31. fejezet - a közelsége megnyugtat

Szisztok!:3 bár kevés komit kapta ahhoz képest, hogy egyszerre két rész írtam meg, de azért itt a 31. :) hamarosan jön a nagy csavar, még körülbelül 3 rész, de lehet, hogy kicsit több :D majd meglátjuk, addig is itt vannak ezek! :* 

Regina Gáspár: woow! :3 köszönöm :)
Barbara Pistai: köszönöm *-* köszönöm :3 köszönöm :D köszönöm :$ xd és nagyon nagyon nagyon nagyon gyorsan hoztaaam :3
Flóra Emődi: wáóó *-* köszönöm :) itt a kövi :* 
Deni maci Deni: köszönöm :) és köszi megint <3
Kingucy Tomlinson: ohh *-* óóó hát tudom, hogy te mindig arra vártál.. xd köszönöm :)

*Summer*
Reggel fáradtan keltem fel, hiszen elég későn feküdtem le az este. Sokat forgolódtam még azután is, hogy fáradt testemet az ágyra helyeztem volna, ugyanis mostanában egyre rosszabbul érzem magam. Természetesen ezt senkinek nem mondom el, hiszen mindenki minden egyes pillanatban megkérdezné, hogy vagyok. Akkor hazudjak az emberek szemébe? Nem... inkább csak mosolygok! Ajtócsapódás hatására rezzentem össze és nyitottam ki a szemeimet. Kipattantam a kényelmes fekvőhelyemről, és rövidnadrágomra és trikómra, melyekben aludtam, egy selyemköntöst vettem fel, majd lementem a nappaliba. 
-Ki volt az? - kérdeztem értetlenül, mikor megláttam, hogy az ajtócsapódást egy a házból kimenő ember okozta. Anyu csak adott egy reggeli ölelést és a fülembe suttogott:
-Nem fontos... - mosolyodott el, mikor eltoltam magamtól. Szinte gondoltam, hogy megint az orvosom járt itt, mert ilyenkor ilyen titokzatosak apuval együtt. Még mindig értetlenül bólintottam és kimentem a konyhába, hogy egyek valamit. Elvettem egy lekváros kenyeret az előre elkészítettem reggelim közül, majd a csészémért nyúltam, amiből minden reggel iszok egy korty teát. Leemeltem a helyéről, de egy cetli esett ki belőle, amit egyből fölvettem.
"Csak csináld tovább, amit szoktál!" - állt a papíron, én pedig nem ismertem fel a kézírást, így nem is foglalkoztam vele. Összehajtva dobtam a pultra és megittam a teámat, majd tovább tettem, amit szoktam. Egyenesen a fürdőszobába vettem az irányt és lezuhanyoztam. Mikor felnyitottam a tusfürdő tetejét, megint a kezembe esett egy kis cetli.
"Ne lepődj meg, ha találsz még ilyet!" - olvastam fel hangosan, de még ekkor sem tudtam, hogy ki írhatta. Kezdtem megijedni, de elhessegetve rossz gondolataimat, inkább tovább folytattam a reggeli tevékenységeimet. Mikor fogat mostam, a csap szélén találtam rá a következő papírra, melyre ezelőtt is figyelmeztettek.
"Öltözz fel, de csak valami csinosat! Tudom melyik a kedvenc ruhád.." 
Kimentem a fürdőszobából és mivel nagyon kíváncsi voltam, ezért a gardróbomban a kedvenc szoknyámat kezdtem keresni, amit hamar megtaláltam.

A szoknya ujjába volt tűzve az utolsó papír.
"Utolsó állomás: csak egy SMS...!" - ez volt firkantva az utolsó papírra. Abban a pillanatban megszólalt a párnám alatt pihenő telefonom, jelezve ezzel, hogy SMS-em jött.
"Remélem nem ijesztettelek meg nagyon, hiszen nem ez volt a célom. És remélem nem haragszol, hogy felkeltettelek. Délben megyek érted, légy csinos!  
Szeretlek: Niall!" - nevetve olvastam el az üzenetet, miszerint barátom volt, aki járt reggel a házban, és hagyta nekem a cetliket. Nevetve vettem fel az előkészített szoknyát és a laptopom után nyúltam. Egész délelőtt zenét hallgattam és olvasgattam a furcsábbnál furcsább híreket Niallal kapcsolatban, hiszen nagyon hiányzott. Mikor feleszméltem, már fél 12 volt, így gyorsan magamra kaptam egy másik szoknyát és egy apró sminket tettem fel magamra, majd csengetésre figyeltem fel. Lassan lépkedtem le a lépcsőn, mikor már a fiú az ajtóban állt és rám várt.

*Niall*
-Mik voltak azok a reggeli cetlik? - kérdezte nevetve Summer, mikor beültünk a kocsiba és a Nando's-ba indultunk, hogy megebédeljünk.
-Nem is tudom... - nevettem fel. A lány mosolyogva hajolt közelebb és egy puszit nyomott az arcomra. Mivel pirosat kaptunk egy lámpánál, ezért végigsimítottam az arcán és megcsókoltam. Furcsa érzés járta át testemet, mintha ez más lett volna, mint a többi csók... Summer most félt valamitől, teste pedig remegett. Nem foglalkozva a bennem bujkáló bizsergető érzéssel, tovább mentem, mikor a lámpa pirosról zöldre váltott.
-Nem szeretem, ha egy lány nem szeret előttem enni.. - mosolyodtam el, mikor Summer beleharapott a rendelt gyrosába. Ő csak nevetve folytatta az evést, hiszen mégis csak a barátnőm, nincs mitől félnie. Hamar elfogyasztottuk az ebédet, majd visszaültünk a kocsiba.
-És most? Mit tervezel? - kérdezte mosolyogva. Én csak oldalra pillantottam és megráztam a fejem. Ebből neki is leszűrődött, hogy nem tervezem elmondani, hogy mi az, amit terveztem a mai napra. -Akkor rád bízom magam! - simított végig az arcomon, mire mosolyogva bólintottam. Percek múlva megérkeztünk a London Eye-hoz.

Summerel még egyszer sem ültünk fel, hiszen mikor alkalmunk lett volna rá, ő azt mondta fél a magasságtól.
-Neeem, én erre nem ülök fel! - rázta a fejét, én pedig nevetve nyúltam a keze után, mert elindult vissza, a kocsi irányába.
-Vigyázok rád, kérlek bízz bennem! - szorítottam magamhoz. Sóhajtott és mosolyogva bólintott. Összekulcsoltam ujjainkat és a jegypénztárhoz mentünk, majd jegyeket váltottunk, 5 perccel később pedig beszálltunk egy kabinba, amiben ketten voltunk. Leültünk az ennek tervezett lécekre, Summer pedig szorosan ölelt magához, miközben szinte az ölemben ült.
-Állj fel! - mosolyogtam pár csendes perc után, mikor már a legtetején voltunk az építménynek.
-Hülye vagy te? Megmozdulni is félek, nemhogy felállni és kimenni a szélére, mikor a legmagasabban vagyunk! - szorította még jobban a testemet magához. Nevetve keltem fel és megfogva a kezét, húztam magam után. Kiléptünk a burok szélére és mosolyogva csodáltuk a várost, ami innen is csodálatosan nézett ki. -Ez gyönyörű! - tette kezét a kabin üvegére, én pedig a derekán állapodtam meg, majd a fülébe suttogtam egy "Én megmondtam" -ot és egy puszit nyomtam a nyakára. Percekkel később már nyafogva durcizott, hogy le kellett szállnunk. Csak nevetve mentem mellette, miközben derekát öleltem kezeimmel, így szorosan magamhoz húzva. Imádtam a közelségét, és utáltam mikor több, mint egy lépés távolság van köztünk. Az olyan, mintha elszakítottak volna tőle, mintha mintha elvették volna a szívem egy apró darabját. Imádtam, hogy kezei tökéletesen illik enyémhez, imádtam, hogy kezem tökéletesen illik derekára, ajkaim pedig az övére. Imádtam azt érezni, hogy egymásnak teremtett minket Isten, mintha tudta volna, hogy egy hónap alatt mennyire megszeretjük egymást.

*Summer*
-Van kedved egy kicsit sétálni? - kérdezte mosolyogva Niall, mikor be akartam szállni az autóba. Boldogan bólintottam, hiszen a mai nap folyamán szinte nem is használtam még a lábam, ami nagy szó, ugyanis nagyon imádok sétálni. Hosszú sétánk alatt először a Tower-híd tetején kötöttünk ki, ahol nem csak egyedül voltunk, akik csodálták a híd alatt lévő mesésen hömpölygő folyót.

Rajtunk kívül még vagy 5 szerelmepár romantikázott körülöttünk, aminek megvolt a hatása természetesen ránk is. Szinte az ott lévő idő alatt el sem váltam Niall ajkaitól. Szerettem, mikor ilyen közel van hozzám az a fiú, akit tiszta szívemből szeretek, mert akkor nem gondolok a betegségemre. Nem gondolok arra, hogy nagyon nagy az esélye annak, hogy ezek az utolsó pillanataim, hogy nem kelek fel holnap. A közelsége megnyugtat...
-Most már csak egy helyre megyünk.. - mosolygott titokzatosan, mire bólintottam. Derekam után nyúlt és úgy húzott magához, ahogy én is az övére helyeztem a kezeimet, így sétáltunk. Szerintem több, mint egy órát sétáltunk, beszélgettünk és nevetgéltünk, mikor elérkeztünk valahova. Fogalmam sem volt, hogy hol vagyunk, de egyet biztosan tudtam... ez lesz életem egyik legszebb estéje, még akkor is, ha egyszer véget kell érnie.

Sajnálom, de megint nem fogok részt hozni 10 komi megérkezéséig, ugyanis nem látszik sem az oldal megjelenítéseken, sem sehol, hogy jobb lenne a blog... sajnálom, de egy kicsit bele kellene húzni :) a másik feltétel pedig: hozok még vagy 3 részt a blog felééig, és ott megvárom a 10.000 oldalmegjelenítést, addig nem hozok semmit sem... na puszi :*