27. fejezet - csak egy átlagos nap.. a kórházban!

Hali! :3 ne haragudjatok, hogy régen hoztam részt, de igyekszem a bizonyítványomat kicsit szebbé tenni év végére, vagyis javítani a jegyeimen :) azért itt van a 27. rész, és ha minden jól megy és elegendő komi is összegyűlik ehhez a részhez, akkor holnap már hozom a 28.-at is :D az előző részhez pedig köszönöm szépen a 8 komit, és a 2 feliratkozónak is köszönöm :* ezzel leköröztük az előző blogomat :$ és még a 8000+ oldalmegjelenítést is meghoztátok nekem, szóval ezért is hálás vagyok ^^ na puszi :*

Óffi07: hát majd meglátod :3 köszönöm, és nem is ez az oka, csak innen jött a betegség ötlete :) teljesen normális, hogy valaki a One Direction egyik tagjával tölti a napját? Oké Zsófi, ezt tőled elnézem :* xd köszönöm<3
Kingucy Tomlinson: majd megtudod :) azért az túlzás lenne, azért itt sem történhet meg minden :D itt is van, de nem valami adfjkdsfkd rész...xd :** <33
Mrs. Payne: úristeen *-* te Liam felesége vagy? xdd :'D na visszatérve.. xd köszönöm szépen, ez nagyon aranyos volt :3 siettem vele :$ köszönöm <3 
Regina Gáspár: majd te is megtudod :) szeretem húzni az agyatokat xd :* köszönöm szépen <3 
Flóra Emődi: majd megtudod :D szeretem a kivit... xdd hoztam is :) 
Kittus Barabás: köszönöm <3 itt is van ^^ 
Barbara Pistai: *-* az már egy kicsit furcsa lenne, ha meggyógyulna :o xd jogos, Niall a gyógyító :$$ 
Névtelen: semmi gond, nem haragszom, legalább már tudjátok :D majd te is megtudod :* de még mindig nem mondod el, hogy hogy hívnak? :)

*Summer*
-Ez lehetetlen! - folytatta hüledezését az orvos. Már kezdtem egy apró mosolyt festeni az arcomra, de a doktorom arca még mindig nem mutatott semmi jót. Hogy tud valaki rezzenéstelen, érzésektől mentes arccal nézi bármilyen helyzetben is?
-De mi történt? - szólalt meg Niall, mikor már ő is pattanásig feszülve várta az eseményeket. Az orvos pár lépéssel közelebb jött, de ekkor már tudtam, hogy a híre nem lehet rossz, hiszen elmosolyodott.
-Fogalmam sincs, hogy mi történhetett! De te egyáltalán nem vagy lázas, a leleteid viszont nagyon sok gyógyulást mutatnak! - jelentette be. Pont ebben a pillanatban léptek be a szüleim, akiknek feltehetőleg valamelyik kedves nővér szólt. Hihetetlen öröm lett rajtam úrrá, de ahogy bánatomat sem, ezt sem fejeztem ki, hiszen attól még van egy rossz tény: még mindig beteg vagyok! Talán a napjaim már nincsenek pontosan megszámlálva, de mégsem élhetek örökké!

******

Őszintén semmi érdekes dolog nem történt az elmúlt egy hétben, csupán talán az, hogy még élek. Ez nem hangzik valami szívderítően, de még engem sem hívott magához Isten. A családom körül minden rendeződött, ugyanis anyuék sokkal kevesebbet dolgoznak, így sokkal többet lehetnek velem. Stacy minden egyes nap meglátogat, Niall pedig... Niall! Ő az a személy az életemben, aki mindig támogat, még így, a kórházban is. Mikor nincs a srácokkal, akkor mindig velem van és meglátogat. Sokszor a One Direction másik 4 tagja is bejár hozzám, de csak és kizárólag akkor, ha nincs más dolguk. Ez a reggel is így indult. Lassan ébredeztem fel, mikor hangos nevetést hallottam meg. Nagy nehezen nyitottam ki a szemeimet, és ekkor megjelent előttem a számomra legfontosabb 6 személy. 

-Virágot a virágnak! - futott felém mosolyogva Niall, és átnyújtott egy nagy csokor rózsát, amit boldogan fogadtam. Csodálatos csokrom mellé egy reggeli csókot is kaptam, ami még szebbé tette a napomat. Szőke hercegem mögött sorba jöttek egy köszöntésre a fiúk, a sort pedig Stacy zárta. 
-Köszönöm Niall! - mosolyodtam el, hiszen még köszönetnyilvánításra sem volt alkalmam a virág végett. A fiú csak bólintott, majd leült mellém és megszorította a kezem. Rámosolyogtam és beletettem a legközelebbi vázába a rózsákat, ami az éjjeliszekrényemen volt. Egész délelőtt a fiúkkal és Stacyvel beszélgettem, ami nagyon feldobta a kedvem. Igazából nagyon unalmas a kórházi ágyon ülni és nézni magam elé... a kórház unalmas, és azt hiszem itt csak betegebb leszek. A napok múlásával én is egyre rosszabban érzem magam, és eluralkodik bennem valami, ami azt sugallja: meg fogsz halni... hamarosan!

*Niall*
Délután 2 körül a többiek elmentek, így csak ketten maradtunk Summerel a kórteremben.
-Niall... - suttogott Summer, akire azt gondoltam már elaludt. Én az ágya melletti széken ültem, ő pedig oldalára fordulva szorította a kezemet, szemei pedig csukva voltak.
-Igen? - kérdezte egy apró mosollyal, mire egyből felnyitotta szemhéját, és egyből elém tárult csodálatosan csillogó barna szempárja. Imádtam a szemét, hiszen mindig tükrözte a boldogságát, amit bár helyzete ellenére érzett. Az a boldogság, amit senki nem érthet meg. Kis ideig hezitált, hogy mit is mondjon, majd megszólalt:
-Szeretlek! - húzta mosolyra a száját. Sóhajtottam, majd felálltam, ő pedig értve a célzást, arrébb csúszott és helyet engedett maga mellett. Befeküdtem mellé és átöleltem a derekát, így egymással szemben feküdtünk a vékony, kényelmetlen kórházi ágyon.
-Én is téged, Summer! -  nyomtam egy puszit a homlokára, mire elmosolyodott és lehunyta szemeit. Már este 9 óra is lehetett, mikor az orvos bejött. A barátnőm még mindig aranyosan szuszogott mellettem, én pedig csak őt tudtam nézni.
-Mr. Horan! - szólított meg Summer orvosa, így óvatosan kimásztam a lány mellől és a doktor elé léptem. -Ms. Smith holnap délután hazamehet, de csak a saját felelősségére! - jelentette ki. Éreztem, hogy nem azért engedi haza, mert jobban van, hanem azért, hogy az utolsó napjait a szeretteivel töltse. Látszott a lányon, hogy korántsem érzi jobban magát, sőt minden nap egyre rosszabban.
-Köszönöm! - erőltettem egy mosolyt az arcomra, mire az orvos bólintott és nagy robajjal hagyta el a kórtermet, minek következtében barátnőm felébredt.
-Ki volt az? - kérdezte, közben pedig felült az ágyon. Leültem mellé és aranyosan elmosolyodtam, mire ő csak nevetve felhúzta a szemöldökét.
-Az orvos! És azt mondta, hogy hazajöhetsz holnap délután! - mosolyogtam. Summer egy nagyon halk sikítás keretében a nyakamba vetette magát, öröme pedig kicsattanó volt.
-Akkor majd délután jövök érted! - nyomtam egy puszit a szája sarkába, ugyanis már elég késő volt és nekem is haza kellett mennem. A lány természetesen nem elégedett meg egy puszival... tarkóm alá tette kezeit és úgy húzott szorosan magához és megcsókolt. Készségesen csókoltam vissza, ami elfajult, így megint mellette kötöttem ki. -Így nem jutok haza! - nevettem el magam, mikor mellkasomra hajtotta fejét.
-Nem akarom, hogy elmenj! - suttogta halkan, fejét pedig felém terelte, így szemembe nézett.
-Ezzel csak egy baj van... ha nem megyek haza, akkor ma éjszaka nem alszol! - nevettem el magam, mire kuncogva bokszolt bele a vállamba. -Jó légy! - nyomtam egy puszit a homlokára és utoljára megcsókoltam. Mosolyogva integetett még akkor is, mikor a kórterem előtt sétáltam el.

*Summer*
Reggel a telefonom csipogására lettem figyelmes, amit az éjjeliszekrényem legfelső fiókjában találtam meg. Gyorsan feloldottam a zárt és láttam, hogy SMS-em érkezett. Nagyon meglepődtem, mikor megláttam a feladó nevét és az üzenetet...

Megkérnék a végére minden eddigi névtelen komizót, hogy legyen szíves a komizásnál ne a névtelenre, hanem a Név/URL-cím gombra menni. Ott kér egy nevet (ide nem muszáj a saját nevedet beírni, lehet az egy jelző is) és ott a tovább gombra menjetek. Ezt azért kérem, mert nem szeretem, ha valaki névtelenül ír :) előre is köszönöm :*