28 fejezet - carry you

Hali!:3 most egy kicsit későn jövök a résszel, de nem akartam holnapra halogatni :) viszont holnap nem tudok részt hozni, ugyanis focimeccsre megyek -nem játszani, egy barátnőmnek szurkolok- és sokat kell utána tanulnom :/ viszont a következő két rész -időpontja még nem tudom mire esedékes- egybe lesz megírva :) szóval a következő rész címe nem 29. fejezet, hanem 29. és 30. fejezet lesz :D természetesen ezáltal sokkal hosszabb is lesz, mint egy sima fejezet *-* de több ilyenre nem akarok igényt vetni, csak ez az egyre csökkenő részek számából adódott így :) na puszi :* 

Barbara Pistai: köszönöm, köszönöm, köszönöm *-* ez rövid volt.. xd itt is van! :)
Kingucy Tomlinson: sdgfd*--* köszönöm, de szerintem az a rész nem volt valami fantasztikus, de ezt igyekeztem minél jobbra írni :D :** <33
Flóra Emődi: jaaj de már! :) és igen, így izgalmas *.* és köszönöm :3 hoztam is a kövit ^^ ui.: nem valami hamar lett, de azért remélem nem vagy mérges :$ :*
Regina Gáspár: köszönöm. *-* és itt a kövi, siettem vele, ahogy csak tudtam :* 
Óffi07: asdas*o* köszönöm *--* Summer-nek lehet, de egy átlagos embernek nem..xd kis puszi xd :* <3
Névtelen: köszönöm:) de aki kíváncsi, hamar megöregszik xd és majd megtudod ki, de szerintem a címből is kicsit rá lehet jönni ^^ Reni, szép neved van! :) oké, nem baj, de akkor kérlek mindig írd oda a komid végére a neved, hogy tudjam te vagy az :3 köszönöm:*
Regi.Directioner: köszönöm! hú, ez megtiszteltetés, nagyon hálás vagyok! :3 
gumicukor: semmi gond, nem haragszom rád, de te is tudod :D nem feküdtek le xdd és nyugi én is perverz vagyok :) köszönöm szépen, de a profitól messze állok :* igyekeztem *-* és nem nyírom ki Sumert..xdd semmi gond, én nem sértődök meg, főleg nem olyanokon, akik mindig jó dolgokkal bombáznak engem<3 hát igazából nem akarok olyan sok halált belecsempészni, igyekszem valahogy kikecmeregni ebből, más szinte meg is van, hogy hogyan, de félek, hogy nektek nem tetszene :) de azért igyekszem :D köszönöm *-* ui.: itt is van ui2.: <3 énis:D 
Kittus Barabás: köszi, köszi, köszi :) itt van! <3 

*Summer*
"10 körül kapcsolj az MTV-re, nagyon fontos cica! 
xxx: GS" - olvastam el magamban egymásután többször is az üzenetet. El sem tudtam hinni akkor, hogy George még valaha is keresni fog, de úgy látszik igen. Soha nem haragudtam rá, hiszen tudom, hogy ez az első turnéjuk és nagyon kell figyelniük minden egyes pillanatra, és mivel Amerikában vannak, így ideje sincs hazautazni. Gyorsan az órára szökött a szemem, ami 9:58-at mutatott, így a távirányítót kezdtem keresni, ami a párnám alatt volt. Bekapcsoltam a tv-t az MTV adóra, ahogy George kérte. Ekkor már ment az egyik Union J koncert ismétlése, ami azt hiszem New Yorkban volt. Sorban énekelték el az X-Faktor-os számokat, majd végül a saját számaikat.
-És a legutolsó számot egy számomra nagyon fontos lánynak küldeném, akit bár nagyon régen láttam, de rettenetesen hiányzik! - mosolygott George, és itt már értettem kire gondolt. Őszintén ő is nagyon hiányzik nekem, de ez ellen semmit nem tehetek, hiszen nagyon hosszú turnéra mentek. George kezébe vette a gitárját és felcsendült a számomra nagy ismerős dallam, a Carry you című számuk.

Hatalmas mosoly ült ki az arcomra és így hallgattam végig a számot.
-I'll Carry you... - fejezte be a számot Josh. Elérzékenyülve meredtem a tv-re, amit aztán egy ideig ki sem kapcsoltam. Lehetetlennek gondoltam, hogy George próbált nekem bármit is üzenni Amerikából... főleg nem azt, hogy ilyen messziről is számíthatok rá bármikor.
Már csak a délután folyamán kapcsoltam ki a tv-t, mikor arra eszméltem fel, hogy Niall és az orvosom lépnek be a kórterembe.
-A zárójelentése hölgyem! - nyújtotta át mosolyogva a doktor, amit szintén olyan arckifejezéssel fogadtam. Pár perc múlva elmondta a fontos teendőimet és a gyógyszereim beszedésének idejét, majd sok sikert kívánt a hátralévő életemhez, ami bár mindenki tudta, nem sok idő.
-Öltözz és menjünk! - huppant le Niall az ágyam melletti székre és csillogó szemekkel nézett rám. Én csak megforgattam a szemem és egy tapodtat sem mozdultam az ágyból, mire a barátom kérdő tekintettel fürkészte arcomat. -Most mi van?
-Niall! Ugye tudod, hogy ez az izé hátul nyitott? - mutattam a kórházi ruhára, mire felnevetett, felkelt a helyéről és távozott a kórteremből. A bőröndömbe nyúltam, ahonnan kivettem egy fekete hosszú ujjú felsőt, amit szürke csíkok tarkítottak, egy fekete cicanadrágot és egy szürke szoknyát, mivel nem volt olyan rossz, de olyan jó idő sem odakint.
 
Amint végeztem, egyik kezemre egy órát, másikra pedig egy karkötőt csaptam, nyakamba helyeztem egy nyakláncot, majd egy napszemüveget is feltettem, hiszen sütött a nap, ami furcsa volt. Felvettem egy magassarkú csizmát, minden személyes dolgomat beledobtam a bőröndömbe, és utoljára végignéztem a szobán, ahol oly sok időt töltöttem el. Bár egy hétnél nem volt sokkal több, nekem mégis sok volt ez az idő, amíg itt voltam. Mosolyogva csuktam be az ajtót magam mögött, Niall pedig egyből kivette a kezemből a táskát.
-Nem vagyok végtaghiányos vagy fogyatékos, ekkora segítségre nem szorulok! - nevettem fel halványan, és visszavettem volna a kezéből a bőröndöt, de nem engedte. Ehelyett inkább kezét nyújtotta, amit mosolyogva fogadtam el. Az ajtó elé érve elengedte a kezemet és inkább derekamra helyezte azt, ahogy én is az övére. Így mentünk el egészen a kocsijáig, ahol ajtót nyitott nekem és beültetett.

*Niall*
-Hova megyünk, Niall? - kérdezte értetlenül Summer, mikor észrevette, hogy nem éppen az általa kért helyre, azaz hozzájuk furikázom. Letértünk az útról, mely még London terültét jelenti, egyenesen az autópályára tértünk át.
-Elkértelek a szüleidtől... - hajoltam közelebb a füléhez és egy puszit nyomtam nyakhajlatába, mikor pirosat kaptunk az autópálya felé. Érintésemtől összerezzent, arcára pedig rettenetesen piros körök ültek ki, amin elnevettem magam, s puszta jóérzéssel töltött el, hogy ilyen hatást keltek ki belőle. Csupán körülbelül egy hónapja vagyunk együtt, és nem is ismerjük olyan régről egymást, de azt hiszem menthetetlenül szeretem Summert. Ez olyan, mint egy betegség... egy gyógyíthatatlan betegség, melyet még a legjobb orvosok sem tudnak gyógyítani. A szerelem tulajdonképpen nem is egy életérzés, hanem egy halálosan fenyegető betegség, mely mindenkitől mentes, gyógyíthatatlan.
-De mégis hova viszel? - fordul felém mosolyogva, és látszik rajta, hogy nagyon izgatott. Én csak nevetek egy sort és megrázom a fejem, jelezve ezzel, hogy semmiképpen nem árulom el. Ő beletörődve fordul az ablak felé és odatéve fejét, csodálja a kilátást, ami nem éppen olyan szép egy autópályán. Körülbelül 10 csendes perc után lefordultam az autópályáról.
-Itt is vagyunk! - nyitottam ajtót a lánynak, akinek szó szerint fogalma sem volt, hogy hova hoztam. Megfogtam a kezét és átvezettem az aranyozott kapun, amely rózsákból volt összefonva. A kapu pedig egy nagyon kicsi parkot takart, melyben egy aprócska sekély tó, padok és egy kicsi híd volt.
-Hol vagyunk? - hüledezett a látványtól, bár kicsi volt, mégis sokat jelentett. Megállt a futkározó gyerekek és kutyák előtt, az anyukák előtt, akik 2 éves kisfiúkat kergették, nehogy belessenek a tóba, amiben konkrétan semmi bajuk nem lenne, olyan sekély. Hátulról átöleltem derekát, és gyengéden szánkáztam végig ajkaimmal a nyakát, a kulcscsontját, az állvonalát, végül fejét felém fordította, így megcsókoltam.
-Franciaország terültén vagyunk... - suttogtam halkan, mikor elváltak ajkaink. Ő csak elmosolyodott és teljes testével felém fordult, majd megint megcsókolt, kezeit pedig tarkóm alá tette és erősen vont magához. Imádtam, mikor ezt csinálja, hiszen ilyenkor érzem a legjobban, hogy szeret. Pár perc múlva elváltak ajkaink, én pedig eltoltam magamtól és megfogtam a kezét, majd a tó felé húztam, ami fölött volt egy híd.

Ráléptünk a hídra és egymás mellett merengve néztünk a csodálatos vízcsobogást, melyet egy-egy kavics vált ki, mikor a gyerekek beledobálják azokat. Előhúztam a zsebemből két pénzérmét, az egyiket pedig Summer kezébe nyomtam.
-Minek? - kérdezte nevetve, hiszen nem értette, hogy miért adtam neki.
-Dobd bele és kívánj! - mosolyogtam rá. Ő bólintott, majd becsukta szemeit és hangtanul motyogni kezdett, de arcvonásai megfeszültek, majd elmosolyodott. Artikulálva mondta el kívánságát, így könnyedén letudtam olvasni ajkairól a két szót, melyet kiejtett: felejthetetlen éjszaka. Beledobta az érmét a tóba, mely nagyot csattant. Mielőtt kinyitotta volna szemeit, én becsuktam sajátjaimat és kívántam: örök élet. Az én érmém is a vízben csattant, de sokkal kisebb hanggal, mint Summeré. Pár perc múlva kézen fogva mentünk vissza a kocsiig, ahova beülve gondolkozni kezdtünk a  következő úton. Mivel már este 7 óra volt, amellett döntöttünk, hogy az első étteremben, amit meglátunk, megvacsorázunk, majd már nem megyünk haza, inkább kiveszünk egy szobát egy motelban. Így tapostam a gázra, és egyből figyelni kezdtük a hatalmas üzletsorokat, míg rá nem akadtunk az első étteremre, ami egy St. Reiger's volt.

Na szóval, akkor a következő bejegyzés 2 fejezetből fog állni, remélem ez senkit nem zavar majd össze :) A történet közepéhez is hamarosan elérkezünk majd, ami HATALMAS fordulópont lesz Summer és Niall életében... mondhatni teljesen lecserélem a főszereplő lányt, de erről majd később :D Én már csak attól tartok, hogy ez különösebben senkinek sem fog tetszeni, de majd meglátjuk :) Valójában csak most győződtem meg erről, hogy így folytatom a blogot -talán nagy csalódást okozva ezzel nektek-, szóval még nem biztos :) utoljára elmondom mindenkinek:
A VÉGE HAPPY END LESZ! :)