8. fejezet - mindent köszönök!

Hát izé.. na! :)) szóval megjöttem egy résszel, de ez is olyan unalmas mint az eddigiek :D igyekszem izgisebb részeket írni :3 viszont sajnálattal látom, hogy már nem olvassátok annyian a blogom.. :/ de azért remélem még maradtatok páran :*

Barbara Pistai: ejnye, mi? :)) kicsit sokat kellett várnod, sajnálom :/ :D
Óffi07: terveztem kicsit arra :3 azért azt ne ^^ köszönöm :D <3 én is tégeed:') #annyiranemis <3 :*
Kingucy Tomlinson: mondom, az én jósom leszel :)) hát szívrohamot nem szeretnék írni.. :D kellett egy kis veszekedés ide :3 igazam volt ugye? :D oki cseréljük a sorrendet! :) itt a kövi! :)) <33 :**
gumicukor:*: de megtettem :) nem akarlak kínozni! :3 követelheted! :* de bocsi, hogy ennyit késtem! :( köszönöm *.* gonosz ám, de mennyire! :/ #tenagygyerek! xd
Viola: köszönöm:) hát George mindenkinél kiverte a biztosítékot.. xd köszi.:) nem tudom elmagyarázni, de természetesen nem baj, hogy így írsz :D itt is van! :) 

*Summer*
Hitetlenkedve álltam George előtt. Kimondta, és tisztában volt vele, hogy ezzel nagyon megbántott. Senki nem szólt egy szót sem. A teremben -amit eddig hangos kiabálások töltöttek be- csend volt. Ijesztő csend.
-Summer én... - kezdte George, de megráztam a fejem.
-Igazad van! Minek éljek, ha lehet, hogy ma meghalok? - kérdeztem a könnyeimmel küszködve. Nem szólt semmit, ezért egyből elrohantam. Kimentem a bejárati ajtón és futni kezdtem. Először célom sem volt, csak el akartam menekülni a világból. A szívemben akkora darab törött el, hogy én magam sem tudtam, mi fogja ezt az ürességet betölteni. Az utcákon -ősztől függetlenül- sötét volt már este hétkor. Végül egy parkban kötöttem ki, ami nem is tudom hol volt, mert még nem jártam itt. Leültem egy padra és körbenéztem. Még mindig nem tudtam hol vagyok, de egy hatalmas ház -mondanám inkább villának- terült el a park mellett.

***************
Már vagy hajnali kettő lehetett, mikor valaki leült mellém a padra.
-Téged kerestünk egész eddig! - mondta fáradt hangon.
-Ti is? - kérdeztem értetlenül, hiszen Niall ült mellettem.
-Szerintem a barátunk vagy, tehát igen... mi is! - mosolygott rám, majd levette a pulcsiját és a hátamra terítette, mert csak egy szoknyában voltam és láthatóan vacogtam.
-Köszönöm... mindent! - fordultam felé egy apró mosollyal.
-Ez csak természetes! De szerintem menjünk be. - mutatott a nagy ház felé.
-A ti házatok? - kerekedett ki a szemem, mire nevetve bólintott. Bementünk és ott volt az 5 fiú. De nem csak ők, hanem Stacy és George is.
-Summer! - ölelt meg szorosan George. Ellöktem volna magamtól, de nem tudtam.. csak nem öleltem vissza, amiből rájött, hogy nagyon megbántott. -Sajnálom, hülye voltam..  - mondta lehajtott fejjel, amire nem akartam, de nem is tudtam válaszolni. A lábaim valamilyen oknál fogva feladták a szolgálatot, és erőteljesen a földre zuhantam.

*Stacy*
Egész este Summert kerestük, de sehol sem találtuk meg. Senki nem kérdezett rá arra, amit George mondott.. én nem mertem, ahogy szerintem a többiek sem. Elképzelni sem tudtam, hogy George miért mondta azt, amit. De nem is igazán akartam...
-Én még körbenézek erre! - szállt ki az autóból Niall, mikor a fiúk házához értünk. Fogalmam sem volt, hogy a szőkeség miért viseli ennyire szívén a barátnőm sorsát, de aranyos volt. Bólintottunk és bementünk a házba, Niall pedig a ház melletti park felé indult. A házuk gyönyörű volt mind kívülről, mind belülről. Éppen a kanapén ültünk, de hatalmas csend volt. Senki nem szólalt meg, szerintem mindenkinek a lányon járt az esze. Féltettem a barátnőmet, és ez szerintem látható is volt.
-Summer! - állt fel egyből George, mikor barátnőm és Niall léptek be az ajtón. Akkora kő esett le a szívemről, hogy féltem, még meghallják a többiek azt a hatalmas csattanást. George szorosan magához ölelte Summer, de ő nem ölelt vissza. Tudtam, hogy -bármit is jelentett az a bizonyos mondat- még mindig nagyon haragszik rá. -Sajnálom, hülye voltam.. - mondta lehajtott fejjel a fiú. Summer nem válaszolt, de ebben a pillanatban hatalmas robajjal esett a földre... elájult. Niall egyből a földön fekvő testhez lépett, majd kezét a nyakára helyezve megnézte a pulzusát, megállapítva ezzel, hogy nagyon alacsony. Egyből hívtuk a mentőket, akik perceken belül kiértek. Egy hozzátartozónak engedték meg, hogy vele menjen, aki én voltam. Útközben értesítettem a szüleit, akik egyből elindultak otthonról.

*Summer*

A fejem iszonyatosan sajgott, mikor észhez tértem. Fogalmam sem volt mi történt, de csipogást hallottam és klór szagot éreztem. Tudtam, hogy egy kórházban vagyok. Ezt az egyet nem akartam... kórházban leélni a további életemet, ami akár lehet csak pár nap. Lassan nyitottam ki a szemem, de rossz döntés volt. 3 megértő -aki anyu, apu és George volt- és 6 értetlen arccal találtam szembe magam. De mind aggódó volt..
-Mi ez az egész Summer? - kérdezte suttogva Stacy. Lehajtottam a fejem, és vártam, hogy esetleg megmagyarázza valaki helyettem. De ez nem így lett, senki nem szólalt meg. Mindenki arra várt, hogy én mondjam el mi bajom. Sóhajtva felnéztem és mesélni kezdtem.
-... és most itt vagyok, ugyanis a trombózis gyakori ájulással jár! - mosolyodtam el a végére, hiszen imádtam meglepetéseket okozni az embereknek, ami most sikerült.
-Szóval te.. - kezdte Stacy, de közbevágtam.
-Igen, meg fogok halni. - jelentettem ki, de már nem volt mosoly az arcomon. El kezdtük terelni a témát, és elég jól elszórakoztunk, mert anyuéknak el kellett mennie egy estet szervezni, Georgenak pedig szerencsére próbája volt.
-Nekem mennem kell! - mondta szomorúan Stacy.
-Oké, de még várlak. - nyomtam puszit az arcára, mire bólintott és egy köszönés kíséretében elment. A srácok felé fordultam, akikkel sokkal jobban összeismerkedtem ezalatt a pár óra alatt.
-Nekünk is mennünk kellene. - suttogta Liam, de teljesen megértettem.
-Én itt maradok. - tiltakozott Niall, mire mindannyian felnevettünk. Végül is Niall itt maradt velem, a többiek pedig hazamentek. Elég jóba voltam a fiúval eddig is, de most még közelebb kerültünk egymáshoz. Kezdek többet érezni Niall iránt, mint puszta barátság.
-Kérdezhetek valamit? - tette fel kérdését mosolyogva.
-Persze! - ültem kicsit feljebb az ágyon, hogy teljes figyelmemet a fiúra irányítsam. Elmosolyodott, majd belekezdett.