3. fejezet - közös takarítás

Sziasztok! :) igen, újra kell kitennem a részt, mert véletlen kitöröltem! :/ de semmi nem változott rajta :) szóval akkor kérem szépen a komikat megint! :**

Pal Bianka: köszi :) hát azt majd meglátod :D siettem, és remélem megérte várnod :)) hát nem is tudom mennyi részes lesz, de nem hiszem, hogy lesz ez 100.. :/ majd meglátjuk :**
Regina Sárközi: köszönöm :) és igen, még igyekszem sokági írni :D megnéztem a blogod, és szerintem nagyon jól írsz, csak így tovább :))
Óffi07: uuhh de köszi <3 :) neked is Zsófi:* köszönöm :D #happyeaster *.*
Kingucy Tomlinson: nem is kell :) köszönöm, és itt van *-*
Petra Pozsonyi: köszii :) itt van:*
gumicukor:*: köszönöm :D és nem, nem tudtam, hogy az vagyok, köszi a felvilágosítást xd majd meglátod :$ megígértem, szóval igen, válaszoltam :)) neked is happy easter! :* nem kellett sokat várnod :)
Barbara Pistai: köszi, és amint benne lesznek a fiúk, izgisebb lesz :3 :))

*Summer*

Imádtam Londont. Mindent imádtam benne, de főleg az időjárását. Bár most meleg volt és napsütés, de általában csak esik az eső, amit nagyon is kedvelek. Szerettem a nevezetességeit, amiket már egytől egyik láttam, de még mindig nem untam meg. Szerettem az embereket, akik itt laknak, és azt is szerettem, hogy a házak közel vannak egymáshoz. A nagypapám háza is csak negyed órára volt a mienktől, ezért mentünk gyalog.
-És itt vagyunk! - álltam meg a kapu előtt, ahol megint rengeteg luxus autó állt. Attól függetlenül, hogy nem hívunk meg minden hírességet egy estélyre, attól függetlenül ők még lehet, hogy eljönnek. Nem szerettem gazdag lenni, sohasem. Hogy miért? A suliban van aki emiatt kihasznál, van aki lenéz. Átlagos ember akartam lenni...
-Látom. - nevetett Stacy, és helyettem is kinyitotta az ajtót. Egyből az öltözők felé akartam menni, ami a fellépőknek van berendezve, de barátnőm elhúzott onnan.
-Most mi van? - kérdeztem értetlenül.
-Oda most nem mész be, majd meglátod az est kezdetekor, hogy kik a fellépők! - rivallt rám, majd a nagy terem felé húzott, ahol az esteket szoktuk tartani. Általában egy ilyen este nem áll másból, csak hogy az ismerősök és a különböző hírességek esznek, isznak, mulatnak, táncolnak.
-Anya, itt vagyunk! - kiáltottam a terem végébe, ahol anyu nagyban szorgoskodott.
-Sziasztok lányok. - mosolygott, majd egy kis segítséget kért, mert a dekoráció nem volt teljesen kész.
Mikor már végleg elkészültünk, és mindenki megérkezett, anyu felment a színpadra és kezébe vette a mikrofont.
-Jó estét kívánok minden kedves vendégnek! A mai fellépőink meglepetés vendégek, de már csak pár percig. - mosolygott rám. -Szerintem az itt jelenlevőknek semmit nem kell mondanom az estékről. Talán annyit, hogy ma van 1 éve, hogy elkezdtünk esteket szervezni. Ma van 1 éve, hogy édesapám rám hagyta ezt az egész villát. - nézett körbe anyu, de a hangja elcsuklott, nekem pedig összeszorult a szívem. -De hát akkor fogadjuk sok szeretettel London egyik legíresebb bandáját! - kiáltott a mikrofonba, mire mindenki tapsolni kezdett. Csak én nem tudom, hogy kik azok? Anyu a helyére tette a mikrofont és lejött a színpadról. Ekkor kilépett öt fiú a színpadra. Na igen, a One Directon. A banda, akiről Stacy napokig tudna mesélni. A One Direction nem tartozik az 'akiket utálok' csoportba, inkább abba, 'akik közömbösek'. Nem szeretem, de nem is utálom.

A háttérben megszólalt egy lágy, halk zene, ami a fülembe kúszott.
-Your hand fits in mine
Like it's made just for me
But bear this in mind
It was meant to be. - kezdte azt hiszem Zayn. A szám eléggé megtetszett, amint az később kiderült, a címe Little Things. Egész este ők énekeltek, és sajnos Stacy áradozását is végig kellett hallgatnom, hogy "Úristen, Harry élőben még helyesebb!". Mikor végre vége volt mindennek, áldottam az istent, hogy Stacynek haza kellett mennie.
-Elnézést, de holnap reggel szívesen segítünk a pakolásban! - jött oda anyuhoz az egyik fiú, Liam.
-Óó, azt nagyon megköszönnénk! - ment anyu félre, hogy megbeszélje a részleteket Liammel. Pár perccel később már be volt zárva a hely, mi pedig egy taxira vártunk, hogy hazavigyen.
***********
Reggel anyu kiabálásra ébredtem, amit nekem címzett.
-Gyere már le, nekünk mennünk kell! - jött be a szobámba.
-Hát menjetek, megleszek egyedül, nem vagyok kislány! - fordultam az oldalamra.
-Szó sincs róla, hogy itthon maradj. Te is segítesz! - parancsolt rám anyu.
-Klassz... - keltem ki az ágyból, majd nagy nehezen megmosakodtam, és felöltöztem.

-Mehetünk? - kérdeztem fáradtan, mikor végre megálltam a lábamon és leballagtam a földszintre.
-Igen, mehetünk kicsim. - szólalt meg apu, majd kiment a garázsba és kihozta a kocsit. Ellenemre lett volna, hogy 15 perc sétát nem bírunk ki, de rettentően fáradt voltam, aminek az okát sem értettem. Így beletörődve pattantam be a kocsiba, ami percekkel később a nagypapa háza előtt állt.
-Nyiss ki nekik, mi letesszük a kocsit a parkolóba! - dobta hátra anyu mosolyogva a kulcsot.
-Oké. - válaszoltam, majd kiszálltam a kocsiból. -Sziasztok! - villantottam egy kómás mosolyt az ott álló öt fiú felé.
-Hello! - köszöntek vissza, én pedig kinyitottam az ajtót.
-Akkor! Az öltöző a tiétek, én nekiállok a termet takarítani! - intettem az öltöző felé. Bólintottak, és elindultak a kezem irányába, közben pedig végig egymással hülyültek. Elnevettem magam és a terem felé vettem az irányt, ekkor kaptam egy SMS-t.
"Nem akarsz találkozni? A srácok elmentek valahova, engem meg sikeresen itthon hagytak, mert elaludtam! Kérlek, kérlek, kérlek!" - olvastam el az üzenetet, majd elnevettem magam. Egyből tudtam, hogy George az, hiszen szokása a kelleténél kicsit tovább aludni.
"Ne haragudj rám, de termet takarítok! Aludj vissza manó! :')
-Sum" - bepötyögtem neki ezt a pár sort, majd elmentem takarítani. Pár perccel később anyuék megérkeztek, George pedig megint megdobott egy üzenettel.
"5 perc és ott vagyok segíteni :*
-G" - ez állt a megnyitott üzenetben.
-A fiúk hol vannak? - kérdezte értetlenül anyu.
-Az öltözőket takarítják. - rántottam vállat.
-Azt majd mi megcsináljuk! Szólok nekik, hogy jöjjenek ide segíteni! - mondta apu és anyuval az oldalán megindult.
-Apu! George is jön segíteni. - kiabáltam utána, amire egy "Rendben.." volt a válasz. A fiúk pár perc múlva ideértek, ahogy a barátom is.
-George! - ugrottam mosolyogva a nyakába.
-Szia Summer. - ölelt meg, a fiúk pedig nagy szemekkel nézték végig a jelentünket.
-Srácok ő itt George Shelley, az Union J énekese, és a legjobb barátom. George, ők itt a One Direction! - mutattam be őket egymásnak, mire mindenkivel kezet fogott.
-De még a te nevedet sem tudjuk... - szólalt meg halkan a szőke hajú fiú.
-Summer Smith! - mutattam fel a kezem, amit mosolyogva fogadt el. Mikor már megvolt az ismerkedés is, nekiálltunk takarítani, de sajnos nem lett jó vége. Minden tiszta hab volt a tisztítószerektől, aminek 'habcsata' volt az előzménye. Mikor anyuék kijöttek az öltözőkből, jól le lettünk cseszve, és végül -másfél óra takarítás után- hazamehettünk. A szüleim már előbb elmentek, George pedig kint várt az épület előtt, míg bezártam. A fiúk fogalmam sincs mikor mentek el, de bent már nem voltak. Éppen mentem volna ki a bejárati ajtón, mikor nekem jött valaki.