17. fejezet - annyira hiányoztál!

Hali! :) megint megjöttem egy résszel :D igazából ma sem akartam hozni, mert nagyon fáradt vagyok, de tudom, hogy egy ideig nem hozok részt. Ugyanis holnap a barátaimmal leszek, szombaton egész napos versenyre megyek, vasárnap meg tanulnom kell! :/ hát ennyi lesz a hétvégém, majd meglátjuk a következő rész időpontját. Mint látjátok a szavazást levettem, mert senki nem szavazott, ezért inkább hagyjuk... amikor jónak látom elkezdem a blogot, addig nem. na puszi:*

Kingucy Tomlinson: oh papa *-* xd köszönöm :* hát ne is tippelj, ugyanis őt még nem ismeritek, majd most! :) siettem :** <33
Óffi07: jesszus:o én is<3 :) igen, az én kis színészem :3 nem volt vicc ^^ hát most elég rendszertelen egy ideig :D nem lesz hosszú blog, de egyet biztosan tudok: még nyáron is üzemelni fog, ezt megígérhetem, ugyanis húzós év végém lesz, ergo nem tudok sokszor részt hozni :/ #deezabloglényege :)
Vickiee Révész: te jó ég, köszönöm *-* igen, ez már az elején tudható volt :) majd megtudod mindjárt :* köszönööööööm :D siettem vele :$
Lili: áááááááááááááááááááááááááááá mert így izgisebbbb sok b-vel :$ ne pörögj, állj üresbe drága :* és köszönöm :** csak intelligensen, mi? :D amúgy rég beszéltünk :/ <3
Barbara Pistai: mindjárt kiderül :$ hát itt is van! *--* 

AZ ELEJÉT NEM FOGJÁTOK ÉRTENI EGY DARABIG, DE MAJD UTÁNA MINDEN TISZTA LESZ! :**

*Troy*
Életem legszörnyűbb napjára keltem fel, amikor világosult bennem: ma el fogok költözni Londonból, a barátnőmet pedig itt kell hagynom. Minderről ő sajnos még nem tud, és fogalmam sincs, hogyan mondhatnám el neki. Fáradtan keltem ki az ágyból, és az első dolgom az volt, hogy felhívjam az általam szeretett lányt, aki örömmel ment bele, hogy átjön hozzánk. Összeszedtem magam és minden gondolatomat próbáltam helyre rakni, de lehetetlen volt. A fejemben össze-vissza cikázott minden, és azt találgattam, vajon mi lesz a reakciója. Ekkor csengettek, én pedig igyekeztem mindenki előtt kinyitni az ajtót.
-Szia Troy! - mosolygott az ajtó másik feléről a lány, majd a nyakamba ugrott. Én már kevésbé nagy lelkesedéssel szorítottam magamhoz, majd felvezettem a szobámba.
-Mi a baj Troy? Látom rajtad, hogy van valami! - szorította meg a kezem, miután leültünk az ágyamra. Lehajtottam a fejem és gondolkozni kezdtem, hogy is kezdhetném el.
-Elköltözünk.. - mondtam ki egyszerűen, de nagyon halkan. Szerencsére ő olyan lány volt, aki nagyon megértő tud lenni, annak ellenére, hogy csak 16 éves. Nem kezdett el kérdezősködni a dologról, csupán egy valamit érdeklődött meg.
-Mikor mentek? - kérdezte halkan.
-Holnap reggel! - fordultam felé, neki pedig egy könnycsepp gördült ki a szeméből, majd a nyakamba ugrott és magához szorított. Nem tudom mennyi időt feküdhettünk egymás mellett, de biztos voltam benne, hogy már reggel volt, mikor anyu lépett be a szobába. Egész este nem szóltunk egymáshoz semmit, nem beszéltünk, csak élveztük a másik társaságát, szavak nélkül, utoljára.
-Remélem nem felejtesz el! - szorítottam két kezem közé a lány arcát, ami csillogott a sírástól és a könnyektől.
-Soha.. - rázta meg a fejét. -Kérlek gyere vissza! - sírta el magát megint, és megölelt.
-Ígérem, visszajövök! - suttogtam és visszaöleltem. Sokáig ölelkeztünk a házuk előtt, mikor apu dudálására lettünk figyelmesek, tehát mennem kellett. Utolsó csókot leheltem ajkaira, majd beültem az autóba és törött szívvel indultam Los Angeles felé... tudtam, hogy ez igazi szerelem volt.

*Summer*
Előttem állt teljes életnagyságban életem első szerelme, Troy William.

Még csak 14 évesek voltunk, mikor megismertük egymást, de első látásra szerelem volt, határozottan. 16 évesen viszont szakítanunk kellett, ugyanis a fiú elköltözött Los Angelesbe, de ez ellen semmit sem tehettem. Valóban megígérte, hogy egyszer visszajön hozzám, de nem gondoltam, hogy ez tényleg meg is fog történni.
-Se-semmi.. - suttogtam lehajtott fejjel.
-Mi az, hogy semmi? Azt mondtad, haldokolsz! - mondta idegesen. Megfogtam a kezét és lehúztam magam mellé a padra, ezután pedig mindent elmeséltem neki magamról, ami az 1 év alatt történt.
-Már érted? - kérdeztem már mosolyogva. Gondolkoztam mesélésem közben, és rájöttem, hogy az életem unalmas volt nélküle, és nagyon örülök, hogy újra itt van.
-Értem.. és sajnálom! - nézett mélyen a szemebe.
-Hagyjuk, egyszer úgyis meghal mindenki! De te mit keresel itt? - érdeklődtem még mindig mosolyogva.
-Megígértem, hogy visszajövök érted! És hát itt vagyok, itt lakom mától Londonban! - mosolygott ő is. Lesokkoltam és nem értettem semmit. Ezt ő is észrevette, és folytatta beszédét. -Tudom, hogy furcsa ezt hallani, de én azóta sem jöttem össze senkivel, mert téged szeretlek Summer! Nem éppen a legjobb környezet a szerelem bevallására egy kevésbé romantikus park, de nekem ez jutott! - nevetett fel a végére, célozva ezzel arra, hogy egy park nem éppen romantikus hely. Ennek ellenére elvarázsolt az, amit a szájából hallottam, és beláttam, hogy szeretem ezt a fiút, azóta is. Mosolyogva ugrottam a nyakába, majd hosszan megcsókoltam. Belemosolyodott csókunkba, így ajkaink elváltak.
-Ez azt jelenti, hogy... ? - kérdezte hatalmas mosollyal, mire bólintottam, ő pedig szorosan magához húzott. A délután további részét együtt töltöttük nálunk, hiszen anyuék nem voltak otthon.
-Annyira hiányoztál! - nézett mélyen a szemebe Troy. Egymással szemben ültünk a kanapén, a tv pedig szinte senkinek sem ment, ugyanis egész végig csak beszélgettünk, nem nagyon figyeltünk a bekapcsolt készülékre.
-Te is Troy, te is! - válaszoltam csillogó szemekkel. A fiú megcsókolt, majd kezét a hátamra csúsztatta és eldöntött a kanapén. Féltem már a gondolattól is, hogy ez csak egy álom, és bármelyik pillanatban felkelhetek, ő pedig nem lenne itt. Beleremegtem a képzelésbe, mikor arra gondoltam, hogy legközelebb nem ő, hanem én fogok elmenni, de akkor örökre... ugyanis meghalok!
-Kérlek ne! - toltam el magamtól, miután levette a felsőmet és a földre dobta. Megijedtem a gondolkozásom során, és jobban találtam, ha nem itt és akkor fekszem le Troyal először. -Sajnálom, de nekem ez most nem megy! - vettem magamra a pólómat és felálltam. Troy mögém lépett, a pólómat eltolta nyakamtól és egy apró puszit nyomott rá.
-Várok rád! - suttogta halkan, mire mosolyogva fordultam felé és megcsókoltam. Ekkor csengettek, én pedig siettem ajtót nyitni. A küszöb másik felén Niall állt. Értetlenül meredtem a fiúra, akinek a kezében egy hatalmas virágcsokor volt és mosolyogva nézett rám. Pár pillanat múlva megszólalni készült, de Troy lépett a hátam mögé, megzavarva ezzel Niallt.
-Kicsim, ki az? - kérdezte, de ő is meglátta a szőkeséget. Félve gondoltam az elkövetkezendő percekre, mégis mi fog történni itt.