-Azt hiszem mára ennyi volt srácok! - tapsolt kettőt Joe, a főnökünk. Azt hiszem este 7 és 8 óra között lehetett az idő, de őszintén fogalmam sem volt. Egy dolgot tudtam csak, hogy haza akarok menni és bedőlni George mellé, a mi kis pihe-puha ágyikónkba. 

-Köszönjük Joe! - ölelte agyon Brandon, az egyik fodrász a főnököt, mire mindannyian nevetésben törtünk ki. Pár perc alatt összepakoltunk mindent és elindultunk haza.

-Megjöttem! - kiáltottam el magam, mikor beléptem a ház ajtaján. Nagy meglepetés fogadott, mikor George jelent meg előttem egy kötényben, lisztes arccal és ruhával. 

-Segíthetnél a sütésben! - emelte fel a kezét, ami két helyen meg volt égetve.  

-Úúúú... az fájhatott! - nevettem el magam és gyorsan ledobtam a cuccaimat, bekötöztem a barátom kezét és én is felvettem egy kötényt. Visszamentünk a konyhába és próbáltunk valamit kisütni a hozzávalókból, de mivel George tele dobálta liszttel a hajamat, ezért nem sikerült belőle semmi se. 

-Na jó, azt meg ne merd tenni! - toltam el magamtól a kezét, ugyanis egy tojást akart rányomni a fejemre. Szavaim semmit sem értek, hiszen a következő pillanatban egy nagy tojás törött össze a fejemen, s végig folyt a sárga tojáslé az egész felsőmön. 

-Na hadd öleljelek meg George! - mosolyogtam, s elindultam felé, de kezével erősen megtámasztotta a fejemet, így nem jutottam semerre sem. Végül feladtam és még George előtt indultam el lezuhanyozni. Hamar végeztem, ahogy ő is, így mindketten bebújtunk egymás mellé a pihe-puha ágyikóba. 

-Jó éjt George! - fordultam az oldalamra, miután egy gyors puszit nyomtam az arcára. 

-Jó éjt cica! - ölelte át a derekamat, és innentől kezdve beállt a csend, ami nálunk az alvást jelentette. Mindig egymás mellett, mindig így aludtunk. Úgy viselkedtünk egymással, mint két szerelmes, de egyikünk sem érezett egyebet a másik iránt barátságnál. Mindenki a szememre hányta, hogy milyen jó pasi és mégsem járok vele... Jo is mindig ezt mondja! De azt senki sem értheti meg, hogy a köztünk lévő viszony egy nagyon szoros barátság, melyet senki nem tud széttépni. 

Ilyesmi gondolatokkal aludtam el, és azon gondolkoztam még alvás közben is, hogy vajon milyen vendégeink érkezhetnek holnap, akiknek csak én segíthetek... de soha nem gondoltam volna, hogy kik lesznek azok!

*Niall*
8 hónap eltelt, mióta elment, itt hagyott, egyedül. Soha nem haragudtam rá azért, amit tett, hiszen az ő élete, nem tarthatom magam mellett. Sajnos az eszem okosabb, mint a szívem, ugyanis az eszem már régen elfelejtette a barna göndör fürtöket, míg a szívemet csak a tudat mardossa: soha többet nem ölelhetem, nem csókolhatom őt.
-Niall, nem jössz el a Nando's-ba? - nyitott be mosolyogva Liam a szobám ajtaján. Napjaim nagy részét a négy fal között töltöm, egyedül, miközben gondolkozom azon, hogy hol rontottam el valójában.
-Menjetek csak nélkülem! - intettem felé egy apró mosolyt, mire ledöbbenve nézett rám. Kihagyni a Nando's kaját egyfajta sértés, de nem volt kedvem kimozdulni a házból. Liam sóhajtva bólintott és kiment a szobából. Pár perc múlva hallottam, ahogy nagy nevetések között becsapódik a bejárati ajtó, így már csak egyedül maradtam a házban. Már este fele volt, vagyis a fiúk vacsorázni mentek. Távozásunk után pár perccel elnyomott az álom, hiszen tudtam, hogy holnap korán kel kelnünk, ugyanis kezdődik egy nyári Amerikai turnénk.

Már a második fejezetet is megtaláljátok :) aki még nem nézte meg, az a prológussal kezdje :)
www.ismerdmegazeleted.blogspot.hu

35. fejezet - túlvilági látogatás, kedves Niall!

Sziasztok! :) na itt az a bizonyos évadzáró rész :D bár a részek innentől is ugyanúgy lesznek számozva, mégis egy évadzárónak mondanám :) igazából ez nagyon hosszú rész lett, direkt ilyen hosszút szerettem volna :3 nem tudom kinek hogy tetszik, vagy mennyire lett jó, de a 36. (második évad első) részért 10 KOMIT, 10 000 OLDALMEGJELENÍTÉST, +1 (20) FELIRATKOZÓT (!!!) kérek. Tudom, kicsit soknak tűnik ez együtt mind, de nagyon sokat munkálkodtam ezzel a résszel, az új fejléccel (amit hamarosan láthattok) stb... azért remélem hamar meglesznek a kellő határok és hamar hozhatom a kövi részt :) na puszi :* 

Barbara Pistai: MAJD MEGLÁTJUK MERRE MEGY!!! xdd én a véleményekre leszek kíváncsi :3
Névtelen: majd meglátjátok :) most megtudhatod, de nem hiszem, hogy örülni fogsz :/ húú ennek örülök :$ 
Kingucy Tomlinson: semmi gond :) most ballagsz? :o köszönöm :) nyugi, innentől már csak pár rész lesz szomorú :) majd meglátjuk mik lesznek itt :3 Niall érdekében! <3 ^^  
Kata: sziaa:) semmi gond, hogy eddig nem komiztál :D és a komiddal sincs semmi baj :3 tudod ezen elég sokat gondolkodtam, de végül is arra jutottam, hogy lehet, hogy igazad van, de én be szeretném fejezni ezt a blogot akkor is, ha valakinek nem tetszik :$ azért köszönöm a blogodat ^^ 

*Niall*
Rettenetesen ideges voltam, mikor a barátnőmet betolták a műtőbe. Hamar cselekedniük kellett a kórház orvosainak, hiszen a műtéthez sok idő és jó szakemberek kellettek. Nem csak az én idegeim feszültek pattanásig, de a Smith szülők sem voltak nyugodtak. De hát már hogy is lennének nyugodtak, mikor lányuk a kórházi ágyon, kések és gépek között fekszik?
-Csak ne legyen semmi baja... - suttogtam összeszorított fogakkal. Nem voltam egy vallásos ember, de nem tudtam mit csinálni az imádkozáson kívül, noha az sem segít nagyon sokat. Idegesen járkáltam fel s alá, miközben Summer szülei csak ültek és egymás kezét fogva könyörögtek a másiknak a lányuk életben maradásáért.
-Ugye jól van? - rontottak be a műtő előtti váróba a többiek, név szerint most Perrie. Nem ismerték egymást Summerel, de a szőkeség úgy aggódott barátnőmért, mintha csak a legjobb barátnője feküdne a kések hadában.
-Nem tudom... nem tudom mi lesz vele... - suttogtam és egy könnycsepp gördült ki szememből, mire a fiúk közelebb léptek és egyszerre öleltek meg. A jelenlévő Eleanor és Perrie sem tétlenkedtek, apró mosollyal az arcukon csatlakoztak ölelésünkbe. Egy kis megnyugvást adott, hogy velem voltak a barátaim, de sajnos belül egyedüllétet és ürességet éreztem. A belül fakadó űrt csak Summer tudta volna legyőzni, de ő szinte a halálos ágyán feküdt, fél lábbal a sírban. Már órák óta ülhettünk a műtő előtt, mikor egy nővér jött ki a műtőből.
-Elnézést! Mi van a lányommal? - lépett elé egyből Mr. Smith, Summer édesapja. A nővér csak megrázta a fejét és hozzátette:
-A doktor úr mindjárt jön, majd ő elmondd mindent! - mondta és azzal gyors léptekkel távozott a helyiségből, mi pedig továbbra is tűkön ülve vártuk az eredményeket. Pár perc múlva egy fáradt, izzadt orvos lépett ki a műtőből, zihálva, gyorsan kapkodva a levegőt. Feltételezéseim szerint ő műtött.
-Hogy van a lány? - kérdeztem most én, hiszen tudtam, hogy az orvostól várhatok választ. mély levegőt vett és letörölt egy cseppecskét a homlokáról, majd elmosolyodott.
-Summer Smith életben van, az állapota stabil! - jelentette ki, mire hatalmas csapatölelésbe törtünk ki. De csak ezután közölték velünk a rossz hírt, miszerint a bénulásra sok esélye van.

*Summer*
A fényesség egyre jobban csillogott, a világosság elkápráztatott. Kórházi ruhában, mezítláb lépkedtem a sötét kavicsos úton, amik megszúrták a talpamat. A sötétség most a fény mellé kúszott, így két úgymond ajtó tárult elém. Választásom volt, de nem tudtam mit tegyek. Elindultam a világos ajtó felé, hiszen az csodálatos fényárban úszott, míg a másik komor, fekete sötétség volt. Már éppen az ajtó kilincséért nyúltam, mikor hangos kiabálást, gépek csipogását hallottam, a sötét ajtó pedig kinyílt és egyenesen magába szippantott.
-Meg kell mentenünk! - hallottam a kezelőorvosom hangját, majd valami vibrálót éreztem a mellkasomon, újraélesztettek. Meghaltam, de azt hiszem már élek.
-Nézzétek, de cuki! - hallottam egy éles női hangot, amint nevet. Ez volt az első hang, amit hallottam a túlvilági látogatásom óta.
-Psszt, felébreszted! - kuncogott egy hang. A hang pedig tisztán hallható volt, melyet ezer közül is felismernék. A hang tulajdonosa pedig a szívem elrabolója, Niall volt. Lassacskán nyitottam ki szemeimet és néztem az előttem elterülő világot. Akit először megláttam, az Niall és egy szőke, talán velem egykorú lány volt. Elképzelni sem tudtam, hogy a gyönyörű csoki barna szemek tulajdonosa ki lehet.
 
-Niall... - suttogtam, mire a fiú mellém lépett.
-Nincs semmi baj! - nyugtatott és egy puszit nyomott a homlokomra, mire visszaaludtam.

****

Az elmúlt két nap eseményeit nagyon tömören tudnám megfogalmazni. A műtét után pár órával már vígan beszélgettem a fiúkkal, sőt még Perriet, Zayn barátnőjét is megismerhettem. Arról is tudomást szereztem, hogy Niall fizette ki a műtétemet, amit normális esetben -sőt sajnos most sem- nem hagyhatok. Túl hálásnak kellene lennem, hogy megmentette az életemet. Nem fogok meghalni, nem vagyok már halálos beteg, és még le sem bénultam. Túl sok jót kaptam az élettől....

-Mehetünk? - kérdezte mosolyogva Niall, ezzel megzavarva gondolataimat. Már a saját, utcai ruhámban volt a kórterembe, s arra vártam, hogy a fiú visszatérjen a leleteimmel és a zárójelentésemmel, hogy végre szabadulhassak. Aprót bólintottam, bár már nem szívesen, hiszen ekkor már megvolt a tervem, mellyel az egész életemet megváltoztatom. A fiú elvette tőlem az utazótáskámat, amit egy puszival köszöntem meg neki. A kórház előtt parkoló autóba ültünk és egyenesen Niall saját lakására mentünk, hogy együtt töltsük az első szabad éjszakámat. 

*Niall*

-Niall! - suttogta Summer, miközben próbáltam mély álomba szenderülni, ahogy a lány karcsú derekát öleltem magamhoz, és édes parfümjének illatát lélegeztem be, miközben arcomat nyakába fúrtam. 

-Hmm? - kérdeztem kicsit fáradtan, de mosolyogva. El sem tudtam képzelni akkor, hogy rengeteg időnk van még, hiszen a mellettem fekvő fiatal, élettel teli, vidám lány egy jó ideig még életben marad. 

-Nem tudom neked ezt eléggé meghálálni! - simított végig arcomon, miután mondata közben felém fordult. 

-Elég, ha szeretsz... - nyitottam fel szemeimet, hogy az ő íriszeibe nézzek, majd egy apró csókot leheltem ajkaira. Elmosolyodott és csendesen hunyta le szemeit, így én is ezt tettem. Még egyikünk sem aludt, így pár perc múlva megint megszólalt:

-Mit tennél, ha elmennék, itt hagynálak? - kérdezte hirtelen, mire szemeimből kipattant az álom, de ő velem szemben még mindig csak csukott szemekkel, mosolyogva bámult. 

-Összetörnék! - suttogtam és még erősebben szorítottam magamhoz. Vajon ezt mire értette? Miért kérdezte ezt? Ilyen gondolatok közepette szenderültem nagyon, nagyon mély álomba.

*Summer*

Reggel 6 órakor keltem fel, hiszen tudtam, hogy Niall ilyenkor még húzza a lóbőrt. Soha nem leszek büszke erre a tettemre, de nem tudom neki igazán meghálálni, amit értem tett.. megmentette az életemet azzal, hogy megismertem. Amint kikeltem az ágyból és felöltöztem, magamhoz vettem egy papírt és egy tollat, s szorgosan körmölni kezdtem, miközben szinte az összes könnyemet elsírtam. 

"Kedves Niall!
Mikor ezt a levelet olvasod, én valószínűleg már New York felé repülök egy kicsit jobb élet reményében. Bár tudom, ezt nélküled nem kapom meg. Nagyon, de nagyon hálás vagyok, hogy megmentetted az életemet. De nem a műtét volt az amivel megmentettél a haláltól, hanem, hogy szerettél. Isten csak 7 csodát teremtett a világnak, de amint megismertelek, tudtam, hogy ez nem így van... Te vagy a nyolcadik. De azért szerencsére minden embernek is tartogatott egy csodát. Nekem az volt a csodám, hogy nem haltam meg, túl éltem a műtétet. Ha veled maradnék, az már egy második csoda lenne az életemben, ami nem lenne fer. Rád valaki más vár a világban, akit boldoggá kell tenned. Nem tudnám eléggé meghálálni, hogy a tiéd lehettem, hogy te az enyém voltál. Nem tudom eléggé meghálálni, hogy szó szerint megmentettél a pokoltól. A pokoltól, ahol nem lehetnék veled. Mégis úgy érzem, hogy el kell mennem... nyugodj meg, mindig szeretni foglak! És hidd el, találsz te egy nálam jobb lányt is! Csak arra kérlek, hogy élvezd az életedet nélkülem, hiszen még gyerek vagy...!"

Miután a levél végére értem, letöröltem a könnyeimet és tárcsáztam legjobb barátom számát.

-Kérlek gyere értem! - suttogtam szipogva a telefonba, mire George csak egy 'Aham...' féle morgással válaszolt. Gyorsan szedtem össze az összes itt lévő cuccomat és a saját lakásomra mentem. Anyuék is javában aludtak még, így írtam egy pár soros levelet nekik, amiben elbúcsúzok tőlük. 

"Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer eljutunk ide... de mindent el kell kezdeni, nemde? Tudnotok kell, hogy örökre hálás leszek azért, hogy felneveltetek egy magamfajta őrült gyereket, s szó nélkül tűrtetek minden ostobaságot, amit műveltem... tanultam belőle! De most el kell mennem, nem lehet örökre a fejeteken, ugye? Örökre szeretni foglak titeket! 

Summer"

Percekkel később, mikor a konyhapultra letettem a levelet, csengettek. Körbenéztem az elhagyott házban és egy utolsó levegővétel után, bőröndjeimmel együtt léptem ki a bejárati ajtón. 

-Akkor kezdjünk egy új életet! - mosolyogtam halványan a velem szemben álló Georgera. A mosolyom viszont nem volt őszinte, hiszen kinek is lenne az, amikor mindent és mindenkit maga mögött hagyva akar új életet kezdeni a legjobb barátjával egy más kontinensen? Hülyeség, nem? 

*****

-Biztos, hogy ezt akarod? - kérdezte meg utoljára a fiú, mikor már a repülőgépen ültünk, de még lehetőségünk lett volna a leszállásra. Aprót bólintottam, mert hazugságot nem tudtam volna kimondani.. csak el akartam felejteni a régi életemet... kivéve egy embert... Niallt! Vajon sikerülni fog ez New Yorkban, egy új élettel?




Tehát mint mondtam 10 komment, 10 000 oldalmegjelenítés és +1 feliratkozó, és már jön is az új rész :3 kíváncsi vagyok hány hétig tart ezt teljesíteni... mert valljuk be, mostanában nem megy a legjobban a blog...:/ 

34. fejezet - nagy a kockázat!

Hali! :3 na megjöttem egy új résszel, és a következő fejezet egyfajta évadzáró lesz :) remélem azért mindenkinek tetszeni fog ez, és a következő rész is :D ja és mindenkinek kellemes vakációt, jó nyaralásokat kívánok! :* és mivel 15.-e van, ezért itt van az ígért ÚJ BLOGOM! remélem ez is mindenkinek elnyeri tetszését! :) és még valami: kaptam egy új díjat, ha valakit érdekel a díjak oldalon megtekintheti :3 na puszi :*

Barbara Pistai: kell ilyen is :/ ennek örülök :3 itt is van ^^ hát, reméltem, hogy túlélted <3 :*
Névtelen: sajnálom :( az az igazság, hogy nem tudom belehozni a történetbe :/
Deni Darling: hát már nem sokáig lesz az, ezt megsúgom :$ folytatom, ha van kinek írni ^^
Regina Gáspár: sajnálom :( és köszönöm :) hoztam<3 :D xxx
Regi.Directioner: szia! nagyon szépen köszönöm <3 :$$
Névtelen: ha lesz olvasó, akinek tetszik, akkor belekezdek :)
Kittus Barabás: köszönöm! :3 :)

*Niall*
Reggel telefon csörgésre keltem fel. Tegnap este teljes csalódással érkeztem haza a saját lakásomra, mert nem volt kedvem a fiúkhoz.. most nem. Rettenetesen fájt az, amit az interjún láttam, de azt is megbántam, hogy nem hittem Summernek, hiszen teljesen biztos vagyok abban, hogy nem hazudna nekem. Mikor megláttam a képernyőn a barátnőm nevét, szívem szinte kihagyott egy ütemet, annyira örültem neki. Egyből megnyomtam a telefonom kijelzőjén virító zöld gombocskát, majd a fülemhez emeltem.
-Summer kérlek ne haragudj! Akkora hülye voltam, hogy nem hittem neked... rettenetesen sajnálom, kérlek ne lágy rám dühös! Hiszek neked és szeretlek.. nem akarok többet veszekedni! - szóltam egyből bele, nehogy valamit félbe szakítson édes hangjával. Azonban ezt a hangot sajnos nem hallottam meg, ugyanis a telefonba nem Summer szólt bele.
-Su-Summer... haldoklik... kó-kórházban... van! - sírta el magát Summer anyukája, mikor befejeztem monológomat. Kezemből a földre esett a telefon, én pedig egyből öltözni kezdtem. Amint magamra vettem egy nadrágot és pólót, ami a kezembe akadt, egyből indultam az autómhoz. Percek alatt a kórházba értem, hiszen a megengedett sebességet rettenetesen túlléptem, de ez érdekelt most a legkevésbé.
-Jó napot! Summer Smith! - mondtam be levegőhiánytól szaggatottan a nevet. A recepciós gyorsan kutatott az iratai között, majd elmondta, hogy melyik szobában találhatom a lányt. A 219-es számú helyiségbe siettem, hiszen ott feküdt Summer. A szoba ajtajánál megálltam, ugyanis meghallottam, hogy a lány szülei és az orvos tanácskoznak odabent.
-Sajnálom, de a lánya nagy valószínűséggel nem éli túl a holnapot... - hallottam meg azt a mondatot, amit soha, de soha nem akartam. Ekkor Summer anyja hangos zokogásban tört ki, én pedig már a kilincsért nyúltam, mikor megint megszólalt az orvos. -Egyetlen egy esélye lehet a túlélésre. - jelentette ki, mire beléptem.
-Mi az az esély? - kérdeztem, amint az orvossal szemben találtam magam. Pár pillanatig gondolkodott, hogy elmondja-e, hiszen gondolom nagy bajok is akadhatnak. Végül belelapozott az ágy végéről levett papírokba, majd megszólalt:
-Meg kell műtenünk a lábát, hiszen ide hatolt be a trombózis. Ha kiszedjük belőle a vérrögöket, akkor felépülhet. - suttogta halkan, de tudtam, hogy ennek van valami hátulütője is, hiszen nem közölné ezt a dolgot ennyire tragikusan, ha nem így lenne.
-Mi baja lehet? - kérdeztem félve. A doktor csak lehajtotta a fejét, Summerre pillantott, aki éppen mélyen aludt. Ekkor én is a lányra néztem, aki fal fehér volt, izzadt és ijedten mocorgott ágyában. Mindezek ellenére ugyanolyan gyönyörű volt, mint mindig.
-Lebénulhat... meg is halhat a műtétben. Nagyon kevés esélye van annak, hogy túléli... a műtét pedig nagyon drága, csak a legjobb orvosok végezhetik el. Nagy a kockázat Mr. Horan! - nézett mélyen a szemembe, a tudat pedig, hogy nem beszélhetek vele többet, még jobban eltántorított a megmentésétől. 
-Kifizetem... miénk lesz az a kis esély! - néztem a tanácstalan szülőkre, akik ebben a pillanatban nem ellenkeztek, inkább örömmel fogadták, hogy ennyire szívemen viselem lányuk sorsát.

*Summer*
Klór szag. Ez az egy, amit akkor éreztem, mikor felébredtem. Nagyon erős klór szag. Valószínűleg egy kórházban lehettem, hiszen ehhez a szaghoz már nagyon hozzá voltam szokva, így meg is jegyeztem. A szagon kívül csak lábam rettenetes sajgását éreztem, ami elviselhetetlen volt, de megszólalni sem tudtam.
-Kifizetem... miénk lesz az a kis esély! - hallottam meg azt az édes hangot, amibe beleszerettem. Niall itt volt a kórteremben, de nem értettem mit mondott.
-Niall! - nyöszörögtem, miközben próbáltam kinyitni szemeimet, ami hamar sikerült. Ekkor már csak négy aggódó tekintetet láttam, Niall pedig az ágyam mellé térdelt.
-Aludj, vigyázunk rád! - suttogta és egy puszit nyomott az arcomra.
-Ne haragudj rám... - próbáltam kipréselni magamból a szavakat. A velem szemben térdelő fiú csak nemet intett és egy apró csókot nyomott ajkaimra, mire álomba merültem. Nem tudtam, hogy mit csinálnak velem, de pár óra elteltével valami furcsát éreztem. Magam előtt hatalmas fényességet láttam és el akartam oda jutni, de valami visszahúzott. Aztán megint közelebb kerültem a fényességhez, de nem tudtam melyik helyet válasszam... 

33. fejezet - veszekedés(ek)

Sziasztok! :) sajnos tegnap nem tudtam részt hozni, de ma itt van! :D még mindig egyre csak csökken az oldalmegjelenítések száma... van értelme így belekezdeni egy "2. évadba"? :o eltűnt egy csomó rendszeres olvasóm és komizóm, mint például Netti, Bia, Óffi, gumicukor stb...  de ti tudjátok.. puszi:*

Barbara Pistai: kibírtad keddig is :* köszönöm, remek volt :) köszönöm *------* sajnos azt is kell :/
Kingucy Tomlinson: hát látod... :) örülök, hogy tetszett :3 majd meglátod mi lesz :D keddig is bírtál várni :) na sikerült remélem :* 
Kittus Barabás: köszönöm :) igyekszem :$ xxx <3
Regina Gáspár: waaa*--* köszönöm ^^ xxx<3
Mrs. Horan: ááááh*---* köszi:* itt is van :)

*Summer*
-Szia Stacy! - köszöntem nagy mosollyal a telefonba, mikor barátnőm sok csörgés után végre felvette a telefont. Soha nem kerestem még valakit olyan sok ideig, mint most Stacyt, aki kicsit zaklatottan szólt vissza a készülékbe.
-Szia... kérlek gyorsan mondd! - sürgetett, de lehetett hallani a hangján, hogy sír vagy sírt. Sóhajtva ültem le az ágyra, elképzelni sem tudtam, hogy mi baj történhetett.
-Nem tudnál átjönni? Régen beszéltünk... - mosolyodtam el egy régi emlékképen, ami hamar beugrott. Tényleg régen volt egy csajos beszélgetésünk, amikor mindenkit és mindent kibeszéltünk, csak azért, mert unatkoztunk. A vonal másik végéről egy dolgot hallottam, vagyis inkább nem hallottam: a csendet. Pár pillanat után megint megszólalt:
-Sajnálom, hogy nem szóltam előbb Summer, de nem tudtam.. nem voltam rá képes... - sírta el magát, mire egyre idegesebb és kíváncsibb lettem, és egyből rákérdeztem mi is történt valójában. -Felvettek Mexikóban egy egyetemre... a reptéren vagyok! El kell költöznöm Summer... nagyon sajnálom, hogy nem búcsúztam el, de nem ment volna... - nyomta ki a telefont egyből. Meg sem várta, hogy lekiabáljam a fejét vagy csak mosolyogva kívánjak neki sok sikert egy gombóccal a torkomban. Végül a telefon a padlón kötött ki, ahogy én is, mert egyből az ágy mellé zuhantam és összekuporodva sírtam. Örökre elveszítettem azt a lányt, aki mindig velem volt a bajban... bár az örökre nekem nem sokat jelent, mégsem leszek képes ezt az időt könnyen végigcsinálni nélküle.

Talán órákat is sírhattam, mikor hangos és sorozatos csengetésre figyeltem fel. Mivel senki nem volt már itthon, így én mentem le kinyitni az ajtót. Bár ne tettem volna, hiszen ezek után csak még többet sírhattam.

*Niall*
-Szeretettel köszöntöm önöket a Flyhits showban, a One Direction-nel együtt! - szólalt fel a műsorvezető hölgy, amit bekapcsoltak a kamerák. Egy hatalmas bőrdíványon ültünk, míg velünk szemben a harmincas éveiben járó műsörvezetőnő egy fotelban. A stúdión hatalmas öröm rivalgás söpört át, mikor integetve foglaltunk helyet a fiúkkal. Természetesen sok kérdést kaptunk, sokat beszélgettünk és sokat nevettünk. A nagy örömnek hamar vége lett, mikor tekintetemet a műsorvezető által mutatott képernyőre fordítottam, miközben fájdalmas szavait hallgattam.
-George Shelley a barátnőddel, kézen fogva? Mi ez, Niall? - kérdezte értetlenül, mire hatalmas csend lett a stúdióban, mindenki hitetlenkedve nézte a képet, melyet egy lesifotós készített. A képet, melyen barátnőm Georgeval sétálgat összekulcsolt kezekkel egy állatkertben. A képet, mely felforgatta az életemet egy kis időre. A képet, ami összetörte a szívemet abban a pillanatban apró darabokra.

-Csak egy barátja... nagyon jóban vannak már régóta! - próbáltam egy műmosolyt festeni arcomra, kisebb nagyobb sikerekkel, amit még egy hatalmas gombóc is fűszerezett torkomban. Saját magamnak nem hittem, mikor azt mondtam: 'csak egy barátja'. Ott volt a barát szó, amit a kép láttán már én sem hittem el. Az interjú második felében nem volt nagy életkedvem, s mikor kijöhettem a stúdióból, egyből Summerék házához vettem az irányt, meg szerettem volna beszélni vele a dolgokat. Hamar odaértem, ugyanis a két hely nem volt messze egymástól. Már este 7 óra volt, de igazából nem is nagyon érdekelt az idő. Csak látni akartam, hogy a szemebe mondja, hallani akartam, ahogy kimondja a szavakat: csak téged szeretlek.

*Summer*
Niall állt az ajtóban, s sajnos kicsit sem látszott jókedvűnek. Szemeit összeszorította, keze ökölbe rándult. Mikor meglátta kisírt szemeimet, izmai akkor sem rándultak meg. Egy ideig csak nézett, majd beljebb lépett és a nappaliba ment, magával húzva engem is. Nem szólt semmit sem, csak a tv képernyőre bámult, ahogy én is, hiszen most ismételték a nem rég felvett interjút, melyet valamiért látnom kellett.

-Ugye igazam volt? Ugye ő csak egy barátod? - tette fel szomorúan a kérdést, miután kikapcsolta a tv-t. Teljesen biztos voltam érzéseimben, így határozottan bólintottam, mire ő lehajtotta a fejét. Tudtam, hogy nem hisz nekem.
-Figyelj Niall! - tettem kezemet az övére, de ő egyből elhúzta onnan, így felsóhajtottam. -Rendben, én így is elmondom! - temettem vissza kezeimet az ölembe. -George egy olyan személy számomra, aki teljesen pótolhatatlan, de soha nem lennék neki több, mint egy barát... nekem csak te létezel, mint fiú... senki más! - suttogtam halkan, ő pedig csak felpillantott.
-Nem igazán győztél meg... - folyt ki egy könnycsepp az arcán, valószínűleg nagyon rosszul esett neki az a kép, amit látott.
-Hiába győzködlek.. el is mehetsz! - keltem fel és a hangomat is kicsit felemeltem, hiszen nem hittem el, hogy ezen ki tud akadni. Ő csak meglepetten bámult rám, majd pár másodperc múlva, mikor rájött, hogy nem szórakozok, felkelt és egyenesen kisétált az ajtón és elhajtott a kocsijával. Én egyből sírva dőltem le a földre, hiszen egy nap alatt elveszítettem a számomra két legfontosabb személyt... talán mindkettőt örökre.

32. fejezet - csodálatos zöld szemek

Sziasztok! :) ne haragudjatok, hogy most ide pofátlankodok nektek ennyi kihagyás után... bár a 10 komira nem kellett eddig várnom, de nagyon nincs időm így év vége felé.. tudjátok velünk még utolsó héten is dogát iratnak ._. na mindegy.. örülök, hogy meg lett a 10 komi és szívesen hoznám hamar a következő részt, de holnap 3 napra (péntek, szombat, vasárnap) kirándulni megyek, így maximum hétfőn lesz új rész.. addig is jó olvasást! :*
ui.: novellát még mindig rendelhettem, ha kell valakinek :) írtam egy egyet, kukkantsatok be! :*

Flóra Emődi: nos ennek örülök :'D 1. a feléig kb annyi van :) 2. köszönöm szépen! *--* 3. a megtekintés csak a nagy csavar előtt kell :3 4. igen, sajnos már a felénél :/ köszönöm ezt is xx
Barbara Pistai: köszönöm szépen :$ örülök neki, igyekszem *-*
Gwen: köszönöm szépen, de az írótól még messze állok... sajnos :/ köszönöm, talán meglesz :3 folytatom így, ahogy csak tudom ^^ 
Kingucy Tomlinson: húú hát köszönöm *-* sghfdjgfjdk *---* hahahahahahaha.... NO! xddd de azért köszönöm :D :* <3
Kittus Barabás: köszönöm *-* meglett :D 
Mrs. Payne: köszönöm! :D #komolyaaaan?:oo :* siettem, ahogy csak tudtam ^^ 
Regina Gáspár: igyekeztem <3 remélem menni fog így továbbra is, vagy esetleg jobban <3 xxxx <3 
Névtelen: *-* :) próbálom erről elterelni a figyelmeteket minél jobban, mert tudom, hogy nem jó, ha erre gondoltok... de hidd el, hamarosan minden jobb lesz! :) (ennek örülök :3) Renii<3 
Névtelen: áááá*--* ennek örülök :) hoztam <3
Mrs. Horan: húúú... hát ... izé... nem hiszem xd de nagyon szépen köszönöm <3 akkor valamit nagyon jól csinálhatok ^^ siettem :D

*Summer*
Ámulattal néztem az előttem elterülő utat. London szélén voltunk egy erdős részen, az erdő bejáratánál, ami egy kitaposott út volt. Az utat csak az előre elhelyezett  gyertyák világították meg, mivel már sötét volt, a csillagok pedig nem adtak sok fényt az útnak. Nem csak gyertyákat láthatunk az úton, ugyanis rengeteg rózsaszirom volt itt-ott elszórva, hol csoportokban, hol egyedül vergődve. Niall szorosan mögöttem állt, míg nyitott szájjal és ámulattal csodáltam az elém táruló látványt. Észre sem vettem, hogy Niall elém állt, csak mikor ajkait az enyémekre nyomta és lágyan megcsókolt.
-Csukd be, mert beleszáll a légy! - nevette el magát, célozva ezzel, hogy leesett az állam, mikor megláttam mindent.
-Ezt... ezt te csináltad? - vezetettem tekintetemet az útról a szemébe. Aprót bólintott, mire a nyakába ugrottam, lábaimat pedig derekán kulcsoltam össze, majd egy hatalmas mosollyal nyomtam egy puszit a szája sarkába.
-És még nincs vége! - tett le mosolyogva a karjaiból és összekulcsolt kezekkel vezetett a gyertyáktól világító, keskeny úton. Pár perc után elérkeztünk a végső állomáshoz, miközben igyekeztem kitalálni mégis mit tervezhetett ez a fiú mára. Szinte mindenre gondoltam, csak arra nem, hogy egy romantikus piknik keretében fogyasztjuk el a vacsoránkat a szabad ég alatt. Az erdő közepén volt leterítve egy pokróc, mellette pedig egy kosár díszelgett, amiben feltételezéseim szerint étel volt.
-Ez gyönyörű... - suttogtam, hiszen itt is csak a gyertyák világítottak. Niall büszkén elmosolyodott és leültetett a pokrócra és mellém ült. Nevetgélve fogyasztottuk el a finomabbnál finomabb ételeket, amiket Niall állítása szerint ő csinált. Friss gyümölcsöket is rejtett a kosár mélye.
-És miért pont engem választottál? - kérdezte mosolyogva. -Több ezer fiú él Londonban, te pedig engem választottál!
-Egyedül te vagy az, aki eltűr maga mellett egy haldokló tömegroncsot... és mert téged szeretlek! - csúsztam hozzá közelebb és egy epret tartottam elé, amit egyből mosolyogva fogadott, majd megcsókolt.

*Niall*
-Imádtam a mai napot! - mosolyodott el Summer, mikor az ajtójukban búcsúzkodtunk. Kezei a nyakamon voltak, nekem pedig a derekán állapodtak meg a mancsaim. Fejemet a nyakába hajtottam és magamba szívtam csodálatos parfümjének illatát.
-Muszáj hazamenned? - motyogtam fáradtan, mire eltolt magától és felhúzta a szemöldökét. -Mehetnénk hozzánk is... aludhatnál velem. - mosolyodtam el, mire bólintott és befutott a házba. Pár perc múlva ruhákkal a kezében tért vissza.

****

-Nem kéne már lefeküdnünk? - kérdezte egy ásítás keretében a barátnőm. Nem tudtunk aludni, így felmentünk a régi padlásomra és ott nézegettük a gyerekkori képeimet, amiken néha nagyot nevettünk.
-Nem tudom, én még szívesen maradnék itt! - néztem körbe a kis kori kuckómban. -De még nem is vagyok fáradt.. - mosolyogtam a barátnőmre, aki egészen közel állt hozzám. Kezemet a derekára helyeztem és megcsókoltam. Megéreztem magam mögött egy széket, amit majdnem felborítottam, így megfogtam és leültem rá, magammal húzva Summert. Lábait átvetette a csípőmön és az ölembe ült. Végigsimítottam fedetlen lábán, mire belemosolygott a csókunkba. 

-Tényleg ideje aludni! - nevettem el magam, mikor elváltak ajkaink. Barátnőm mosolyogva bólintott, így elindultunk le a lépcsőn, egyenesen a szobába.
-Jó éjt Niall! - nyomott egy puszit az arcomra Summer, majd az oldalára fordult.
-Neked is! - suttogtam a fülébe és egy puszit nyomtam az arcára, végül átöleltem a derekát és így aludtunk el.

*Summer*
-Jó étvágyat a világ legjobb barátnőjének! - tette az ölembe a tálcát Niall, mikor felültem az ágyban. A tálcán sorban sorakoztak a reggeli finomságok, péksütemények.
-Ezt mindet nekem? - kérdeztem nevetve, hiszen nekem ennyi étel egy egész napra elég lenne, nemhogy reggelire. Niall csak aranyosan bólintott, majd egy "Fel kell, hogy hizlaljalak!" mondat keretében befeküdt mellém. Elnevettem magam és falatozni kezdtem a süteményeket, néha pedig Niallnak is adtam egy-egy falatot, amit mosolyogva fogadott el. Bár a reggeli nekem lett szánva, inkább ő ette meg a nagy részét, amiért természetesen nem is haragudtam rá.
-Mennünk kellene! - sóhajtott, miközben egymáshoz bújva szuszogtunk, miután levittük a nappaliba a tálcát. Niall háza valami elképesztő módon boldoggá tesz. Nem tudom mi ennek az oka, de mikor itt vagyunk együtt, akkor nem gondolok semmi rosszra... nem gondolok a közelgő halálra és arra, hogy itt kell hagynom azokat az embereket, akiket mindennél jobban szerettem, köztük Niallt is.
-Hát menjünk! Mit csinálsz ma? - kérdeztem mosolyogva, miközben kibújtam Niall pólójából, amit éjszakára kaptam meg és felvettem a saját ruhámat.
-Interjúra kell mennem. - sóhajtott feladóan, hiszen ez is egy nap, amit nem tölthetünk együtt. Talán kicsit sok időt vagyok Niallal, de egy hónapom volt arra, hogy szeressem, hiszen nem is járunk régebb óta, és már érezem, hogy nem is lesz több közös, csodálatos hónapunk. Nem tölthetek vele egy nyarat, egy születésnapját, de még egy karácsonyt sem.
-Értem... - nyögtem ki végül, majd tovább öltözködtem.

*Niall*
-Holnap találkozunk! - húztam magamhoz Summert egy gyors ölelésre a kocsiban, ugyanis kicsit már most késésben voltam az interjúról.
-Remélem... - suttogta halkan, én pedig két kezem közé fogtam az arcát. Mélyen a szemébe nézett, majd elmosolyodtam.
-Imádom a zöld szemeidet! - nyomtam egy puszit a homlokára, ugyanis tényleg a szeme volt az, amibe először beleszerettem. -És ígérem neked, hogy fogunk még találkozni... - mondtam halkan, mire kicsit nyugodtabbnak látszott és bólintott, végül kiszállt a kocsiból. Megvártam, míg bemegy a bejárati ajtón, majd elindultam az interjú helyszínére, de sajnos jobb lett volna, ha ott sem vagyok.